Levéltári Közlemények, 74. (2003)

Levéltári Közlemények, 74. (2003) 1–2. - KÖZLEMÉNYEK - Garadnai Zoltán: Péter János külügyminiszter franciaországi útja (A De Gaulle-i Európa-politika magyarországi értelmezései) / 135–158. o.

136 Közlemények Magyar részről is tisztában voltak a látogatás politikai jelentőségével, hiszen a rendszer nemzetközi elfogadtatása szempontjából nézve — a még csekély valós nemzetközi tapasztalattal rendelkező vezetők számára is — kiemelkedő fontosságú volt, hogy a korszak befolyásos hatalmának számító, és az 1956. évi forradalom után Magyarországon hatalomra jutott rendszert elutasító országgal a kapcsolataikat fokozatosan normalizálják.

4 Ennek a magyar politikának a részét képezte Péter János 1965 januári utazása, amely egyben a magyar külügyminiszternek az első NATO országba tett hivatalos útját is jelentette. Ez a magyar-francia külügyminiszteri találkozó az 1956 utáni magyar külkapcsolatok története szempontjából nézve is kiemelhető eseményként értékelhető, ezért a korabeli források felhasználásával magyar és francia szemszögből egyaránt megvizsgáljuk, elhelyezvén egyben abba az új politikába is, ami a francia diplomácia tevékenységét meghatározta. Ennek az 1968-ig tartó, és egyre inkább kiszélesedő kelet-nyugati enyhülési politikának az első szakaszát jelentette az általunk vizsgált 1963-1965 közötti időszak. A franciák az első szakasz alatt, amelyet a „nyitás" szóval lehet érzékeltetni az összes keleteurópai vezetőt (országonként változóan miniszterelnököt vagy külügyminisztert) meghívták Párizsba. A cél az volt, hogy a „hidegháború" elmúltával felélesszék a kétoldalú kapcsolataikat. A magyar külügyminiszter párizsi útja is ebbe a kapcsolat-felvételi folyamatba illeszkedett bele, és „különlegességét" Péter János Európára vonatkozó kijelentései adták. Ebben a dolgozatban megvizsgáljuk azt is, hogy a De Gaulle-i Európa-koncepciók iránt a magyar külügyminiszter részéről Párizsban megmutatkozó érdeklődés mennyire volt őszinte, illetve mennyiben és milyen formában illeszkedett bele a rendszer külső és belső konszolidációját célul tűző magyar politikába, és természetesen azt is, hogy francia részről — a kezdeti őszinte meglepődésen túl — mennyire módosította ténylegesen a francia diplomácia Magyarországról alkotott képét. 2. A „tapogatódzás" évei és a „francia kapcsolat" szerepe a magyar diplomáciában (1963-1964) A De Gaulle által 1963-tól kezdeményezett kelet-nyugati enyhülés politikája egyrészt következett a hidegháború két nagy konfliktusának (berlini és kubai válság) közvetlen politikai tapasztalataiból,

6 másrészt az „algériai kérdés" rendeződéséből, és az európai kapcsolatok („német kérdés") alakulásának De Gaulle által elképzelt koncepciójából.

7 szerint a magyar vezetők a '60-as években nem mulasztották el, hogy Trianonra és a kisantantra vonatkozóan célzásokat tegyenek a franciák előtt. 4 Kutatási hipotézisünk szerint a Kádár-rendszer nemzetközi konszolidációja egy hosszabb ideig tartó, komplex folyamatot jelentett. Ennek a politikai foglyok 1963. évi amnesztiája, illetve a „magyar kérdés" levétele az ENSZ napirendjéről „csak" az első állomását jelentette. Ebben a politikai konszolidációs folyamatban, ahol a bel- és külpolitikai események szorosan kapcsolódtak egymáshoz, a magyar-francia kapcsolatok — legalábbis magyar részről — nagyobb jelentőséget kaptak. Ráadásul az 1958-1962. évi válságok elmúltával kialakult nemzetközi helyzet (kelet-nyugati enyhülés) a Kádár-rendszer belső és külső konszolidációját célul kitűző magyar vezetők számára is kedvezőbb nemzetközi feltételeket teremtett. 6 SOUTOU, GEORGES-HENRI: La guerre de Cinquante Ans. Les relations Est-Ouest, 1943-1990. Paris, 2001. 421. Az angolszász történészekkel szemben a francia professzor szoros kapcsolatot lát a két válság között.