Levéltári Közlemények, 69. (1998)
Levéltári Közlemények, 69. (1998) 1–2. - KÖZLEMÉNYEK - Dobák András: „Azt hittük, hogy a győzelem urai leszünk, s íme lealáztatás szolgáivá lettünk” : a besorozott honvédek élete a cs. kir. hadseregben, 1849–1851 / 157–193. o.
172 Közlemények Inczédy így írt erről a második sorozásról: „Pont 10 órakor a kijelölt helyen voltam, hol már 20-30 bajtársat találtam. Senki sem kételkedett abban, hogy haditörvényszék elé fognak állítani, annál nagyobb volt a meglepetésünk, mikor értésünkre esett, hogy besorozásról van szó. Sokkal jobban levert e tudat bennünket, mintha egyenként rabláncra fűztek volna. A csoportból 11-en voltunk alkalmasak a besorozásra." 2. A cs. kir. hadsereg Miután a felesketett honvédtisztek számára kijelölték az elfoglalandó állomáshelyet, a következő nehézséget ezen ezredlaktanyák elérése jelentette. A Pestről, Aradról indított transzportok hosszú hetekig, hónapokig gyalogoltak (volt, amelyik vasúttal tette meg az utak egy részét, mint például Kúthy alakulata), míg állomáshelyüket el nem érték. „Egy csapatban két-háromszáz honvédtisztet kísért tizenöt, húsz határőr; egy más csapatban két-háromezer közhonvédet, mintegy százhúsz határőr; ez a két csapat képzett egy szállítmányt egy százados vezérlése alatt. Ilyen szállítmányok naponként indíttattak ki Aradról különböző irányban." E hosszú menetelések a lelkileg és testileg is megtört embereket igen megviselték, mint Podmaniczky feljegyezte: „sokan elalélván közülünk a nagy forróság, rossz élelem s felindulás következtében, néhány szekér rendeltetett szállítmányunk mellé, melyeket saját pénzünkért szabad volt felváltva igénybe vennünk." Számolása szerint „három havi folytonos menetelés, fegyverletétel óta 67 állomást gyalogoltunk Gyulától Milánóig." 68 Kúthy február elején indult és május végén érkezett meg állomáshelyére Trieszt mellé. 69 E hosszú gyalogoltatások azonban nem szűntek meg azáltal, hogy a transzport elérkezett olaszországi, ausztriai vagy morvaországi célhelyére, mivel gyakran a katonákat másik ezredhez helyezték át, illetve szokás volt, hogy az egész ezredet más állomásra vezényelték. Ennek oka egyrészt az volt, hogy a katonák ne alakíthassanak ki a lakossággal szorosabb kapcsolatot, másrészt így „foglalkoztatták" a katonákat, harmadrészt a kondíció fentartásának is eszköze volt ezen állandó körforgás (hiszen az ezredek helyet cseréltek egymással). Mikor az egyik transzportból — egy váratlan hóvihar miatt — sokan megfagytak 1849 decemberében, a hadügyi kormányzat parancsa kimondta, hogy tilos az egyik állomásról a másikra meneteltetni a tél folyamán, nehogy megismétlődjön a tragédia. 70 A besorozott honvédeket úgy kezelték a táborokban, mint az újoncokat, így kiképzést kellett kapniuk. Ezen gyakorlatoztatás nem volt más, mint a büntetés egy válfaja. Egyrészről ezek a gyakorlatok fizikailag is fárasztóak voltak („Délelőtt fegyverrel gyakoroltattak, hogy nehezen esett nem tagadhatom, de mi tőlem telhető volt, megtettem, nehogy a tanitó altiszt gorombaságainak tegyem ki magamat." 71 ), másrészről — és ez volt INCZÉDY S.:i. m. 229. Világos után, 4. 68 PODMANICZKY F.: i. m. 309., 334. 69 KÚTHY, 62. és 84. 70 PODMANICZKY F.: i. m. 354. Egy besorozott, 31.
