Levéltári Közlemények, 76. (2005)

Levéltári Közlemények, 76. (2005) 1. - KÖZLEMÉNYEK - Miskolczy Ambrus: Horn Ede számvetéseiből, 1850–1851 / 105–131. o.

Közlemények koztattak a magyar irodalmi életről és a politikai fejleményekről.

71 Feltételezhető, hogy a lapban háromszöggel jelölt magyarországi tudósítások szerzője ő lehetett, és ezeket csak az osztrák rendőri szervek megtévesztésére tüntették fel Pestről keltezett beszámolóknak. Feltételezésünk alapja nem csak az, hogy több kortárs szerint ebbe a folyóiratba is írt, és ezek a jelzett tudósítások állhatnak hozzá legközelebb, hanem az is, hogy a folyóirat, valamint Horn Ede A magyar-osztrák centralizáció kérdéséhez című művének kiadója egy és ugyanazon személy, Friedrich Ludwig Herbig volt. Ugyanakkor e utóbbi brosúra mottója jellegzetes szabadkőműves jelszó: L'unión c'est laforce, azaz: Egységben az erő. (Ez Ferenc József jelszavának - viribus itnitis - parafrázisaként is hatott, mintegy jelezve az értekező, azaz Horn - olykor mesterkélt - illúzióit, és azt a szándékot, ahogy munkáját eladhatóvá akarta tenni Ausztriában.) Emellett a háromszög is szabadkőműves jelkép. (Tudjuk, a testvérek aláírásuk mellé három pontot tettek, amelyeket gondolatban összekötve háromszöget kapunk.) Igaz, nem tudjuk pontosan, hogy mikor lépett be a szabadkőműves világba, de feltehetően már Lipcsében. Hiszen ez a város szabadkőműves központ volt, és emellett Horn életművében - mint látni fogjuk 1850-1851-ben nagy változásra került sor. Tallózzunk hát a Die Grenzboten magyar vonatkozású beszámolóiban, még ha talán nem is mindegyiket Horn Ede írta, a megnyilatkozások azonban jelzik azt a hangulatot, amelyben élt és dolgozott. Még 1850 elején írhatta Horn Ede azt a kétrészes szemlecikket, amelynek végén a Függetlenségi Nyilatkozatot vette védelmébe, hangsúlyozva, hogy az „fokozta a nemzet büszkeségét, erejét az árulás és a túlerő törte meg, de a büszkeség erősödik a szerencsétlenségben, mint súly alatt a pálma".

72 A zsarnoksággal szembeni örök emberi szolidaritásról adott számot az a tudósítás, amely őrületnek tartotta azt a hiedelmet, „hogy a kereszténység az emberi kormányzatokat emberibbé tette volna", mert éppen Magyarország ennek „a tényleges cáfolata": „Egyik magyar úgy tekint a másikra, mint a szabadkőműves abban az országban, ahol ezt a rendet betiltották, vagy mint az üldözött őskeresztények, egy szó, egy kézfogás, egy pillantás és rnár megértik egymást." Érdemes figyelni arra, amit a németekről ír: „Korábban a magyarországi németek nem tudták a büszke magyarokkal szemben egyenlőségüket érvényesíteni, most képtelenek átvenni a közvetítők szerepét." Ezért megérdemlik a korábbi megvetést, most amikor Pesten és Pozsonyban Jellasic-ról és Haynauról neveznek el utcát, ez utóbbiról éppen a pozsonyi Irgalmasok terét. „A forradalmi kormány és a császáriak által emancipált zsidók polgári egyenjogúságukkal akarnak élni, de a magisztrátusok vonakodnak elismerni jogaikat, és a németek abban bíznak, hogy a kormányzat visszavonja az engedményeket." Emellett elterjedt a hír, hogy a zsidóság egészét megsarcolják, a zsidók magyarbarát rokonszenvei és a harctéri részvételük miatt. Olvashatunk is néhány példát, hogy egyes közösségeket mi71 FENYŐ, 1968.213., 215. 72 Beitráge zur Geschichte der ungarischen Revolution. Die Grenzboten, 1850. L/1. 3. sz. 95-103., 4. sz.. 141-147. 126