Levéltári Közlemények, 70. (1999)

Levéltári Közlemények, 70. (1999) 1–2. - IRODALOM - Dominkovits Péter: A Batthyány-kormány igazságügyi minisztere. Szerk. Molnár András. Zalaegerszeg, 1999. / 230–234. o.

Irodalom 231 lyozta: 1843 őszétől a közéleti kudarcok, a magánélet problémái együttesen eredményezték az országosan megbecsült liberális politikus visszavonulását, amely tendenciát romló egészsége, súlyosbodó depressziója csak elmélyített. Mégis e pár év cseppet sem tekinthető egynemű időszaknak. Míg 1845-ben a kormány részéről megindított reformtörekvéseket túlzottan felértékelte — aminek kapcsán még gr. Festetics Leó főispáni adminisztrátor is kormányhűségbe vonható személynek vélte —, a rákövetkező esztendő már újra a politikai aktivizálódás jegyében telt. E tendenciát 1846/1847 fordulóján súlyos egészségügyi problémái szakították félbe. Bár orvosa a legszigorúbb pihenést, nyugalmat „írt elő" számára, de 1847 tavaszán meghatározó szerepe volt a párttá alakuló liberálisok programjának, a kollektív szerzőségű Ellenzéki Nyilatkozatnak a megalkotásában. Ezt követő teljes visszavonulása is csak részleges lehetett, mert bár az 1847. évi diétára követséget nem vállalt, az országgyűlés menetét követte, arról véleményt formált. 1848 márciusában országos és helyi nyomásra és lelkiismeretére hallgatva csatlakozott a hatalomra került ellenzék vezérkarához. Deák politikai pályáját hangsúlyos problémaként kísérte végig a korszak tán legnagyobb társadalmi-gazdasági kérdése: a jobbágyfelszabadítás, a feudális maradványok felszámolásának ügye. E problémakör aktuális időbeni vizsgálatát Fónagy Zoltán tette meg. Minthogy Deák az 1848:IX. tc.-et elkapkodott, ideiglenes törvénynek tartotta — ahogy az áprilisi törvények jelentős részét is —, és ezért ragaszkodott ahhoz, hogy a törvényhatóságok saját hatáskörükben a joghézagok adta vitás esteket ne szabályozzák, így ezen ügyekben az Igazságügyi Minisztérium szerepe meghatározóvá vált. Egyaránt konfliktusforrást jelentettek a forradalmat megelőzően végrehajtott birtokrendezések, továbbá a törvény értelmezéséből fakadó problémák, illetve a törvény által nem érintett ügyek (pl. allodiális birtokon fekvő szőlők, telepítéses falvak, majorsági zsellérek). Deák az eléje került ügyek tárgyalásánál két alapelvet próbált követni: a magántulajdon sérthetetlenségét és a társadalmi béke megőrzését. Az első publikációt követően a kötet kronológiai ívét Urbán Aladár tanulmánya adja, amely lenyűgöző forrásbázisra építve Deáknak a Batthyány-kormányban vitt szerepét mutatja be. Deák kabinetben betöltött jelentőségét kitűnően illusztrálja az, hogy május elején a Bécsben tárgyaló Batthyányt ő helyettesítette (pl. nemzetőrség szervezésének kérdései), Mészáros távollétében — az előző hatáskörből adódóan — hadi ügyekben is intézkedett (kikindai vérengzés), de e napokban igazi gondját a sorkatonaság kérdése és a horvátországi események jelentették. Valószínűsíthető, hogy a frankfurti követeknek adott utasítás alapjául szolgáló minisztertanácsi alaputasítás mögött is az ő munkája tudható. Meghatározó szerepét a Batthyány-kormány működése során végig megőrizte. Augusztus végén a végsőkig kiéleződött politikai helyzetben a miniszterelnök vele utazott Bécsbe (újoncozás, papírpénz kibocsátás, horvát kérdés ügyében), és ő tájékoztatta a Házat az út eredménytelenségéről. Miniszteri tárcájáról szeptember 11-én mondott le, és bár az újabb kormánytervekben neve szerepelt, a további kormányhivatali szerepvállalástól érzékeny jog- és politikai elvei miatt elhatárolta magát. 1848 júniusában Deákot az ország eltérő két választókerületében (debreceni 3., zalaszentgróti) választották meg képviselőnek. A zalait megtartva került az országgyűlésbe, ahol többnyire a kormány tagjaként és csak kisebb részben képviselőként tevékenykedett. Szakszerű megnyilatkozásai — amelyek gyakran a törvényhozó és a végrehajtó hatalom