Levéltári Közlemények, 75. (2004)

Levéltári Közlemények, 75. (2004) 1. - KÖZLEMÉNYEK - Bertényi Iván: A címerek mint a propaganda eszközei az élő heraldika korában Magyarországon / 13–25. o.

22 Közlemények lyekultusza a 13. század 70-es éveitől megerősödhetett: V. István (1270-1272) pecsétje­in az alsó szárkereszteződésen több ízben egy töviskoronát szimbolizáló karika jelent meg. „A korona és a kereszt legyen a pecsét ereje" körirat kiegészítve az új címerképet, arra enged következtetni, hogy a magyar királyi pecsét szimbolikájában a vallásos tarta­lom ekkorra elmélyülhetett, a bizánci uralomra utalás háttérbe szorulhatott. A töviskoro­na megjelenítése és a mélyebb vallási szimbolika folytatódott III. András vegyes pecsét­jein is. 37 Emellett a 11. és a 12. század fordulóján keletkezett, Hartvik püspök nevéhez köthe­tő Szent István legenda 38 közismertté válásával fokozatosan elterjedt az a felfogás, hogy első királyunk a kettős keresztet a pápától mint apostoli keresztet kapta a keresztény egyház szervezésének az engedélyezésekor. (A valóságban erre Szent Istvánnak nem volt szüksége. Az ezredfordulón még nem kellett keresztet kérnie és kapnia a pápától, ő maga is felvehette és használhatta az — egyes — keresztet keresztény királysága jelké­peként.) A magyar egyház terjesztése révén a köztudatba is beivódott a Hartvik-féle magyarázat, amely aló. század elején Werbőczy István Hármaskönyvébe is belekerült, és ma is bent van a köztudatban. Ezzel szemben — úgy tűnik — a szomszéd országok egyes krónikásainak a magyar címer kettős keresztjének az eredetére vonatkozó, azt másként magyarázó propaganda kísérletei csak szűkebb körű, részleges sikereket értek el. Thomas Ebendorfer (15. századi) bécsi kanonok magyarázata szerint a kettős kereszt két vízszintes szára arra emlékeztet, hogy az István által már keresztény vallásra térített magyarok a szent király halála után ismét pogányok lettek, és a 11. század derekán (né­met segítséggel) újra kellett őket téríteni. Dalimil, a 13-14. században író cseh krónikás a kettős térítés elméletét Cirillre és Metódra, illetve a bencés szerzetesekre vonatkoztatja, és e térítés emlékének tartja — többek között — a szlovák címer kettős keresztjét is a modern szlovák történetírás. (Ezzel magyarázva a Nagy Lajos királyunk pecsétjének hátoldaláról átvett, hármas halom középsőjén álló „szlovák" kettős keresztet nem szabad a magyar címer kettős keresztjének önkényes átvételeként tekinteni... 39 ) Az Imre király által felvett (először 1202. évi aranybulláján előforduló), de II. And­rás (1205-1235) pecsétjein is szereplő (vörössel és ezüsttel) sávozott mező a heraldikusok nagy részének a felfogása szerint a vörös mezőben arany cölöpöket mutató (tehát függőleges sávozatú) aragóniai címer vízszintes ellenpárja: a magyar király be akarta mutatni, hogy neki, illetve lovagjainak is van hasonló címerpajzsa, mint az aragó­niai király apósának, illetve a távoli Ibériából érkezett feleségének, valamint lovagjaik­nak. 40 Minthogy azonban ezt a magyarázatot a későbbi szaktudomány dolgozta ki, és nem támasztja alá korabeli írásos forrás, kutatóink közül többen nem fogadják el, és (nem teljesen alaptalanul) a sávozatban látható hét (II. András címereiben több) oroszlán felé fordulnak. így van vélemény, amely a hét oroszlánt a honfoglaló hét magyar törzs feletti uralom szimbólumának tartja. 41 Az oroszlánok propagandájáról szimbolikájuk 37 BERTÉNYI IVÁN: Címerváltozatok a középkori Magyarországon. Levéltári Közlemények, 59. (1988) 1-2. sz. 8. 38 THOROCZKAY GÁBOR: Megjegyzések a Hartvik-féle Szent István-legenda datálásának kérdéséhez. „Ma­gyaroknak eleiről" Ünnepi tanulmányok a hatvan esztendős Makk Ferenc tiszteletére. Szerk.: PITI FERENC. Szerkesztőtárs: SZABADOS GYÖRGY. Szeged, 2000. 591. 39 VRTEL, LADISLAV: Das Staatswappen der Slowakischen Republik. Bratislava, 1996. 5.; BERTÉNYI IvÁN: A magyar heraldika a 13-19. századi szépirodalomban. Turul, 24. (2001) 3-4. füzet 78., 81. és 14-16. Íj. 40 DONÁSZY FERENC: Az Árpádok címerei. Bp., 1937. 35-38. 41 GYÖRFFY GY.: i. m. 307.; DÜMMERTH DEZSŐ: Az Árpádok nyomában. Bp., 1977. 374-375.

Next

/
Oldalképek
Tartalom