Levéltári Közlemények, 69. (1998)

Levéltári Közlemények, 69. (1998) 1–2. - KÖZLEMÉNYEK - Dobák András: „Azt hittük, hogy a győzelem urai leszünk, s íme lealáztatás szolgáivá lettünk” : a besorozott honvédek élete a cs. kir. hadseregben, 1849–1851 / 157–193. o.

Dobák András: A besorozott honvédek élete a cs. kir. hadseregben, 1849-1851 159 hogy okos legyen."

4 Egy hadsereg, amely „1849 óta a császár személyes parancsnoksága alatt áll. (...) Aki abban reménykedett, hogy a birodalmat a személyéhez hü bürokrácia és hadsereg kettős pillérére építheti." Egy hadsereg, ahol „a szolgálat megerőltető volt, néha hajnali 4-től este 7-ig is tartott, gyakorta embertenül durva altisztek felügyelete alatt." Egy hadsereg, ahol Ferenc József rendeletére visszaállították a vesszőfutást, és csak 1855-ben törölték el végleg.

6 Vesszőfutást mind köztörvényi, mind politikai vétségekért ki lehetett róni. Öngyilkossági kísérletért huszonöt, tiszt megfenyegetésért hetven vesszőcsapás járt.

7 A büntetést meg kellett köszönni. „A legsúlyosabb büntetést a tízszeres vesszőfutás jelentette 300-300 katona között, vagy kikötötték az elítéltet, és mind a hatszázan elmentek mellette tízszer és ennyit ütöttek rá." Erről így számolt be egy szemtanú: „Nem múlt el egyetlen hét sem, hogy ne hajtottak volna végre pénteken embertelen veszszőfutásokat és botozásokat. (...) Láttuk a vérrel elöntött szegény ördögök hátát, amelyet kivezényelt társaiknak több száz, sőt több ezer botütéssel kellett szétverniük." Egy hadsereg, ahol egy cs. kir. tiszt jellemzése szerint „a közönséges katona ugyanolyan viszonyban áll a tisztjével szemben, mint amilyenben a helóták álltak a spártaiakkal szemben." Ahol „a közkatona jogtalan emberként szolgált. Méltóságában, önérzetében akkor és úgy sérthették meg elöljárói, ahányszor csak akarták. Ha levelet kapott, cenzúrázták, intim ügyeit röhögve olvasták fel a reggeli szemlén". A besorozott honvédtiszteket a rendszer konszolidálásával párhuzamosan fokozatosan elbocsátották. Ennek több oka volt. Egyrészt „a hadsereg képtelen volt élelmezni valamennyi katonáját", aminek következtében 1850-es években a nyolcévi szolgálat rendszerint csupán három évet jelentett.

9 Ebben az időben „a behívott korosztályok csak 10-25%-ának kellett ténylegesen letöltenie a szokásos nyolc évet." A másik ok az volt, hogy „lényegében megbízhatatlan elemekké váltak" a besorozott honvédtisztek. „Az újoncok gyakran kezdtek egymás között politizálni, még rendőrségi besúgók jelenlétében is. (...) A besorozott honvédeket őrizni kellett. Egy pécsi transzportból például minden tizedik katona megszökött." Haynau először „elengedett minden 38 év feletti honvédet és nemzetőrt, az egyszülött fiúkat és azokat, akik 500 forintot vagy ennek megfelelő értéket beadtak a kincstárba." Majd 1850 áprilisában ideiglenesen felfüggesztették az újoncozást. „1851 januárjában a volt honvédtisztek több csoportját engedték el, a következő nyáron pedig a belügyminisztérium leállítatta a honvédek behívását." 4 BENCZE LÁSZLÓ: KöniggrUMtz. A testvérháború vége. Bp., 1990. 56-57. 5 DEÁK ISTVÁN: Volt egyszer egy tisztikar. Bp., 1993. 60. és 135. 6

BENCZEL.: i. m. 69. 7 DEÁK 1.: i. m. 136. 8 BENCZE L.: i. m. 14., 68-70. 9 DEÁK I.: i. m. 135-136. 10 HIDAS I. PÉTER: Pacifikálás. Ferenc József hadserege Magyarországon, 1849-1859. Történelmi Szemle, 35. (1993) 3^1. 243-257. Idézett helyek: 252., 249-250.