Levéltári Közlemények, 70. (1999)

Levéltári Közlemények, 70. (1999) 1–2. - IRODALOM - P. Szigetváry Éva: Lázár György: Szekfű Gyula követ és a moszkvai magyar követség jelentései, 1946–1948. Bp., 1998. / 239–242. o.

240 Irodalom háborúja, amelyben Magyarország ismét a vesztesek közé került, míg a Moszkva központú Szovjetunió nemcsak győztes nagyhatalomnak tudhatta magát, hanem fegyveres csapatai megszállva tartották az országot és a Szövetséges Ellenőrző Bizottságban is meghatározó szerepet játszott. Mindez azt a lehetőséget is magában rejtette, hogy döntően a szomszédos nagyhatalom belátásán, elhatározásán múlik Magyarország sorsának alakulása, határainak kijelölése, a jóvátételi összegek nagysága, a háborús pusztítások megszüntetésének üteme, Magyarország nemzetközi helyzetének alakulása, sőt belpolitikai rendszerének kiépítése, jellege is. Érthető, hogy a Magyarország jövőjét szívén viselő, a nemzetközi tudományos életben is ismert Szekfű vállalta a számára szokatlan feladatot. Követi munkásságához azonban — miként a későbbi történeti események egész sora bizonyította — túlzottan nagy reményeket fűzött. Voltaképpen nem is ismerte a moszkvai boszorkánykonyhák belső természetét, a meghatározó diplomaták és más vezetők valóságos céljait, további nagyhatalmi ábrándjait, Magyarországgal szembeni közönyét, sőt gyakran sikerrel álcázott hagyományos ellenszenvét. A tudós követ ilyen körülmények között nem igen számíthatott sikerekre, legfeljebb nehezen kopó illúziói késztették az újabb és újabb elismerésre méltó próbálkozásokra. Hiszen mintegy két éves követi megbízatása idején sorsdöntő ügyekben tett kísérleteket a szovjet kormány jóindulatának és segítségének megszerzésére a magyarság érdekében. Ezek közé sorolhatók a már említett határmegvonások, a kitelepítések, a lakosságcserék, a szomszédos országokhoz került magyar népesség sorsa, a gazdasági reorganizáció, a magyar hadifoglyok hazaszállítása ügye és így tovább. Mindemellett gyakran szót emelt egyes konkrét, számára igazságtalannak tartott személyes kérdések esetében is. Szekfű fáradságot nem ismerve, a kitűnő köztisztviselő adottságaival felvértezve végezte fontosnak vélt munkáját, moszkvai követi működése mégis a kudarcok sorozatának tekinthető. Lázár György nagy szorgalommal, szakszerűen összegyűjtötte, jegyzetekkel látta el és így tette közzé Szekfű Gyula követ és a moszkvai magyar követség jelentései (19461948) címmel az e témakörre vonatkozó dokumentumokat. Tartalmas bevezetőjében ismerteti a második világháború utáni nemzetközi helyzetet, benne Magyarország státuszát, és kitér Szekfű követi tevékenységére, partnereivel való viszonyára is. A dokumentumok így nemcsak az ő általa írt követi jelentéseket tartalmazzák, hanem a követség más tagjainak hivatalos írásait is. Emeljünk ki Szekfűnek a magyar külügyminiszterhez írt jelentéseiből néhány mozzanatot, amelyek felfogását és törekvéseit jelzik. Meggyőződésünk, hogy a szigorú hivatali adminisztráció közepette született írások nemcsak a kor jobb megértéséhez járulnak hozzá, hanem teljesebbé teszik a történetíró pályájának képét is. Szekfű követi munkásságában abból indult ki, hogy a háború után a jaltai-polsdami nagyhatalmi megállapodások szerint Magyarország a közép-keleti térséggel együtt szovjet felügyelet alá kerül. Ezért a kívánatosról lemondva, áldozatok árán is alkalmazkodni kell az új helyzethez. Vagyis stabilizálni kell a szovjet-magyar viszonyt, mert csak ezen az úton érhet el számára kedvező eredményeket az ország. A szovjet vezetők, elsősorban a külügyminiszterhelyettesek diplomáciai gesztusait túlértékelve remélt sikert. Ennek jegyében lankadatlan lendülettel és hevülettel igyekezett képviselni a magyar érdekeket és tette szóvá a szomszéd országban élő magyarok sérelmeit. Miközben