Levéltári Közlemények, 70. (1999)

Levéltári Közlemények, 70. (1999) 1–2. - IRODALOM - Szende Katalin: Tanulmányok Borsa Iván tiszteletére. Szerk. Csukovics Enikő. Bp., 1998. / 217–221. o.

Irodalom 219 pénzügyigazgatást kézben tartani és befolyást gyakorolni a városok élén álló comeseknek a megválasztására, sőt 1397-ben a temesvári országgyűlésre is meghívta a dalmát városok képviselőit. A Velencével kirobbant háborúskodás azonban lehetetlenné tette ennek a királyi várospolitikának a folytatását 1413 után. Inkább az esemény-, mint a társadalomtörténet tárgykörébe tartozik, de a korabeli közvélemény befolyásolására is érdekes példát ad Veszprémy László tanulmánya az 1459. évi körmendi ütközetek megítéléséről. Nagy Simon győzelemmel felérő vereségéről a kortársak, midenekelőtt Bonfini beszámolója alapján mint győzelemről értesültek, a humanista történetírás eszköztárával hidalva át a történeti hagyomány és a politikai igények ellentmondásait. Tringli István, akinek tanulmánya talán a legszorosabban kapcsolódik a Borsa Iván tiszteletére 1992-ben megjelent írásához, az 1481. évi szlavóniai közgyűlés alkalmából készült levelesítő jegyzék feldolgozását választotta kiindulópontul, közölve magát a forrást is. A közgyűlés történetének és a levelesítés eljárásának a bemutatása után a Laki Thuz család két tagjának, Osvátnak és Jánosnak a példáját használja fel annak illusztrálására, hogyan számolt le a király politikai ellenfeleivel a vádak propagálásával, majd hogyan kegyelmezett meg nekik. Végkövetkeztetéseiben az újkori magyar állam genezisének problémájáig jut el, és megállapítja, hogy Mátyás után az erős központi állam kialakulásának nem a polgárság gyengesége, hanem a nemesség nagy létszáma és erőteljes érdekérvényesítése volt a legfőbb akadálya. Hermann Zsuzsanna a Mátyás halála utáni belpolitika talán legnagyobb hatású személyisége, Werbőczi István működésére szolgál fontos adatokkal, a közte és Monyorókeréki Erdődi Péter között fiaik nevében kötött kölcsönös örökösödési szerződés sorsának és következményeinek nyomon követésével. A szerző a szövegpárhuzamok mesteri összehasonlításával azt is bizonyítja, hogy Werbőczi fogalmazta az 1505. évi rákosi országgyűlés kiáltványát is. Tóth István György cikke Pietro Massarecchi belgrádi apostoli adminisztrátor hódoltsági hittérítő útjáról a Hitterjesztés Szent Kongregációjához küldött leveleinek publikálásával kilép ugyan a magyar középkor időrendi korlátaiból, de szorosan kapcsolódik Borsa Iván munkásságához, aki elsőnek mutatott rá az albán származású érsek működésének jelentőségére a Congregatio de Propaganda Fide levéltárának bemutatásakor. Az olasz nyelvű szövegközlést bő magyar tartalmi kivonatok egészítik ki. A következő nagyobb tematikus csoport az intézmény- és igazgatástörténeti tanulmányok sora, amely — középkorról lévén szó — szorosan összefügg az oklevéltannal. A legkorábbi itt érintett téma Györffy György írása Adalbert király idézőpecsétjéről. Az ércbillogot korábban Kubinyi András III. Béla-korinak feltételezte, míg Györffy az Adalbert névalak alapján II. (Vak) Bélát tartja valószínűbbnek. Kubinyi András egyháztörténeti tanulmányainak új gyűjteményes kiadásában (Főpapok, egyházi intézmények és vallásosság a középkori Magyarországon. Szeged, 1999. 333.) már reflektált Györffy felvetésére. Szovák Kornél a hiteleshelyek kormányzati adminisztrációban betöltött szerepét vizsgálja, és azt bizonyítja, hogy nemcsak a káptalanok kezdtek hamarabb hiteles helyekként működni a konventeknél, hanem a fassionalis és a relatios tevékenység között is volt kronológiai eltérés. A pannonhalmi konvent 13. század végi okleveleinek össze-