Levéltári Közlemények, 75. (2004)

Levéltári Közlemények, 75. (2004) 1. - KÖZLEMÉNYEK - Draskóczy István: Az erdélyi sókamarák ispánjai, 1529–1535: az erdélyi sóbányák sorsa a Szapolyai korszakban / 27–45. o.

44 Közlemények meny, hogy a távoli Máramarosból 1530-ban egy elszámolás szerint 203 148 darab kősót (cca. 2235 tonna, az ottani készletnek majd az ötödét!) ebbe a helységbe küldték, holott a város nem tartozott a máramarosi kamara körzetéhez. Szeged a középkori Magyar Királyság egyik legnagyobb királyi sóelosztó központja volt, és ezt a szerepét aló. század közepéig bizonyosan megőrizte. Kimutatható, hogy a település polgárai közül többen a 15. században máramarosi kamaraispánok lettek, és valószínűsíthető, hogy ebbe a helységbe ebben az időszakban alkalmanként eljutott Máramaros ásványa.

70 A kincstár mellett feltételezhetően még magánkereskedők is bekapcsolódtak ebbe az üzletágba. Megjegyezzük, hogy a hajók végállomása nem Nándorfehérvárt, hanem Szendrőn lehetett, ahonnan szekereken vitték tovább a Balkán belsejébe ezt a terméket, így is a híradás a hajdani magyar végvárnak, ahol egykor harmincad hivatal működött, a magyar-balkáni kereskedelemben betöltött kiemelkedő szerepét mutatja.

71 1531-ben és a következő esztendőkben folytatódhatott az export, ám kérdéses, hogy mennyit tudtak az Oszmán Birodalomba vinni. Ugyanis az 1532. évi tordai és az 1534-1535. esztendei vízaknai számadások (ezekben az években nem Gritti emberei irányították a kamarákat) azt mutatják, hogy királyi sót nem szállítottak a Maroson, a termelés nagy része raktáron maradt (ezzel szemben Désről elindították a szállítmányokat).

72 Az Oszmán Birodalom felé irányuló kivitellel nem lehetett minden rendben, mert a magyar udvarban olyan elképzelés merült fel (1531), hogy Oroszországba kellene ebből az ásványból szállítani.

73 Az exportra különösen azért volt szükség, mert a belháború miatt itthon nehezen lehetett eljuttatni a fogyasztókhoz az erdélyi, illetve a máramarosi bányáknak a „fehér aranyát".

74 Kedvezhetett a kivitelnek az a körülmény, hogy a harmincas években Dalmáciából kevesebb só érkezett a félsziget belsejébe.

75 A forgalmat elősegíthették Gritti kapcsolatai. Ám a sóexport az olasz halála után sem állt le, és a kivitelre a század köENGEL, JOHANN CHRISTIAN: Geschichte des ungarischen Reiches und seiner Nebenlander. II. Halle, 1798. 234.; HÓVÁRIJ.: Az erdélyi só, i. m. 41. 70 MOL E210 65. cs. Sal. 7. tétel. 2. sz. fol. 14v. A kamarai körzetekre vö. Kubinyi Andrásnak az előző jegyzetben idézett tanulmányát. Szegedre: Szeged története 1. A kezdetektől 1686-ig. Szerk.: KRISTÓ GYULA. Szeged, 1983. 430-433., 570-576. (A vonatkozó részek KULCSÁR PÉTER és SZAKÁLY FERENC munkái.}. Ransanus egy helyütt azt írja, hogy a Máramarosban bányászott sót a Tisza vidékének lakói a Dunához viszik, ahonnan az ország más helyeire szállítják tovább (RANSANUS, PETRUS: Epithoma rerum Hungararum. Curam gerebat KULCSÁR, PÉTER. Bp., 1977. 68.). A részlet, amely homályban hagyja, hogy mely városok lakosaira gondolt a szerző, a Felső-Tisza-vidékének a lakói mellett Szegedre vagy Szolnokra egyaránt vonatkoztatható (mi ezt az utóbbit tartjuk reálisabbnak). 71 DERNSCHWAM, H.: i. m. 142-145., 197., 484. A szerző szerint a dési gályák, amelyek a 16. század közepén még Szendrőn láthatóak voltak, eredendően a Fuggerek sóját szállították. HÓVÁRI J.: Az erdélyi só, i. m. passim. 72 ÖStA FHKA HKA Handschriften Nr. 373.; SZAKÁLY F.: i. m. 97-100. 73 PÖLNITZ, G.: i. m. 179., 190., 194., 224., 236. 74 Hagyományosan az erdélyi termék piaca volt pl. a Dunántúl, a Felföld nyugati fele, míg Máramaros „fehér aranyát" a Felföld keleti fertályán fogyasztották. Ám ezeken a tájakon több helyütt Ferdinánd volt az úr. 1538ban a nagyváradi béke szabályozta az értékesítést. Eszerint az ekkor már Habsburg-területnek számító Máramaros termékét Ferdinánd országában, Erdély sóját pedig János országrészében lehetett értékesíteni.; GOOSS, RODERICH: Österreichische Staatsvertrage. Fürstentum Siebenbürgen. Wien, 1911. 79. 75 Ez a körülmény magyarázza, hogy a tuzlai bánya termelése megduplázódott (70 856 kg.); VASIC, MlLAN: Der EinfluB der Turkenkriege auf die Wirtschaft des osmanischen Grenzgebietes in Serbien und Bosnien. Die wirtschaftlichen Auswirkungen der Turkenkriege. Hg. v. PlCKL, OTHMAR. Graz, 1971. 317.