Levéltári Közlemények, 74. (2003)

Levéltári Közlemények, 74. (2003) 1–2. - Haraszti Viktor: Versengő alapjogok a levéltári kutatásban / 3–32. o.

Haraszti Viktor: Versengő alapjogok a levéltári kutatásban 17 ségüknél, sokrétűségüknél fogva tartalmaznak egyrészt alkotmányban biztosított védelmet igénylő személyes adatokat, másrészt olyan közérdekű adatokat is, amelyek a törvényesen szabályozott titokvédelem fogalma alá esnek. Az Alkotmánybíróság kutatás korlátjai közé sorolja az ún. munkadokumentumoknak az aktanyilvánosság elve alóli kiemelését. Az Európa Tanács államaiban általában az aktanyilvánosság fogalma nem vonatkozik a belső használatra szánt munkaanyagokra, előterjesztésekre, vázlatokra, azaz a döntés-előkészítéshez szükséges, az ügyintéző által gyűjtött információkra. Ez éppen az államigazgatási szervek nyilvánosság nyomásától mentes, szabad döntéshozatalát segíti elő. Ugyanakkor a végső döntésre, a határozatra vonatkozóan már messzemenőleg érvényesíteni kell a közérdekű adatok megismerhetőségének alkotmányos jogát. Az ügyintézés természeténél fogva azonban nem, Ül. csak aránytalan nagy erőfeszítéssel oldható meg, hogy a döntés-előkészítést tartalmazó iratot, a nem közérdekű adatokat a közérdekű adatoktól elkülönítsék, irattározás során ez nem is szempont. Éppen ezért az európai államok többségében az irat keletkezésétől számított 30 éves általános levéltári korlátozási időhatár a gyakorlat, amely eltelte után az irat tartalma — egyéb korlátozások híján — szabadon megismerhető. Ezért nem alkotmányellenes, ha a hazai szabályozás is hasonló elvekre épül. Az alkotmánybírósági döntés talán legvitatottabb része a kutatói minőség megkövetelésével kapcsolatos. Az indítványozó ezt alkotmányellenes követelménynek tartotta, míg az Alkotmánybíróság a beadványnak ezt a részét elutasította. Az Alkotmánybíróság döntését az Alkotmány tudományos élet szabadságát garantáló 70/G. § (1) bekezdésére vezeti vissza. „A kommunikációs alapjogok e nevesített szabadságjogának sajátja, hogy a benne foglalt állami kötelezettséggel, alkotmányi feladattal szemben az alanyi jogok jogosultjai a tudomány művelői. Vagyis a tudományos élet szabadsága mindenkit megillet ugyan, azaz mindenkire vonatkozik, a szabadság konkrét jogosultjai ugyanakkor meghatározhatóak." Más megfogalmazásban: „A tudományos élet szabadsága tehát magába foglalja a tudományos kutatáshoz és a tudományos igazságok és ismeretek terjesztéséhez való szabadságjogot, amely tágabb értelemben a véleménynyilvánítási szabadsághoz kapcsolódik, egyúttal tartalmazza az államnak azt a kötelezettségét, hogy tartsa tiszteletben, és biztosítsa a tudományos élet teljes függetlenségét, a tudomány tisztaságát, elfogulatlanságát és pártatlanságát. A tudományos élet szabadságához fűződő jog elvileg ugyan mindenkit megillet, a szabadságjog tényleges jogosultjai azonban csak a tudomány művelői. Ebben a kérdésben viszont, ti. a tudományos minőség meghatározásában — a tudomány autonómiája folytán — ugyancsak egyedül a tudomány művelői jogosultak dönteni." Az alkotmánybírósági döntés alapján ugyanakkor „a tudomány szabadsága — másik alapvető jog és szabadság védelme vagy érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos érdek garantálása érdekében — még a jogosultaknak ebben a meghatározható jogosulti körben is korlátozható." Az Alkotmánybíróság kutató és kutató közti megkülönböztetése megosztotta a véleményeket. Trócsányi Sára szerint a tudományos élet szabadságát megfogalmazó elvi álláspont és az azt korlátozó gyakorlati megközelítés komoly ellentmondásban van. Az Alkotmánybíróság „egy szabadságjog vonatkozásában „elvi" és „gyakorlati" jogosultakra osztja az Alkotmány által meghatározott „mindenki"-t. Nehéz ugyanakkor a tudomá-