Levéltári Közlemények, 69. (1998)

Levéltári Közlemények, 69. (1998) 1–2. - KÖZLEMÉNYEK - Dobák András: „Azt hittük, hogy a győzelem urai leszünk, s íme lealáztatás szolgáivá lettünk” : a besorozott honvédek élete a cs. kir. hadseregben, 1849–1851 / 157–193. o.

168 Közlemények Mint idézett leveléből kitűnik, abban bízott, hogy a szabadulásához elég egy „bizonyítvány, hogy Apám 70 éves — annyi birtoka nincs, miből élhessen — fiú segítsége nincs, mivel testvérem el van ítélve, s neveletlen testvéreim jó szüleim élhetésükre az én hon létem múlhatatlanul szükséges." 3. A besorozottak élete 1. Kapituláció, besorozás A naplók és a visszaemlékezések írójának legtöbbje a fegyverletétel leírásával kezdi írásművét. A fegyverletétel azonban csak a közhonvédek fegyvereinek elvételét jelentette, a tisztek egyelőre maguknál tárhatták lovaikat és fegyvereiket. A bizonytalanság, az információ hiánya, a helyzet reális értékelésének képtelensége nemcsak a közhonvédek, hanem a tisztek gondolkodására is jellemző volt ezekben a napokban. Anélkül, hogy belemerészkednénk a Görgei-kérdésbe, lássuk mit ír Kúthy ezekben a napokban naplójába (Lesnek): „Itt az élet oly keserves volt, hogy az itt eltöltött napjainkban csak kukoriczával éltünk, — egy pár napot alig töltöttünk itt el, és megérkezett a régóta édesen várt vezérünk Bem, — a nép, a katonaság éljenezte, és sírt örömében, — ez 17-én este felé történt. — De annál szomorúbb órák következtek ismét, midőn a várt sereg helyett, csak üresen jött számos kocsikat láttunk, és értésünkre adatott, hogy Görgey haza árulóvá lett, és hazáját eladta! oh ismét ezen hirre mit kellettéreznünk. ... Mi a napi eseményekről csak igen keveset tudánk, délután mintegy 4 óra lehetett midőn értésünkre adatott, hogy Bem a lovasokkal együtt még délben Törökország felé megindult (...) Mi szívesen szenvedünk, hogy ő kimehessen". Miután lerakták a fegyvert „személy és vagyon bátorság" mellett és kapituláltak, Piskinél „álmainkban az elesett hősök jelentek meg, bennünket fenyíteni a gyáva feladás következtében."

41 Inczédy Sámuel sem tudta elfogadni a kapitulációt: „szívesebben mentünk volna a biztos halálba, mintsem a fegyvert ily dicstelenül letegyük".

42 Az oroszok előtti fegyverletétel után „a rendetlen tömegekké egybevegyült csapatokat — mint a csordákat egy két pásztor — ugy kisérte, hajtotta egy két gyalog, egy két lovas"

43 Aradra, Gyulára, Nagyszebenbe stb. Külön problémát jelentettek a tisztek fegyverei és lovai. Az ezektől való „elválás" nemcsak értékük, hanem az érzelmi kötődések, emlékek, szimbolikus tartalmuk miatt igen nehéz volt a katonák számára: „Gróf Batthyány Gusztáv annyira szívére vette a kedves lovaitól való elválást, hogy legjobb csatalovát, egy fekete telivér kanczát, szemünk láttára lőtt agyon inkább, semhogy bizonytalan sorsnak engedje át (...) honvédtisztek lovai, csekély áron ugyan, de mégis pénzért lettek eladva.' „Találtunk egy Lendvai nevezetű magyar embert, kinél hagyám pisztolyomat. Délután az alezredes meglátogatott dupla csövű fegyveremet néki adám (...) Aug. 23-án Szebenben ... lovainkat a város falai 41 Az idézett részek: KÚTHY, 36., 38., 40. 42 INCZÉDY S: i.m. 228. Világos után, 1. ** POMANICZKY F.: i. m. 307.