Levéltári Közlemények, 72. (2001)

Levéltári Közlemények, 72. (2001) 1–2. - MÉRLEG - Draskóczy István: A nyírbátori oklevelek kérdőjelei : rendhagyó könyvismertetés : Középkori oklevelek a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárban (1300–1525). Összegyűjtötte, átírta: Balogh István. Szerk.: Érszegi Géza. A szerkesztő munkatársa: Henzsel Ágota. Nyíregyháza, 2000. / 261–273. o.

264 Mérleg tekintettel a települést civitas libera módjára kiemelte a megyésispán, országbíró, nádor joghatósága alól, földesurait úriszék mellett pallosjoggal ruházta fel, lakóit adók s más kötelezettségek teljesítése alól mentesítette (3. sz.). Fejér György kiadása óta jól ismert a történészek előtt.

8 Az ismertetésünk tárgyát képező kiadás az okmány hitelességét megkérdőjelezte, gyanúsnak tekintette. Hangsúlyozta, keltezése formátlan. A kiváltságlevél példánya sajnos nem került elő. 1575-ben még megvolt, ugyanis ekkor Czobor Imre nádori helytartó írta át. Czobor pergamenről és kettős függő pecsétről szólt. Ez a több helyütt jobb változat szerencsére nem kallódott el.

9 Figyelemre méltó, hogy a település mentessége kapcsán forintokról olvashatunk az okmányban, pedig Hóman Bálint megállapítása szerint ebben az időben a belföldi forgalomban még alig-alig alkalmazták ezt az 1325-ben bevezetett fizetőeszközt.

10 Érdekes, hogy Fejér György forráskiadásában (amit a jelen kiadvány több ponton javít) ezen a helyen ferto-t találunk.

11 Ritkábban használta a kutatás a másik három okmányt, amelyeknek a szövege először 1999-ben látott napvilágot. I. Károly alig három héten belül három oklevelet (4. sz. — 1332. február 17., 5. sz. — 1332. február 17., 6. sz. — 1332. március 8.) bocsátott ki, amelyekben Nyírbátornak árumegállító jogot (a hozzátartozó utkenyszerrel) ajándékozott. Mindhármukat a Codex diplomaticus Hungáriáé ecdesiasticus ac civilius cura et studio GEORGII FEJÉR. Budae, 18291844. I-XL, VIII/3. 404-411.; Pl.: MÁLYUSZ ELEMÉR: A mezővárosi fejlődés. Tanulmányok a parasztság történetéhez. Magyarországon a 14. században. Bp., 1953. 147.; FÜGEDI ERIK: Mezővárosaink kialakulása a 14. században. Történelmi Szemle, 15. (1972) 327, 337-338.; KUBINYI ANDRÁS: Városfejlődés és vásárhálózat a középkori Alföldön és az Alföld szélén. Szeged, 2000. 127-131.; BERTÉNYI IVÁN: Magyarország az Anjouk korában. Bp., 1987. 134. LADÁNYI ERZSÉBET egyetemi docens figyelmeztetett, az 1330. évi oklevél problémákat vet fel (információját ezúton is köszönöm). Középkori oklevelek 23-25.; Dl 2591. A nyírbátori kiváltságnak a 17-18. században számos hiteles és egyszerű másolata készült. Fennmaradt ilyen példány a Kállay, illetve a Károlyi levéltárban is. Az utóbbi helyen tán nem véletlenül, hisz Nyírbátor sokat pereskedett a Károlyiakkal. Vö. JENÉI KÁROLY: Nyírbátor mezőváros százéves harca a Károlyi családdal. Tanulmányok Nyírbátor és a Báthori család történetéhez. Szerk.: DÁM LÁSZLÓ. Nyírbátor, 1986. 106. skk. „item florenorum regalium et eciam camerarum seu pretextu monetarum regalium sive quovis alio modo debitorum dicacionibus et exaccionibus omnino et simpliciter ac perpetuo liberi, absoluti ac per omnia exempti habeantur," Középkori oklevelek 26. Közismert, a falvakban a pénzújítás rendje 1336-ban szűnt meg, a kamara haszna adó váltotta fel, amit dénárban fizettek. 1330-ban pénzújításkor minden olyan jobbágy után, aki földesurának egy márkánál többet adott, fél fertőt kellett fizetni (ennyi pénzt kellett beváltani). Ha az úr a jobbágyát letagadta, egy márkára büntették, míg a jobbágyembert, akit letagadtak, egy fertó megfizetésére kötelezték. Az új pénzt az illetékes kamaraispán juttatta el a megyéhez. HÓMAN BÁLINT: A magyar királyság pénzügyei és gazdaságpolitikája Károly Róbert korában. Bp., 1921. 94-97., 259.; ENGELPÁL: A XIV. századi magyar pénztörténet néhány kérdése. Századok, 124. (1990) 35^41. A szerző hangsúlyozza, a pénzújítás adó formáját öltötte fel (taxa, dica). A jobbágy adóztatására vö. Tanulmányok a parasztság történetéhez, i. m. 279-281., 286. A régebbi irodalom itt található. Az a tény, hogy okmányunkban florenus olvasható, előnyös volt, hisz kétségtelenné tette, nem kell adót fizetniük. II. Ulászló 1512. évi átirata ekképpen értelmezte, s kiemelte, hogy többek között adó, kamara haszna alóli mentességet biztosít elődje kiváltsága. Az 1512. évi oklevelet — nem kételkedve hitelességében — 1537. július 30-án írta át János király. Ugyanebben az esztendőben október 20-án — hivatkozva a megerősítésre — elismerte a nyírbátoriak adómentességét. (DF 281327, SZSZBMÖL Dl 4.) Ezzel a körülménnyel magyarázta Szakály Ferenc, hogy a helység a 17. század közepéig egyetlen megyei adójegyzékben sem szerepelt (SZAKÁLY FERENC: Mezőváros és reformáció. Tanulmányok a korai magyar polgárosodás kérdéséhez. Bp., 1995. 399.)