Levéltári Közlemények, 75. (2004)
Levéltári Közlemények, 75. (2004) 1. - FORRÁSKÖZLÉSEK - Orosz László: A két világháború közötti német „délkelet-kutatás” és a magyar tudomány kapcsolatához. Fritz Valjavec és Mályusz Elemér levelezése,1. rész / 105–137. o.
114 Forrásközlések lenes éllel bontakozott ki a településtörténeti és népiségtörténeti kutatás" — fogalmazza meg tömören az iniciatívából fakadó ellentmondást a legfrissebb magyar historiográfiai szintézis. 23 A két tudós ellenkező előjellel követett azonos munkamódszerében rejlő potenciális konfliktusforrás a tartós kapcsolat, az állandó eszmecserék és — az irányvonaluk megkérdőjelezett voltából adódó — közös sérelmek eredendően békítő hatása következtében egymás véleményének hallgatólagos tolerálásává szelídült. A tudatos politikai irányultságtól vezérelt szubjektív hozzáállásuk, 24 és az ebből fakadóan eleve predesztinált nézetkülönbség ésszerű (a tényekkel megbékélő) kezelésének bizonyítéka, hogy amennyiben egymás publikációinak olvasásakor saját, a témában megfogalmazott véleményük visszacsengésének elmaradását kellett konstatálniuk, bölcs önmérséklettel distanciájuk további felhánytorgatása helyett az esetleges jövőbeli nézetközeledés reményének adtak hangot (Nr. 45.). E békülékeny gesztusok nem az egyébként is rendkívül diplomatikusan fogalmazó Valjavec, hanem különösen a korábbi években oly harcias Mályusz esetében szembeötlő jelek, amelyek a hivatalos magyar történettudománnyal szembeni egymásrautaltság fokozatos felismerése mellett az egymás iránt táplált előítéletek oldódásának, és némiképp az összecsiszolódásnak is kitapintható ismérvei. Levelezésük értékelésekor mindez — főként a kiinduló alaphelyzet ismeretében — nem kevés tanulsággal szolgál. Ez volt tehát a kettejük kapcsolatát kezdetektől bizonyos mértékig a leszűkített mozgástérben való óvatos puhatolózás stratégiai játékaként kijelölő koordináta tengely. A két lapátjával ugyan két ellenkező irányba húzó, ám (a népiségtörténeti orientáció okán) mégis közös csónakban a kooperáció egyedül üdvös voltát az igazolta, hogy a tenger, amin hajózni kényszerültek, az a közös irányvonalukat — kettejük distanciájának finom megkülönböztetése nélkül — elvető, a völkisch gondolkodás ellen elvi alaegyben aggályos megnyilatkozásra felhívnom. Albert Brackmann berlini egyetemi tanár [Valjavec kapcsolatrendszerében is kimutatható! — 0. L.] legutóbb tanulmányt írt Kaiser Ottó III. und die staatliche Umgestaltung Polens und Ungarns címmel (Berlin, 1939), amely az eddigi német és magyar felfogástól eltérő képet rajzol Szent István királyságáról, a magyar állam és egyház szervezéséről. Szerinte a koronát és a lándzsát, mint a királyi hatalom jelvényeit egyedül a császár küldte Istvánnak, és e jelvények nem mások, mint Ehrenzeichen der kaiserlichen Beamten. [...] Fontos volna tehát a választ ezekre a feltevésekre megfelelő formában mielőbb megadni, nehogy Br. érvelése alkalmat adjon bizonyos téves hiedelmek és Magyarországot illető vélt igények meggyökeresedésére. A fenti nézetnek különös súlyt Br. személye ad, aki nemcsak elismert szakember, de a mai Németország szinte hivatalos historikusa is. Ő szerkesztette és írta az 1933-ban megjelent híres Deutschland und Polen könyvet, amely nem más, mint a Lengyelországra vonatkozó német igény tudományos alátámasztása." (Az idézet helye: ERÖS V.: i. m. 100-101. DEÉR JÓZSEF vonatkozó munkája: III. Ottó császár és Magyarország az újabb történetírásban. Századok, 78. [1944] 1-35.) Vö. GUNST PÉTER: A magyar történetírás története. Debrecen, 2000. 241. A település- és helytörténeti kutatás németországi párhuzamaihoz 1. FATA, MÁRTA: Elemér Mályusz und die Begründung der modemen ungarischen Lokalgeschichte. Regionén im östlichen Európa — Kontinuitaten, Zasuren und Perspektiven. Festschrift des Instituts für donauschwabische Geschichte und Landeskunde fúr Horst Förster. Hrsg.: FASSEL, HORST-WAACK, CHRISTOPH, Tübingen, 2000. (Tübinger Geographische Studien, 128.) 225-233. A két történész egymás emocionális kötődéseinek és nemzeti elkötelezettségének pontos ismeretében vállalta a kapcsolatfelvételt, tartotta fenn azt az elkövetkező évek élénk levelezése során. A másik fél eredményeinek recepciója során azonban kritikus szemmel szűrték ki a szubjektivitás alig elkerülhető csapdáit. Erről — azaz a szubjektív hozzáállás buktatóiról — beszélt a leköszönt porosz kultuszminiszter Carl Heinrich Becker is 1930. július 5-én, díszdoktorrá avatása alkalmából Szegeden tartott előadásában. A neves orientalista szerint a tudós mindig „szubjektív talajon áll és a legtöbb, amit elérhet az, hogy akar objektív lenni. [...] Történelmet mindig csak a jelen álláspontja alapján lehet írni." (Idézi: UJVÁRY G.: i. m. 9.)
