Levéltári Közlemények, 70. (1999)

Levéltári Közlemények, 70. (1999) 1–2. - IRODALOM - Szende Katalin: Tanulmányok Borsa Iván tiszteletére. Szerk. Csukovics Enikő. Bp., 1998. / 217–221. o.

218 Irodalom ostromok során is igen nagy veszteségeket szenvedett. Az erdélyi központi kormányhatóságok ügyintézésének elemzésével mutatja be az iratok keletkezését, a fejedelmek személyes részvételét őrzésükben és rendszerezésükben, valamint a korabeli levéltárosok kísérleteit az iratok szétszőródásának megakadályozására. A függelékben közölt korabeli segédletek az anyag I. Rákóczi György idejében történt rendezését, a családi-birtokjogi és a fejedelmi igazgatási iratok lajtsromát mutatják be. A következő nagyobb tematikus egység írásait a családtörténeti/prozopográfiai kiindulópont köti össze, de szinte mindegyik szerző túllép ezen, és általánosabb társadalom- és mentalitástörténeti következtetéseket is levonnak forrásaik elemzéséből. A téma távoli, egyetemes történeti bevezetéseként is felfogható Horváth Emőke „De viris illustribus" című írása, amely négy egyházatya, illetve korai keresztény szerző, Szt. Jeromos, Gennadius, Sevillai Izidor és Ildefons művein keresztül mutatja be a keresztény univerzalizmus eszméjének beszűkülését. A fontosnak tartott írók életének és munkásságának ismertetése egyre jobban veszített egyetemességéből. Kiszorultak a világi szerzők és lecsökkent a keleti kereszténységet képviselők aránya is. A magyar történelem Jeles férfiaira" térve időben a legkorábbra Zsoldos Attila tekint vissza, aki a III. András és Károly Róbert idején működött Tamás fia Sinka életútjának példáján azt mutatja be, hogyan válogattak a különböző oklevelek előadói saját céljaiknak megfelelően Sinka érdemeinek bemutatásakor, a számukra lényegtelen vagy kellemetlen eseményeket részben elhallgatva, részben „ködösítve". Hangsúlyozza, hogy ritkán áll rendelkezésünkre annyi oklevél, hogy kiszűrhessük ezeket a poltikai célú torzításokat, ezért következtetéseink levonásával óvatosnak kell lennünk. Szintén a késői Árpád-korra megy vissza, és a 16. század elejéig halad előre Soós István, aki a Sőregi család, egy Pest megyei jómódú középnemesi família leszármazását, birtokszerzését és közszereplését mutatja be. Engel Pál tanulmánya a Szentemágocs nembeli Liszkói család történetét elemzi. Fő kérdése, hogy hogyan juthattak ennek az eredetileg nem túl jelentős famíliának a tagjai igen fontos országos hivatalokhoz Nagy Lajos és Zsigmond király idején. A válasz a megfelelő pártfogók, jelesül a Garaiak személyében keresendő, akiket a Liszkóiak mint bizalmi emberek helyettesítettek távollétükben az udvarban. A cikk további része egy 1435-re keltezett, 15. század közepi hamis oklevél felhasználásával mutatja be, miként használták fel befolyásukat birtokaik gyarapítására, és azonosítja a család Valkó megyei birtokait. A kötet szerkesztője, Csukovits Enikő szintén a Zsigmond-kori nemesség egy csoportjával foglalkozik: azokkal, akik az 1433. évi pápai kérvénykönyvek alapján elkísérték az uralkodót a bázeli zsinatot követő császárkoronázásra. Az út viszontagságainak leírása mellett elsősorban a szerző által Jól elkülöníthető csoport"-ként bemutatott kérvényezők politikai és társadalmi kapcsolatrendszerét, formális és informális összefonódásait követi nyomon, és felhívja a figyelmet a kérvények tartalmi elemzésének további lehetőségeire. Függelékében közli a kíséret azonosítható tagjainak névsorát. Teke Zsuzsa írása Zsigmond király és a dalmát városok kapcsolatáról szintén a térség kormányzásában szerepet kapó tisztségviselők működésén keresztül mutatja be az uralkodó kísérletét arra, hogy Nagy Lajos nyomdokain haladva kiépítse uralmát ebben a gazdaságilag és stratégiailag is fontos tartományban. Elődjéhez hasonlóan igyekezett a