Levéltári Közlemények, 71. (2000)
Levéltári Közlemények, 71. (2000) 1–2. - KÖZLEMÉNYEK - Seres Attila: Magyar revíziós törekvések és a szovjet külpolitika : adalékok a magyar-szovjet kapcsolatok történetéhez 1938–1939 fordulóján / 79–92. o.
g{) Közlemények A szovjet külpolitika a bécsi döntés előtt A szovjet külpolitika 1933-34 fordulójáig elutasította a versailles-i békerendszert és az annak részét képező trianoni békeszerződést. Hitler hatalomra kerülése után azonban, 1933 végére kezdett kikristályosodni az európai status quo fenntartása felé fordulása. A szovjet vezetés orientációváltásával fogalmazódott meg a ,.kollektív biztonság" politikája, amelynek célja az európai nagyhatalmak és kisállamok egységfrontba tömörítése volt Németország törekvéseivel szemben. 1 A kollektív biztonság létrehozására irányuló kurzus fő képviselője Makszim Litvinov szovjet külügyi népbiztos volt. Az SZKP XVII. kongresszusán, 1933. december 29-én elmondott beszédében fogalmazta meg annak alapelveit és a Szovjetunió álláspontját a békeszerződések felülvizsgálatának lehetőségét illetően: „...a békeszerződések revíziója a Szovjetuniót nem érinti, mivel ezekben a szerződésekben nem vett részt, és sem formálisan, sem erkölcsileg nem helyeselte őket. Sőt, nem titkolta szimpátiáját azok iránt a népek iránt, amelyekkel szemben ezekben a szerződésekben nyilvánvaló igazságtalanságokat követtek el. Ezért nincs kifogásunk ezeknek a szerződéseknek a revízióját illetően, de természetesen csak abban az esetben, ha ez békés úton fog bekövetkezni, önkéntesen megkötött egyezmények alapján, vagy ha a meglevő igazságtalanságok eltörlésével nem hoz létre még nagyobb igazságtalanságokat." A szovjet külpolitika fordulata a Kisantant vonatkozásában is megfogalmazódott. Litvinov kifejezte a vezetés közeledési szándékát a Kisantant államai felé. A Szovjetunió már 1933. július 4-én Londonban egyezményt írt alá Csehszlovákiával, Romániával és Jugoszláviával a támadó cselekmények fogalmának meghatározásáról, amely az egy nappal korábban több európai állam által aláírt, ugyanilyen tartalmú egyezmény kiegészítése volt. Litvinov erre utalva kifejtette, hogy a Szovjetuniónak nincsenek normalizálva a kapcsolatai a szövetség országaival, de az egyezmény parafálása a két fél bizonyos közös érdekeinek a kifejeződése, és ez az érdekazonosság lehet a jövőbeni közeledésük alapja. 2 A kongresszuson Sztálin is felszólalt, és megerősítette a Litvinov által mondottakat: „Nekünk, akik a breszti béke szégyenét elszenvedtük, eszünk ágában sincs a versaillesi szerződést magasztalni. Mi csak azzal nem értünk egyet, hogy e miatt a szerződés miatt a világot újabb háború örvényébe döntsék." 3 A szovjet vezetés nem nyugodott bele a cári Oroszország által az első világháború utáni területi veszteségekbe, és változatlanul elítélte a versailles-i békerendszert, de elvetette a békék megbontására irányuló háborús eszközöket. Németország aspirációit a saját állami szuverenitása elleni fenyegetésként fogta fel. A kollektív biztonság rendszerének kialakításával a legfőbb célja egy ellene irányuló háború elkerülése volt, amelyre 1933-34 fordulóján sem katonai, sem gazdasági szempontból nem volt felkészülve. A Szovjetunió a '30-as évek közepétől egyre tevékenyebben vett részt az európai politikában, erősödött a nemzetközi politikai életre gyakorolt befolyása, ami nagyhatalmi pozí1 A szovjet külpolitika fordulatára L: DIÓSZEGI ISTVÁN: A hatalmi politika márfél évszázada. Bp., 1994. 375. Litvinov beszédének teljes szövege: M3eecmua, 1933. 12. 30. A támadó cselekmények fogalmának meghatározásáról szóló egyezmény teljes szövege : HALMOSY DÉNES: Nemzetközi szerződések, I. (1918-1945). Bp., 1966.313-315. A Szovjetunió 1934 nyarán rendezte diplomáciai viszonyát Romániával és Csehszlovákiával. Sztálin beszédét idézi: SÍPOS PÉTER-FÜLÖP MIHÁLY: Magyarország külpolitikája a XX. században. Bp., 1998.191.
