Levéltári Közlemények, 76. (2005)

Levéltári Közlemények, 76. (2005) 1. - FORRÁSKÖZLÉSEK - Csoma Borbála: Wesselényi Miklós levél- és naplórészletei a gräfenbergi gyógykúráról / 165–187. o.

Források rekkel, de mégis tenni azt, mi a körülményekhez képest indikálva volt, de szemem mind rosszabbul lett. Annyira, hogy végre csaknem vak valék. Míg ezen crisiseknek s kóranyagoknak testembeli kóborlása tart, tart annak is nagy hihetősége, hogy az magát testemnek gyengébb részeire, a nervus opticus még élő, de annyira ingerlékeny s elgyöngült ágaira veti, de akkor a vakság kész, elkerülhetetlen. Ennek tudata, rosszullét s különböző százszerű fájdalmak, hideg és forró láz [...], igen sok egyszerre."

30 Állapota egészen az év végéig ilyen marad. Az ősz folyamán aranyere megszűnik, amitől megijed, hiszen úgy gondolta, ennek folyása tisztítja szervezetét. ír homeopata orvosának, Attomyrnek is, aki szintén úgy ítéli meg, hogy a betegséget okozó nedvek fejbe jutásának megelőzésére, meg kell indítani az aranyeret. 1842 januárjában fel is keresi Wesselényit a sziléziai fürdőn, a báró így emlékezik meg erről a látogatásról naplójában: „Attomyrnek, kit tíz nap előtt nagyon óhajtottam, kevés hasznát vehettem, csakugyan rendelt vagy két szert, melyek a vízzel jól megférnek."

31 [...] „Hiszem, hogy jó sikerük lett volna. De ezen szerekkel élést [...] - egy rám nézve szerencsétlen okoskodás következtében - Priessnitznek elárultam. Priessnitz kinyilatkoztatta, miszerint csak azon feltétel alatt fog tovább látogatni, s orvosolni, ha a szereket félreteszem. Bármenynyire éreztem, és láttam is előre a szerekkel felhagyás kóros voltát s következését, mégis kénytelen voltam e kóros választásban magamat a szerek félretételére határozni el, mert betegségem forrongás[ának] állaporjában nem tehettem, hogy Isten minden lehető segedelmétől megfosztván, oly segedelemre s bánásmódra bízzam magam, melyben a segítség messzi távolról csak későn jöhet. [...] Nem sok óra múlva kezdték magokat a szerek félretételének rossz következései mutatni, mert amitől Attomyr előre félt, valósulni kezdett, s a baj fejemet támadta meg, mi fenn szegett aranyérnek természetes következése lőn szemem rosszulása, mely főfájdalmak kezdete előtt minden terhes szenvedéseim közt is azzal daczolva, meglehetős jó állapotban volt..." - panaszolja Deák Ferencnek.

32 Csak az nyugtatja meg kissé, hogy ez után a kaland után „Priessnitz nem haragudott".

33 Az előző év ősze óta tartó láb, és egyéb fájdalmai januárban és februárban felerősödnek, és márciusig csak mankóval képes közlekedni. A mozgáshoz szokott, és szeme miatt mozgásra is kötelezett báró nagyon nehezen viseli a szobafogságot. Kínjairól talán ekkor számol be a legrészletesebben. „Töménytelent s annyit szenvedek, hogy a tökéletes egészség, sőt amellett virító ifjúság megvásárlására is nem csekély ár lenne, de én még koránt sem vagyok szenvedéseim végén. Minden mozdulás fájdalommal s olykor kínnal van egybekötve, ötöd napja, mióta ágyamból másnak segítsége által kikelni képtelen vagyok, s alig tudok két mankóval a szomszéd szobába vánszorogni, de sokáig nem lehetek fenn, s míg ülök is, lábaimat emelt helyen kell tartanom, mert különben mind a daganatok öregbednek, mind a seb mérgesül. Soká, nagyon soká fog még bizonyosan bénaságom, s nyomorúságom tartani, sőt bajosan hiszem, hogy bal térdem mián azon lábomnak több igazi hasznát vehessem." - írja Kelemen Benjáminnak, jószágfel30 WESSELÉNYI, 1823.1841. július 17. Deák Ferencnek 31 WESSELÉNYI, 1814.1842. január 11. 32 WESSELÉNYI, 1823.1842. március 22. Deák Ferencnek 33 WESSELÉNYI, 1814.1842. január 15. 172