Levéltári Közlemények, 76. (2005)

Levéltári Közlemények, 76. (2005) 2. - IRODALOM - Dominkovits Péter: Molnár Antal: Mezőváros és katolicizmus. Katolikus egyház az egri püspökség hódoltsági területein a 17. században. Budapest, 2005. (METEM könyvek, 49.) / 274–279. o.

Irodalom műipari központ, Gyöngyös, amely nemcsak megőrizte, de növelte is jelentőségét a török hódoltság ideje alatt. A mezővárosban a 16. század során mindvégig jelen volt a ferences rend, és az egri püspökök is kulcsfontosságúnak ítélték e helyet, így a legnehezebb időszakokban is gondoskodtak a plébánia betöltéséről. A fentiek mellett azt is hangsúlyozni kell, hogy a hitújítás tanait már az 1530as évek végén befogadta a mezővárosi lakosság egy része, és ez a döntően kereskedőkből álló, markáns református kisebbség 1553-tól önálló egyházközséget működtetett. A megszálló törökök nem támogatták egyik felekezet megerősödését sem, inkább egyfajta egyensúly fenntartására törekedtek. Ahogy egy 1607-ből származó feljegyzés mutatja, az oppidum lakossága mindvégig döntően katolikus maradt - ekkor ugyanis a 728 katolikus családfővel szemben csupán 52 reformátust tüntettek fel. Már az eddigi ismeretek is óhatatlanul felvetik: a hitújítás időszakával kapcsolatos elméletek (földesúri/patrónusi reformáció, mezővárosi reformáció) nem kizárólagosan, hanem még egy település életében is, együttesen és eltérő mértékben magyarázhatják a lakosság felekezetválasztását. Gyöngyöst és plébániáját már az 1611-es nagyszombati tartományi zsinat - az adott helyzetből kiindulva - a hódoltsági katolicizmus központjának tekintette, meghatározó funkciókkal a hódoltsági egyházi élet újjászervezésében, amelyeket az 1633., 1635., 1638. évi zsinatok szilárdítottak meg. A szerző ezt követően plébánosi prozopográfia segítségével mutatja be a gyöngyösi plébánia működését és feladatit. A 17. századból kilenc gyöngyösi plébánost és egy „helyettest" ismerünk. Közülük a római Collegium Germanicum et Hungaricum egykori növendéke, Keresztesi Máté volt az első, aki valóban hódoltsági képviselőként tevékenykedett. 1630 őszén néhány hét alatt nemcsak a szűkebb térség plébániáit látogatta meg, hanem Belgrádig is eljutott, emellett a paphiányt licenciátussal pótolva igyekezett helyreállítani a plébániaszervezetet. A bemutatott életrajzokon keresztül plasztikussá válik a térség egyházszervezetének rekonstrukciója, illetve a világi papság együttélése a szerzetesekkel (elsősorban a jezsuitákkal) és a protestáns felekezetekkel. A gyöngyösi plébánosok közül a szolgálatát majd' négy évtizedig ellátó Almásy András személyében a hódoltság egyházi és világi kapcsolati révén - legbefolyásosabb, legnagyobb vagyont gyűjtő világi papját ismerhetjük meg, habár az ő szolgálata alatt vált egyre erősebbé az egri püspökség joghatósága, lelkipásztori és jövedelemigazgatósági szerepe a hódoltsági plébániák felett. A gyöngyösi plébánosok prozopográfiája során fogalmazódik meg a felismerés: tisztük jogilag nem volt azonos a püspöki helynökök tisztével, de betöltői gyakorlatilag ugyanazt a feladatkört látták el a hódoltsági területen, így ebben a térségben speciális egyházigazgatási szervezet jött létre. A gyöngyösi plébánosok - hevesi esperesi címmel - az egri püspökség hódoltsági megbízottaiként hivatalosan egyetlen vármegyére kaptak kinevezést, ugyanakkor hatáskörük Heves- és Külső-Szolnok mellett az egyházmegye teljes hódoltsági részére kiterjedt (hevesi, patai főesperesség, dél-borsodi területek). Valójában a térség egyházi igazgatása is a Szakály Ferenc által bemutatott világi igazgatás mintájára alakult, a hevesi esperesség az egri püspökség adminisztrációjának úgynevezett „hódoltsági tagozata" volt, amelynek működése során - eltérő hangsúlyokkal - a lelkipásztori, joghatósági és gazdasági teendőket egyaránt el kellett látnia. A plébánia betöltését is részletesen elemző szerző ugyanilyen alapossággal és hasonló 276