Levéltári Közlemények, 74. (2003)

Levéltári Közlemények, 74. (2003) 1–2. - IRODALOM - Kovács Bálint: Molnár Antal: Katolikus missziók a hódolt Magyarországon I. (1572–1647) / 315–319. o.

Irodalom 317 műveltségét Itáliában szerezte tanulmányai során, a szerbiai papság társadalmi helyzete és éppen kulturális színvonala miatt nem tölthetett be magasabb rangú pozíciókat, így egyházi elit itt nem alakult ki. A balkáni helyzet bemutatása után a szerző a hódoltsági Magyarország problematikájával foglalkozik, amelyben a katolikus egyház helyzete — a hasonlóságok ellenére — természetszerűleg más volt, mint a balkáni államokban. Az alapvető kérdés, amely az egész müvet meghatározza: mi módon és milyen mértékben tudott a katolikus egyház fennmaradni a török hódoltság időszakában Magyarországon? A szerző a fennmaradást a királyi Magyarország katolicizmusában, a hódoltsági ferencesek tevékenységében, a délszláv katolikus bevándorlókban, a helyi közösségek népi vallásos hagyományaiban találta meg. A hódoltsági katolicizmus így sokkal kisebb mértékben pusztulhatott, mint amennyire azt a korábbi történetírásunk állította. Az iszlám és a reformáció terjeszkedése ellen a Szentszék rövid idővel a tridenti zsinat után apostoli vizitációkat szervezett. XIII. Gergely pápasága idején Pietro Cedulini, Bonifacije Drakolica és Aleksandar Komulovic kaptak küldetést a török által megszállt európai területek meglátogatására. Közülük egyedül Drakolica jutott el a hódolt Magyarországra, raguzai ferencesként vizitációját 1580-1582 között végezte. Jelentéséből megtudjuk, hogy egyes helyeken világiak végezték a szentségek kiszolgáltatását. Ez az adat feltételezhetően a licenciátusok legkorábbi említése eddig feltárt forrásainkban. A vizitációk annak ellenére, hogy teljes képet még nem adtak, a legfontosabb problémákra — pl. a paphiányra — már a kezdeti időkben rámutattak. V. Sixtus és — elsősorban — VIII. Kelemen hódoltsági missziói során, az 1585 és 1607 közötti időszakban a boszniai ferencesek, valamint a meledai bencések fejtettek ki komolyabb missziós tevékenységet. A ferencesek Rómától rendszeresen kaptak anyagi támogatást munkájuk végzéséhez, ugyanakkor a Szentszék rendjük belső életébe nem, vagy csak alig avatkozott bele. Egyes területeken például a ferencesek az apostoli vizitátori tevékenységet is ellátták. A boszniai ferencesek nagyon jól alkalmazkodtak a törökök berendezkedéséhez, mintegy beépültek a hódítók intézményrendszerébe. A bencések tevékenységét még kevésbé ismerjük, mint a ferencesekét, az biztos, hogy a két rend ellentétben állt egymással a hódoltság alatt. A boszniai ferences püspök például arról panaszkodik egy levelében, hogy a bencés lelkipásztorok aposztaták, kereskednek honfitársaikkal. A bencések próbálkozása mintegy két évtizedig tartott, a remélt eredményt azonban nem hozta meg, ugyanis a jezsuita missziók megindulása után (1612) nem hallunk missziós tevékenységükről. Jezsuiták már a 16. században is tevékenykedtek a hódoltságban és a török birodalom más részein is, rendszeres tevékenységet azonban csak a 17. század első felétől fejtettek ki. 1612-ben tehát megindult missziójuk, ami az eddigiekkel szemben egy nagyobb méretű, komplexebb vállalkozás volt. Az 1622-ig tartó, tízéves időszakban kirajzolódtak a lehetőségek, körvonalazódtak a területi határok, amelyekben az elkövetkező időszak misszionáriusai tevékenykedni tudtak. Konfliktusokról persze az ö esetükben is hallunk, a bosnyák ferencesekkel és a raguzai kereskedőkkel többször komoly problémáik adódtak. A török hódoltság katolikus misszióit a Propaganda Fide Kongregáció megalakulása (1622) nagymértékben befolyásolta. A kongregáció munkája azonban a különböző érdekellentétek miatt nehezen kezdődött, így Rómának átfogó vizitációkkal kellett a miszsziót megindítani. A vizitátorok közül Pietro Massarecchi nevét emeli ki a szerző, akinek