Levéltári Közlemények, 69. (1998)
Levéltári Közlemények, 69. (1998) 1–2. - KÖZLEMÉNYEK - Dobák András: „Azt hittük, hogy a győzelem urai leszünk, s íme lealáztatás szolgáivá lettünk” : a besorozott honvédek élete a cs. kir. hadseregben, 1849–1851 / 157–193. o.
Dobók András: A besorozott honvédek élete a cs. kir. hadseregben, 1849-1851 171 „tauglich" és a besorozottak sorába állottam." 60 Ám a többség — főként, ha nem visszaemlékezésben írta meg emlékeit — igyekezett büszkeségét félretéve „hibásnak találtami", és a kapott útlevéllel hazamenni családjához. A besorozottak és a hazaengedett katonák arányát, a sorozóbizottság hozzáállását másként látták a visszaemlékezők: „kik hibásnak találtattak, szép kevesen lettek bíz' azok" 61 , „a sorozásnál azonban nem vették figyelembe a dolgot s legnagyobb részét hazabocsátották." A bizottság elnöke alkalmatlannak találva Villeczet, azt mondta a bizottság többi tagjának: „A lengyeleket be kell sorozni félholtan is, azoknak itt nincs semmi keresni valójuk. Az a szegény magyar fiú azonban hazájáért harcolt". Kúthy Emil is azok között volt, akik végül is útlevelekkel szabadon távozhattak többszörös orvosi ellenőrzés után: „Parancsban adatott ki, hogy közülünk, aki szökik, az elfogatás után tüstén főbe lövetik. Mi felkiáltanánk, hogy még fel sem vagyunk esketve (...) és Nagyszebenben kétszer vizitáltattunk meg és alkalmatlanoknak találtattunk; — így másnap doktort hozatott ki, hogy bennünket újra szemle alá vegyen, s így harmadszor is alkalmatlanoknak találtattunk." November 4-én bizonyítványait megkapja, s haza indul. „Január: egyszer rendelet jött, hogy minden honvédtiszt Kaposvárra tartozik megjelenni (...) bíztunk visszajövételünkön, mert az én bizonyítványomban állott, hogy én egészen alkalmatlan vagyok." Azonban Pestre küldik őket fel a katonai főparancsnokságra, ahol „már számosan gyülekeztünk. A szemléleti terembe egyszerre hárman mentünk be, és ott mint született gyermekek állánk a tábornokok és orvosok előtt — és Uram isten! alkalmatossá találtattam. Majd Budára mentünk szállásra. Február — húshagyó kedden eskettem fel." 63 Vajda „A bujdosás" című tárcájában írja le a felesketéséig történteket. Mivel többen megbetegedtek, ezért Schlik altábornagy orvost küld, hogy vizsgálja meg a betegeket. Az orvos egyedül Vajdát küldi kórházba („Súlyos betegnek lenni ekkor irigyelt szerencse volt"), 64 akit két katona kísért volna oda el, de Vajda javaslatára betértek egy kocsmába, ahonnan a vendéglős segítségével megszökött, majd sok ismeretlen magyar hazafi segítségével hazautazott. Ezután három hónapon át bujdosott, azaz otthon feküdt betegen. „Amint éppen fögyógyultam, érkezett Haynau azon rendelete, miszerint minden honvédtiszt, aki magát nem jelenti, elfogatván, mint szökevény fog büntettetni. És Haynau, ha valami kegyetlen dolgot ígért, azt meg szokta tartani. Jelentem tehát magam, s egy hó múlva fejemen holcmicnivel [tábori sapka], ispályos rongyos katonaköpenyben marsoltunk a szép Olaszország felé". Villecz Jánost szintén alkalmatlannak találták, így kapott öt pengő forintot útravalóul, majd útlevelet szerzett és hazament Bártfára. „Komárom átadása után újra roszszabbra fordultak a viszonyok és minden honvédtiszt ujabbi igazolásra szólítatott fel." Ekkor már besorozták és Olaszországba került. PODMANICZKYF.: i. m. 307. Világos után, 3. 62 VILLECZ B.:i. m. 58. 63 Az idézett részek: KÚTHY, 47., 48., 58., 62. 64 VAJDA J.:i.m. 138. 65 VILLECZB.: Lm. 59.
