Levéltári Közlemények, 70. (1999)

Levéltári Közlemények, 70. (1999) 1–2. - IN MEMORIAM - Szűcs László: Szinai Miklós (1918–1999) / 284–286. o.

In memóriám 285 Az alapvető emberi jogokat semmibevevő erők felülkerekedése idején — egyéni egzisztenciális érdekeit félretéve — szembefordult a sötét erőkkel, csatlakozott a legbátrabb, legkövetkezetesebb antifasiszta csoporthoz. A második világháború alatt a nemzeti ellenállási mozgalomban való részvétele miatt 20 hónapot börtönben és fegyencszázadban, továbbá két évet zsidó munkaszolgálatban töltött. Letartóztatás, büntetőszázad, szökés és egészségének súlyos károsodása árán — utóbb, az említett helyeken szerzett betegsége következtében éveket töltött kórházakban, szanatóriumokban —, de 1945-ben egyenes derékkal, jogos önérzettel nézhetett szembe az új kihívásokkal. Pártmunkásként, majd filmgyári felelős beosztásában azonban egyre kényelmetlenebbül érezte magát. A szigorodó és mind komorabb ötvenes évek felzaklatták humánumát, az erőltetett, rosszul értelmezett internacionalizmus ellenhatásaként pedig felerősödött a magyar nemzeti kötődése, önérzete. Azonosulni tudott 1956 jogos törekvéseivel: csak kevésen múlott, hogy 1957-ben nem zárták ki abból a pártból, amelynek illegális harcosa volt a legnehezebb időkben. Az óriási társadalmi viharok, változások ébresztették fel benne az igényt a jelenségek, események okainak tudományos alaposságú megismerése, megértése iránt. Még az 1956-os események előtt, már felnőtt fejjel főiskolai, majd egyetemi történelmi, társadalomtudományi tanulmányokba kezdett. Az események — e szempontból — szerencsés alakulása folytán ekkoriban (1957-ben) került a Magyar Országos Levéltárba, ahol az egyetemi tanulmányai kiegészítéseként egy rendkívül színvonalas kétéves felsőfokú levéltáros továbbképzésben vett részt. Mindezek — és az ő önmagával szembeni igényességének — eredményeként rövid időn belül megbecsült, kitűnő levéltárossá vált. Kollégái részéről megbecsültségét növelte, hogy az 1956 utáni évek megmerevedett, fagyos légkörének oldásában, az Országos Levéltáron belül, de mondhatni az egész levéltári területre kiható kezdeményező, kiemelkedő szerepet vállalt. Harcolt azért, hogy az 56-os szerepük folyamányaként a levéltárakba száműzött egyetemi tanárok, oktatók, a politikai élet egyes volt szereplői értelmes feladatokat kapjanak, és munkásságukkal pezsgést vihessenek a múlt századi és az ötvenes évek abszolutizmusából ötvöződött konzervatív levéltári életbe. Mindeközben a belügyminisztériumi levéltár referenseként és levéltáros történészként is maradandót alkotott. Tizenkét évi országos levéltári munkálkodása alatt mintegy háromezer iratcsomó iratanyagot rendezett és tizenkét és félezer fascikulusnyi iratmennyiségről készített repertórium szintű jegyzéket. A Magyar Országos Levéltár és a hazai levéltárak újabbkori irategyütteseiben való alapos tájékozódása után, illetve ezzel párhuzamosan 1964-től kezdve ismételten végzett történelmi tárgyú kutatásokat a bécsi National Bibliothekben, a Haus-, Hof- und Staatsarchivban, Münchenben a Bayerisches Hauptstaatsarchivban, az Institut für Zeitgeschichteben, később, 1993-ban akoblenzi Bundesarchivban. Levéltárosi pályájának csúcsát a majd nyolc éves, 1973-1980 közötti bécsi kiküldetése jelentette. A hivatalos magyar levéltári delegáció vezetőjeként a bécsi volt közös levéltárakban őrzött magyar vonatkozású dokumentumok feltárása és mikrofilmeztetése terén jelentős munkát végzett. A Haus-, Hof- und Staatsarchivban a magyar történelem legfontosabb külföldi forrásegyütteséből több mint két és félmillió pagina iratanyagot választott ki, rendezett és jegyzékeit a mikrofilmezés előkészítése jegyében, és küldött