Levéltári Közlemények, 75. (2004)

Levéltári Közlemények, 75. (2004) 1. - KÖZLEMÉNYEK - Bertényi Iván: A címerek mint a propaganda eszközei az élő heraldika korában Magyarországon / 13–25. o.

24 Közlemények címerpajzsa fölé többször helyeztek patkót harapó struccfejet. Az Anjoukkal rokon királyi családok is előszeretettel használták. Ismert sisakdísz lehetett, még Gélre herold németalföldi címerkönyvébe is belekerült. Kétszer is megörökítette e királyi sisakdíszt a Képes Krónika miniátora, amikor Károly Róbert román hadjáratban történt szerencsétlen 1330. évi tőrbecsalását ábrázolta.

48 Gyakori szereplése ellenére bizonytalan, mit akartak ábrázolni viselőik e sisakdísz propagálásával. Az a gondolat, hogy a király trónjára törő nagybirtokos oligarchák szétverője, azaz a lovagi tornákon győzedelmesen dárdát törő Károly Róbert megtestesítője lenne, elerőtlenedik a középkorban a környező országokban más történeti szituációkban nagy számban előforduló struccfejes címerábrázolásokon.

49 Historikusaink nagy része alig tárgyalja, hogy Nagy Lajos királyunk egész uralkodása alatt számos csatát vívott a (számára már fiatal korában örökségként megígért) Lengyelországot állandóan veszélyeztető „pogány" litvánok ellen. Ezeknek a harcoknak mutathatja a lecsapódását az uralmi propagandában a saját korában a (szintén pogány) kunok ellen magát kitüntető Szent László (herceg, majd király) kultusza. A falfreskókon túlmenően László a királyi propagandában is fontos szerephez jutott: Nagy Lajos pénzein a litvánellenes háborúk idején (1350 táján) jelent meg csatabárdos alakja az addig szokásos Szent János ábrázolások helyett. Ennek propagandisztikus hatása még a pecséteken szereplésnél is nagyobb, sőt mondhatjuk, hogy az elképzelhető legnagyobb lehetett, hiszen a mindennapi adás-vételeknél forgatott pénzzel gyakorlatilag folyamatosan találkozott az ország egész lakossága. Emellett a Névtelen Minorita Nagy Lajosról írt rövid munkájába is bekerült a legendás történeti betét, miszerint a másik „pogány" támadás, az erdélyi tatárbetörés idején a vitéz lovagkirály váradi szobra megelevenedve személyesen is részt vett az ellenség leküzdésében. A litván probléma majd csak Lajos kisebbik leánya, Hedvig lengyel királynő és Jagelló litván fejedelem házasságával (1385) és a litvánok ezt követő megkeresztelésével oldódott meg. De László, mint harcos szent alakját most már továbbra is hosszú évszázadokra éltette, „időszerűvé tette" a Balkánról fenyegető (majd az ország nagy részét elfoglaló) török veszély. Mária királynő nagypecsétjén is ott látható Szent László alakja,

50 aki a magyar történelem során ezután is mindvégig népszerű maradt. A korai heraldikában a magyar címer kettős keresztje alatt a 13. század utolsó harmadától szereplő, majd Nagy Lajos pecsétjein hármas halommá alakuló talapzatnak a középkorban — úgy látszik — még nem volt szimbolikus, és így propagandisztikus jelentése. A magyar heraldika „természetes" szemléletmódjának megfelelően nem kedvelték a lebegő címerképeket, kézbe adták, valamire állították őket. A kettős kereszt is egyszerűen a földet érintette, amelyen a kereszt állt, a talpához kerülő nyílt korona pedig a keresztény királyságot jelképezte. Elképzelhető, hogy a másik pajzsfél Duna-TiszaDráva-Száva értelmezésének az analógiájaként, de mindenképp jóval később kezdték a PÓR ANTAL: Kálmán, győri püspök. Századok, 23. (1889) 373.; KUBINYI ANDRÁS: Udvari pecséthasználat az Anjou-korban. Művészet l Lajos korában, i. m. 139. (Kálmán és István hercegek pecsétjei) BERTÉNYI

I.: A magyarországi Anjouk, i. m. 58-59. Vö. VAJAY SZABOLCS: A sisakdísz megjelenése a magyar heraldikában. Levéltári Közlemények, 40. (1969) 279-287., illetve vele szemben BERTÉNYI IVÁN: Magyar címertan, i. m.125-126. és 33. Íj. BERTÉNYI IvÁN: Szent László kultuszának Anjou-kori történetéhez. Századok, 130. (1996) 130. sz. 985989.; MAROSI, ERNŐ: Das grosse Münzsiegel der Königin Maria von Ungarn. Zum Problem der Serialitüt mittelalterlichen Kunstwerke. Acta Históriáé Artium Scientiarum Hungaricae, 28. (1982) 3-22.