Levéltári Közlemények, 76. (2005)

Levéltári Közlemények, 76. (2005) 1. - KÖZLEMÉNYEK - Miskolczy Ambrus: Horn Ede számvetéseiből, 1850–1851 / 105–131. o.

Közlemények kielégíteni, mintegy a nép szavát közvetítve: „Kérdezzék meg az első jó magyart, aki az útjukba kerül, kérdezzék meg a mágnást vagy a parasztot, a honvédet vagy a hivatalnokot, a nemest vagy a kézművest, mind egyhangú választ adnak: Magyarországot az árulás győzte le." A nemzet - ha élhetünk ezzel a kifejezéssel vigaszt keresett, amikor egy ember ármányával magyarázta a vereséget, ugyanakkor kellett a mítosz a harc folytatásához, hiszen azt sugallta, újra felemelkedhetünk, ha nem tűrünk árulókat sorainkban. Horn Ede számára is „az 1848-49-i magyar harc csak előjátéka a népek - 1850-ben előttünk álló - harcának; a világosi katasztrófa csak a kezdet vége. [...] A szabadság géniusza a példátlan árulás miatt szomorúan ejtette a földre fáklyáját. Az abszolutizmus démona hangosan felkacagott, amikor a szégyenletes pokoli mű véghez vitetett." Majd így folytatja: „Az áruló e legsötétebb cselekedet után még a hazafiság szent köpenyébe akar burkolózni. Árulás és képmutatás mindig is ikrek..."

4 Horn Ede, ha nem is lett áruló soha, némi képmutatásra azonban vállalkozott, amikor a Görgey könyvecske után - egy merész fordulattal - az osztrák alkotmányról vetett papírra egy vitairatot. Az alkotmányos Ausztria illúziójának vonzásában? Horn már nem annyira politikusként, sokkal inkább politikai gondolkodóként állította össze A magyar-osztrák centralizáció kérdéséhez című alkalmi könyvecskéjét, amely ugyancsak 1850-ben látott napvilágot. Cikkeiben és tanulmányaiban érlelődő kiábrándultságát és illúzióit összegezte. A felfedezésre érdemes, izgalmas mű, az 1850-es esztendő nagy számvetéseihez tartozik. A liberalizmus utóvédharcának jegyében született ez is, akár Kemény Zsigmond két programadó röpirata, valamint Eötvös József elmélkedése a nemzetiségek egyenjogúsítása kapcsán. Horn Ede is az adottnak vélt helyzetből kereste a kiutat. Arra az illúzióra épített, hogy a Habsburg Birodalom egységes és alkotmányos állammá alakítható. Pontosabban: egységessé és alkotmányossá kell tenni, mert csak így maradhat fenn. Kiindulási alapja a márciusi osztrák alkotmány volt, amelyet - mint tudjuk - a kormányzat meglehetősen álnok módon léptetett életbe. A Habsburg Birodalom örökös tartományai számára ugyanis a bécsi, majd Bécsből a morvaországi kisvárosba, Kremsierbe (ma: Kroméfiz, CZ) áttelepített népképviseleti parlamentnek kellett volna az alkotmányt kidolgoznia. A munkával jócskán előre is haladtak, azonban 1849. március elején a kormányzat feloszlatta a parlamentet. A népszuverenitást nem akarta legitimációs elvként elfogadni, és éreztetni akarta a régi legitimáció érvényét: az uralkodó Isten kegyéből uralkodik, természetesen a nép, illetve népei javára. Az ellenforradalmi forgatókönyv szerint a császárnak kellett megajándékoznia népeit alkotmánnyal. A március 4-i oktrojált alkotmány kimondta a birodalom egységét, és ezzel megoldotta a birodalom felépítésének kérdését is. A lázadó Magyarországot feldarabolta, miközben az uralkodó használta a magyar királyi címet. Az alkotmány modern jellegű volt, amely leszögezte 4 HORN, 1850. 2., 7., 137., 140. 106