Levéltári Közlemények, 69. (1998)
Levéltári Közlemények, 69. (1998) 1–2. - KÖZLEMÉNYEK - Dobák András: „Azt hittük, hogy a győzelem urai leszünk, s íme lealáztatás szolgáivá lettünk” : a besorozott honvédek élete a cs. kir. hadseregben, 1849–1851 / 157–193. o.
Dobák András: A besorozott honvédek élete a cs. kir. hadseregben, 1849-1851 177 máig dorbézolásé voltam. Legközelebbi fellebb valómat, szakasz tizedesemet kellé le boroznom és pecseneznem [pecsenyéznem] most én uralkodók rajta." 103 A tisztek hozzáállásában lévő kettősséget, a tisztek jóindulatától való függést gyakran megfogalmazták a visszaemlékezők is: „Lúgoson váltunk el derék kapitányunktól (...) őtet felváltotta egy durva vadász kapitány." 104 „Vezetésünk hol magyar érzelmű, hol magyarfaló tisztecskékre volt bizva." 10 A honvédtiszteknek a többi közkatonákkal lévő kapcsolata is ezredenként változott. Volt, amikor jó kapcsolatba kerültek egymással („A legénység nagyon becsületes vala.") és volt amikor nem („Egy század piszkos oláhhal osztottak be.") 10 A leggyakoribb az volt, hogy a katonák érezték, hogy a honvédtisztek nem közülök valók, és ezért hol tisztelték őket, hol egyszerűen nem értették őket és alig kerültek egymással kapcsolatba: „Közlegény társaim nagy pietással viseltettek irántam mert a hányszor őrségre valán kirendelve, sohasem engedték meg, hogy éjjjel a »postra« (örségbe) kiállják. Én viszonzásul »vino nero« (vörös bor) és »maroni« (gesztenye) beszerzése által kedveskedtem." „A salzburgi jámbor legények nem bántottak minket.., a kiket nagyon megbámultak, midőn bomyuinkból elővettünk egy-egy szép kötetű könyvet s óra hosszat olvastuk azt éktelen szalmazsákunkon s nem elegyedve velők szóba. Mit beszélhettünk volna velők, szegényekkel!" A honvédtisztek főként egymás társaságát keresték. Egymás között anyanyelvükön beszélhettek, ugyanazon büntetést kellett kiállniuk, ugyanúgy szenvedtek az idegen környezet kegyetlenségétől mindannyian. Egymásnak kipanaszkodhatták magukat, tartották a lelket abban, aki éppen reménytelennek találta a helyzetet és úgy érezte, nem bírja tovább: „Vendégfogadóba mulattam néhány más transzportbeii tiszt társaim között. Fájdalmainkat nemzeti dalaink, s a vörösbor enyhitette.". Igazi közösséget, védelmet, szeretetet adtak egymásnak: „Jó társaságban s bajtársak között, bármi nyomorúságot s csapást könnyebben el tudunk tűrni, — mint idegen, műveletlen, bárdolatlan elem közé ékelve."" 0 Azonban az osztrákok féltek attól, hogy ha túl sok honvédtiszt kerül egy századhoz, akkor szervezettebben léphetnek fel, nagyobb az esélye egy lázadásnak, ezért csak 2-3 főt osztottak be egy-egy századhoz. Podmaniczky szerint „a honvédtisztek veszélyes elemét lehetőleg szétosztani szándékoznak az egész hadseregben, nehogy egy helyen összpontosítva netalán kellemetlen izgulságnak képezhessék gyúpontját." 1 A honvédtársakkal való találkozás, a szórakozás, a beszélgetés, az unalmasan csordogáló idő meggyorsításához is hozzájárult: „Idegenek s szenvedés közt a honfiak s barátok társasága megbecsülhetetlen." Ezek az órák „mindig illy menyországot nyújtanak Egy besorozott. 34. Egy hátszegi, 5. 105 lNCZÉDYS.:i. m. 234. Egy hátszegi. 5., ill. 3. 107 PODMANICZKY F.: i. m. 342. 1(,H VADNAY K.: i. m. 147. Egy besorozott, 10. "° PODMANICZKY F.: i. m. 18. L, pl. Világos után, 38. 112 PODMANICZKY F.: i. m. 355.
