Levéltári Közlemények, 68. (1997)
Levéltári Közlemények, 68. (1997) 1–2. - TANULMÁNYOK - Szende Katalin: Családszerkezet és örökösödési szokások a késő középkori Pozsonyban és Sopronban / 77–98. o.
88 Tanulmányok nos pékmester tizenegy gyermeke (ez a legmagasabb szám egy családon belül a vizsgált anyagban) egyaránt három egymást követő házasságból született. 48 Általában azt figyelhetjük meg, hogy a vagyonosabb családok — akik közé az előbb felsoroltak is tartoztak, hajlamosabbak voltak több gyermeket felnevelni. A budai polgárok esetében a városvezető elit túlsúlya a többgyermekes családok között még nyilvánvalóbb. 49 A további kutatás számára érdekes szempont lehet megvizsgálni, hogy a gyermekek kisebb száma és a háztartási kisegítő személyzet fokozottabb szerepvállalása (dajkák, szolgálók stb. jelenléte — róluk alább még lesz szó) vajon több időt biztosított-e a polgárasszonyoknak más, családon belüli vagy családon kívüli tevékenységekre. A gyermekek számáról, illetve nemek szerinti megoszlásáról a dolgozat végén található 2. táblázat tájékoztat. Az utóbbival kapcsolatban bizonytalansági tényező, hogy több alkalommal csak általánosságban „gyermekeim"-et vagy „két gyermekem"-et említett a végrendelkező. Összességében a vizsgált 804 pozsonyi családban (ebben a számban a gyermektelenek is benne vannak), 361 fiú (43,2%), 315 lány (37,5%) és legalább 163, nem megjelölése nélkül említett gyermek fordult elő. Sopronban a 312 végrendeletből mindössze 143-ban esett szó gyermekekről: 85 fiú és 89 lány mellett legalább 99 gyermeket nemük, illetve nevük megjelölése nélkül, csak a „gyermekeim" kifejezéssel illettek. Annak magyarázatát, hogy Sopronban miért volt olyan ritka a gyermekek részletezése, csak találgatni tudjuk. Talán a kisvárosi mentalitás, a „mindenki ismer mindenkit és úgyis tudják, hogy miről van szó" egyik vetülete ez a gyakorlat. A részletezőbb pozsonyi végrendeletek még egy, a gyermekekhez kapcsolódó kérdés tárgyalását teszik lehetővé: a névadási szokásokét. Adataink ugyan itt is meglehetősen töredékesek: a csak általánosságban említett gyermekeket nem tudjuk figyelembe venni. Mégis az a kép, ami 341 fiúgyermek és 285 lánygyermek adataiból kibontakozik, néhány jellegzetességre felhívja a figyelmet. A férfinevek közül 54 különböző fajta fordult elő, míg a női nevekből csak 28 féle volt használatban. A fiúk esetében a leggyakoribb Hans (Johannes, Hensel) és Wolfgang (Wolffel) túlsúlyát négy másik, szintén viszonylag gyakori név ellensúlyozta: Márton (Mert), amely a helyi társaskáptalan patrocíniuma is volt, György (Georg/Jeorg), András és Mihály (Michel, a második legnagyobb plébániatemplom patrocíniuma), míg 30 férfinév csak egyszer vagy kétszer szerepel. Csábító lenne ezt a változatosságot a különböző helyekről származó bevándorlók nagy számával indokolni, de a Hont megyei Alsónyék faluban megfigyelhető hasonló névadási tendenciák kétséget támaszthatnak az ilyesfajta magyarázatok felől. 50 A női neveknél a Margit (Margareth, Marusch) volt a leggyakoribb, ezt követte a Borbála (Barbara), a Katalin (Katherina), a Dorottya (Dorothea) és az Anna. Érdekes, hogy a Mária csak egyetlen egyszer fordul elő — ez a név ugyanilyen rikta volt a nemesség és a falusi lakosság körében is. Nem volt bevett szokás a gyermekeknek szüleik keresztnevét adni: a feldolgozott anyagban alig tucatnyi fiút nevezték apja, illetve lányt anyja után, habár az anya nevét nem mindig lehet megállapítani, például ha a végrendelkezőnek egy korábbi felesége 4IÍ Mathes Meindel: PT 98r-99v, Larencz Peck: PT 240v-241r. 4y K.UB1NYI, 1966. 233. Hasonlóan kis. átlagosan négy fos családokat talált Granasztói György is Kassa 1549. évi összeírásában: GRANASZTÓI, 1982. 611., 2. függelék 1. táblázat, 650. KUBINYI ANDRÁS: Egy Hont megyei mezővárosiasodó falu népessége a középkor végén. Studia Miskolcinensia, I. (1994) 7-17., itt: 11. (A továbbiakban: Kubinyi, 1994), vö. ENGEL PÁL-FEHÉRTÓI KATALIN: Egy 1525. évi jobbágynévsor családnevei. Magyar Nyelv, 1996. 246., itt is a János volt a leggyakoribb keresztnév.
