Levéltári Közlemények, 69. (1998)
Levéltári Közlemények, 69. (1998) 1–2. - KÖZLEMÉNYEK - Dobák András: „Azt hittük, hogy a győzelem urai leszünk, s íme lealáztatás szolgáivá lettünk” : a besorozott honvédek élete a cs. kir. hadseregben, 1849–1851 / 157–193. o.
Dobák András: A besorozott honvédek élete a cs. kir. hadseregben, 1849-1851 169 alá elhelyeztettek, míg egy becsületes szász pék megengedte majorságába kivinni a'hol azt végig maradtak. 24-én Írattunk össze, fegyvereink elvéttettek." A kapitulált honvédek az orosz hadsereggel találkoztak először mint legyőzött és ellenségének kiszolgáltatott katonák. Az oroszok bánásmódjára egyik honvédtiszt sem panaszkodott — főként, miután volt alkalma azt az osztrákok hozzáállásával összehasonlítani. („A jószivü muszkafönök számunkra főzetett, sőt napidijt is szinte úgy húztunk rang szerint, mint a német seregnél a tisztek. A muszka tisztek hozzánk naponként látogatóban jártak, velünk barátkoztak (...) a német hadseregnél még a baromnál is alább tartva minket, rosszul bántak velünk, főttet többé nem kaptunk, hanem kaptunk napi zsoldot napjára 4 xr. és komisz kenyeret, mint akármely közlegény." ) Volt, aki azonban e mindkét oldalról lovagias bánásmódot is ferde szemmel nézte: „Számtalan figyelemért és kíméletességért a honvédek az oroszokkal csakhogy össze nem barátkoztak. Szenvedések idején a részvét nagyon is édesgető csalétek, mely könnyen megnyeri az elismerést### és elvek, eszmék, világnézet, minden elzsibbadva volt itt, — eleven csak az osztrák gyűlölése volt, meg a nélkülözés, mely a test szükségleteit minden egyebek fölé emeli." 47 Az oroszok a fősereg honvédtisztjeit „behajtották mint egy csordát Aradra, s részint a »Fehér kereszt« korcsmában, de legnagyobb részt az oláh, református templomokban s izraelita imaházban zárták el", 48 miután átadták őket az osztrák hadseregnek. A „Világos után" szerzője (kinek azt mondták, hogy „városba vezettettünk vacsorára (...) mentünk nem véve magunkhoz semmit" ) és Kúthy leírják, hogy „este parancs jött, hogy mindannyian a laktanyában jelenjünk meg, ezt teljesítenénk, a parancs abból állott, hogy ki ki a nevét és rangját irja fel, ez megtörtént. Az állomásunkra akaránk visszamenni, de ekkor láttuk, hogy a kapuk bezárván és örökkel elállvák (...) a kaszárnya udvarán részben alva, részint a hideg miatt járkálva tölténk el, addig pogyászaink kívülről raboltatott el, részint a muszkák, részint a szászság által". 50 A fogság napjai, az újoncozásig eltelt napok, hetek voltak a legborzasztóbbak a honvédtisztek számára. Egyfelől a teljes bizonytalanság és kiszolgáltatottság, másfelől a mostoha körülmények (tisztességes alvóhely, mosakodási lehetőség, koszt hiánya) keserítették meg a katonák életét. Az „Egy besorozott" írója így kezdi naplóját: „aug. 28.-a Arad. Rab vagyok a fehér kereszt vendégfogadó piszkos szobáiban (...) Néhány honvéd tiszttársamat fegyver közt kisérik, s mint mondják többet meg is botoztak illetlen maga viseletük miatt (...) e napok nehezek, de tanulásosak voltak. Megismertem barátaimat meg a haza igaz fiait." 51 A fogság kezdetén a testi megpróbáltatások foglalkoztatták a honvédeket: „Az első napokban sem innunk sem ennünk nem adatott, sem kívülről hozatni nem volt szabad." 52 , Egy hátszegi, 1. 46 KÚTHY, 43. Világos után, 2. 4S PODMANICZKY F.: i. m. 307. Világos után, 2. 50 KÚTHY, 43. Egy besorozott, l. 52 KÚTHY, 43.
