Levéltári Közlemények, 75. (2004)

Levéltári Közlemények, 75. (2004) 1. - KÖZLEMÉNYEK - Draskóczy István: Az erdélyi sókamarák ispánjai, 1529–1535: az erdélyi sóbányák sorsa a Szapolyai korszakban / 27–45. o.

45 Draskóczy István: Az erdélyi sókamarák ispánjai 1529-1535 zepéről (s későbbről) is van híradásunk.

76 Ez a körülmény arra mutat, hogy (még ha az 1530. évet a későbbi kutatás a balkáni export szempontjából különleges esztendőnek fogja minősíteni) azok a kereskedelmi szálak, amelyek a középkorban formálódtak ki, elég tartósaknak bizonyultak ahhoz, hogy ne függjenek teljesen a velencei kalandor személyétől. Hajdan Fügedi Erik egy írásában úgy vélekedett, hogy aló. század elején a külkereskedelemre eső kincstári jövedelemnek legalább a harmada a Balkán felé Nándorfehérváron, illetve Temesváron keresztül lebonyolódó forgalomból származott. Véleménye szerint az ország külkereskedelmi forgalmának 20%-a ezen a régión keresztül bonyolódott le. A számítási eredményt a kutatás módosíthatja, ám nem kétséges, hogy az Oszmán Birodalom és a magyar királyság között 1526 előtt élénk kereskedelem zajlott, amelyben raguzaiak és a szultán alattvalói is részt vettek. Eme árucserének egyik elemét alkotta a hazai kősó.

77 A polgárháborútól megosztott királyságban Gritti és az augsburgi Fugger cég a bányászat és pénzverés feletti fennhatóságért vetélkedtek egymással. A velencei helyzete azonban gyengébb volt, mint a német cégé. Gritti bukásának az okait a szakirodalom sokoldalúan tárgyalta. A sókamaraispánok névsora alapján arra következtethetünk, hogy az itthon a török emberének tekintett olasznak — funkciói ellenére — nem sikerült tartósan az erdélyi (s máramarosi) sóbevételeket (és pénzverdéket) közvetlenül a maga számára biztosítania. A velencei pozícióját gyengítette, hogy megromlott a viszonya Nádasdyval. Végül kegyvesztett lett a szultánnál, és elvesztette a király bizalmát is. Tegyük hozzá, sem a bányászatnak, sem pedig a pénzverésnek a nehézségeit nem tudta megoldani (Szapolyai számára uralkodása során állandó problémát jelentett, hogy miképpen tud tartósan mindenki által elfogadott dénárokat veretni).

78 HÓVÁRIJ.: Az erdélyi só, i. m. 41.; DERNSCHWAM, H.: i. m. 145., 197., 484.; MTA Könyvtár Kézirattár. Ms. 475/4. Castaldo hadi titkárának az 1551-1553 közötti eseményekről szóló beszámolója szerint Erdélyből Havasalföldre, Moldvába, Lengyelországba és Törökországba szállítottak sót. Bécs. Österreichische Nationalbibliothek. Handschriften-, Autographen- und Nachlasssammlung. Cod. 7234. — MOL Mikrofilmtár W. 3496. tekercs. A titkár személyére és művére: SZEKFŰ GYULA: Két historiográfus Castaldo seregében. Századok, 48. (1914) 17. Kérdéses természetesen, hogy mennyi sót tudtak valójában értékesíteni. FÜGEDI ERIK: Magyarország külkereskedelme a 16. század elején. Kolduló barátok, polgárok, nemesek. Tanulmányok a magyar középkorról. Bp., 1981. 367-368.; KUBINYI ANDRÁS: Buda és Pest kereskedelme a 15-16. század fordulóján. Történelmi Szemle, 36 (1994) 1-2. sz. 25. 207. Íj.; DiNic-KNEZEVIC, DUSANKA: Dubrovnik i Ugarska u sredhem veku. Növi Sad, 1986. 229. szerint miután az oszmánok birtokba vették a Balkánt, a raguzaiak Zenggen, illetve Horvátországon, Szlavónián keresztül utaztak a középkorban Budára. Raguza és Magyarország kereskedelmi kapcsolatairól sok adattal, összefoglalóan vö. MOLNÁR ANTAL: Katolikus missziók a hódolt Magyarországon I. (1572-1647). Bp., 2002. 47-61. Az erdélyi nemesfémbányászat problémáira vö. PAULINYI0.: i. m.