Levéltári Közlemények, 72. (2001)

Levéltári Közlemények, 72. (2001) 1–2. - MÉRLEG - Draskóczy István: A nyírbátori oklevelek kérdőjelei : rendhagyó könyvismertetés : Középkori oklevelek a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárban (1300–1525). Összegyűjtötte, átírta: Balogh István. Szerk.: Érszegi Géza. A szerkesztő munkatársa: Henzsel Ágota. Nyíregyháza, 2000. / 261–273. o.

Draskóczy István: A nyírbátori oklevelek kérdőjelei 263 A száz esztendővel ezelőtti elődök igen részletes regesztákat készítettek. Jelen kiadványban az oklevélszövegek előtt olvasható tartalmi kivonatok ugyan szerényebbek (bővebbek több másutt hozzáférhető regesztánál!), ám a kutatót kárpótolja az alaposabb pecsétleírás, a részletesebb oklevél-ismertetés és a forráskritika. A munka gyarapítja Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére vonatkozó ismereteinket. 36 Szabolcs, 8 Szatmár, 3 Bereg vármegyei vonatkozású dokumentum található benne. Ám 7 okmányban Ung, 14-ben Bihar, 3-ban Ugocsa, 4-ben Máramaros megyei ügyet jegyeztek le. Az ország más tájainak kutatója sem csalódik, ha kézbe veszi a dokumentumgyűjteményt. Különösen sokszor olvashatjuk Fejér vagy Gömör vármegyék nevét. Érdemes annak is fellapozni a munkát, aki Vas vagy Pest megyék iránt érdeklődik. A kiadványban fellelhető dokumentumok közül több megérdemelné, ha ismertetésünkben felhívnánk rá a figyelmet. Megemlíthetjük a 17 darab határjárást vagy a Leleszi konventnek 1433. április 17-én Bátori János fiainak osztályáról szóló eddig kiadatlan (bár nem ismeretlen)

5 oklevelét (50. sz.). A máramarosi sóvágók helyzetéről szóló 1498. április 28-i okmány (91. sz.) jól ismert a kutatók előtt, mert Wenzel Gusztáv 1880-ban már publikálta,

6 de az oklevél jelen kiadása pontosabb. Figyelmet érdemlő, hogy a 17. században a dokumentumot részben magyarra fordították. A magyar változat a lábjegyzetben olvasható. Érdemes felhívni a figyelmet arra az 1453. február 28-án kiadott okmányra, amelyben V. László Szokonyai Fejér Osvát gömöri ispánnak, derencsényi kapitánynak s atyafiainak címert adományozott. Az eddig kiadatlan címereslevélnek, ahol a címerkép sem hiányzik, a színes fényképét a kiadvány végén találja meg az olvasó. A forrásszövegek közül egy az Árpád-korban, 20 az Anjou-korban, 33 Zsigmond király uralkodása idején, 23 a Hunyadiak időszakában és 27 az 1490-1525 közötti periódusban keletkezett. Az 1387-1420 közötti időszakból 9 olyan szövegre (23-ból) bukkanunk a kötetben, amelynek még regesztája sem látott napvilágot. Balogh István és Érszegi Géza hat oklevél szöveget tartotta gyanúsnak. Közülük a kutatók jórészének az érdeklődésére az 1330-ban, illetve 1332-ben kiadott ú.n. nyírbátori oklevelek tarthatnak számot, amelyek 1512. évi átírásuk és az arról készült 1537. évi átírás, valamit későbbi átírások, másolatok révén váltak ismertté. Az 1512. évi példány igen gyanús, kiadványunk készítői szerint ún. kancelláriai hamisítvány. Szövegezése sem megbízható. I. Károly 1330. március 14-i privilégiumáról azt állította, hogy az uralkodó kettős titkos függő pecsétjével lett hitelesítve, az 1332-ben kibocsátott másik három oklevél hátlapjára pedig szerinte első Anjou királyunk titkos pecsétjét nyomták, holott ilyesmi ekkor nem történhetett meg.

7 Meglepő tévedések. A másoló ráadásul Noghfolu helyett Soghfalu-t írt (hibáját minden későbbi példány átvette), s ezzel félrevezette a kutatók nagyobbik részét. A nyírbátori oklevelek közül az elsőt, amely részletező szövegezésével tűnik fel, I. Károly 1330-ban adta ki. Benne az uralkodó a Bátoriak részletesen felsorolt érdemeire való 5 Pl.: ENTZ GÉZA-SZALONTAI BARNABÁS: Nyírbútor. Bp., 1969. 21. 6 WENZEL GUSZTÁV: Magyarország bányászatának kritikai története. Bp., 1880. 429-431. 7 Vö. KUMOROVITZ L. BERNÁT: A magyar királyi egyszerű és titkospecsét használatának alakulása a középkorban. A Gróf Klebelsberg Kunó Magyar Történetkutató Intézet Évkönyve, VII. Szerk.: ANGYAL DÁVID. Bp., 1937. 72-74, 83.; GERICS JÓZSEF: A magyar királyi kúriai bíráskodás és központi igazgatás Anjou-kori történetéhez. Uö\: Egyház, állam és gondolkodás Magyarországon a középkorban. S. a. r.: LADÁNYI ERZSÉBET. Bp., 1995. 311-312.