Levéltári Közlemények, 70. (1999)

Levéltári Közlemények, 70. (1999) 1–2. - IRODALOM - Rácz György: Kiss Gábor–Tóth Endre–Zágorhidi Czigány Balázs: Savaria-Szombathely története a város alapításától 1526-ig. Szombathely, 1999 / 221–227. o.

224 Irodalom déli őrgrófságának központja lett. 860-ban Német Lajos a várost a salzburgi érsekségnek adományozta, majd 907-től a magyar fejedelemség része lett. A 13. század elejétől a győri püspökök faluja, amely a 14-15. században a Nyugat-Dunántúl városhálózatában fontos szerepet betöltő uradalmi központtá és privilégiummal rendelkező mezővárossá fejlődött. A monográfia tudományos értéke nemcsak abban rejlik, hogy egy az ó- és a középkorban jelentős város történetét jól megírták, és ezzel a könyv tudományos alapot nyújthat az országos várostörténetírás számára. A mű ugyanis nemcsak Savaria-Szombathelyről szól, sokkal több annál. A várossal együtt annak tágabb környezete is része a történetnek, lokális szemlélet helyett tágabb horizontú, regionális szemléletű a könyv. A kötetet ugyanis három olyan szerző (Tóth Endre az ókori és bizonyos középkori, Kiss Gábor a középkori régészeti, Zágorhidi Czigány Balázs pedig a középkori írott forrásokon alapuló fejezeteket) írta meg, akik nemcsak a városhoz kötődnek érzelmileg, hanem a Nyugat-Dunántúl korai története is munkásságuk fő területének számít és olyan történész szerkesztette, aki több országos történeti összefoglalót is írt már. Szombathely története mellett így az egész Nyugat-Dunántúl korai történetének olyan alapvető kérdései kerülnek terítékre és új megvilágításba, amelyeket az „országos" történetírás sem oldott meg véglegesen. Ezek közül már említettük az elsőt és legfontosabbat, a lakosság kontinuitásának kérdését. Másik ilyen a 9. századtól álló kővár (erődítés) és az esetleges püspöki székhely léte. Az említett 860. évi nagy salzburgi adománylevél ugyanis civitas-ként említi Sabariát, és a kifejezést a források szerint egyfelől olyan településekre alkalmazták, amelyeket megerődítettek, másfelől szűkebb értelemben a császári kancellária a püspöki székhelyeket nevezte így. Savariát inkább az első értelemben jelölhették ezzel a szóval, ugyanis régészetileg közvetetten alátámasztható a 4. századi császári palota toronyszerű fürdőépületének 9. század első felében történt átépítése, Karoling-kori közigazgatási központként való működése. Ezt a várat a 11. századtól a magyarok is használták, eredendően királyi tulajdonban volt a 12/13. század fordulójáig, miként erre a várat védő besenyők létéből következtethetünk. A szombathelyi vár méretében és kialakításában megegyezett a korai királyi kővárak egyik fajtájával (Győr, Visegrád, Kéve, Harám), tehát a továbbiakban Szombathelyt az Árpádok korai várai között számon kell tartanunk. Ezt a centrális épületet a 13. századra már bizonyosan körülvették egy kb. 2 méter vastag és 50 méter átmérőjű kőfallal. Az időközben győri püspökivé lett belső és külső várat a későbbiekben többször is átépítették. A korai vár azonban még kiegészült egy félkör alakú sánccal is, amely a város déli részén fontos utakat ellenőrzött. A Karoling-kori civitas „püspöki város" értelmét legfeljebb egy itt székelő térítő püspök igazolhatná csak, ugyanis a város római kori püspöksége a későbbiekben nem éledt újjá. A Nyugat-Dunántúlon az aquileiai patriarkátus, illetőleg a salzburgi érsekség és az alája rendelt passaui püspökség gyakorolta az egyházi fennhatóságot egészen az államszervezéssel együttjáró alapvető határkérdések rendezéséig. Ez István és Gizella házasságkötésével történt meg 995-ben, amikor is törvényesítették az eredetileg birodalmi területek magyar megszállását. A csak Aventinus humanista történetíró feljegyzésére alapozott állítás: miszerint Pozsony, Sopron és Sabaria Gizella hozományaként került jogilag is Magyarországhoz, jól illeszkedik az ezredforduló politikatörténetébe és