Levéltári Közlemények, 68. (1997)

Levéltári Közlemények, 68. (1997) 1–2. - TANULMÁNYOK - Szende Katalin: Családszerkezet és örökösödési szokások a késő középkori Pozsonyban és Sopronban / 77–98. o.

86 Tanulmányok tatják, hogy a leginkább az após, illetve anyós és a család többi tagja között számítottak konfliktusokra. A felmenő rokonságra vonatkozó adatok kis száma összhangban van azokkal a korabeli elgondolásokkal, amiket a jogi és teológiai irodalom is képviselt és terjesztett, nevezetesen a férj és a feleség szerepének növekedésével a családon belül a leszármazók rovására.

41 A már korábban elhunyt szülök az egyháznak, a lélek üdvére tett adományokkal kapcsolatban fordulhatnak elő, amikor azt az örökhagyó „ősei lelke üdvére" ajánlotta fel. /. táblázat. Szülők és unokák említése pozsonyi (1429-1529) és soproni (1393-1526) végrendeletekben rokonság szülő unoka örökhagyó apa anya fiú lány ismeretlen férfi Pozsonyban 11 22 14 9 9 Sopronban 3 9 6 2 4 nö Pozsonyban 9 13 2 14 3 Sopronban 2 6 1 7 4 összesen Pozsonyban 20 35 16 23 12 Sopronban 5 15 7 9 8 3. A következő generáció: adatok a termékenységről és a gyermekekről A végrendeletekből nem lehet pontos statisztikát összeállítani a kutatott időszakban végrendelkezők családjaiban született gyermekekről, mert az örökhagyók gyakran csak általánosságban írtak leszármazottaikról. Ezenkívül azokat a gyermekeket, akik a szüleik életében haltak meg, szintén nem említették meg, hacsak ezeknek maguknak nem voltak gyermekeik (tehát az örökhagyó unokái), akiket a vagyon felosztásánál figyelembe kellett venni. Például a fentebb már említett gazdag kereskedő, Albert Gailsam testamentumában megemlékezett lányáról, Margaretröl (Marusch) és fiáról, Ludwigról, míg másik két gyermekét, Jeromost és Ursulát, akiket más forrásokból ismerünk, nem említette meg, ők tehát bizonyára időközben elhaláloztak.

42 A nagykorúságot megért gyermekek azonban, még ha már korábban illendő hozománnyal ki is házasították őket, szinte kivétel nélkül előfordulnak a végrendeletekben, legalább azért, hogy további igényeiknek elejét vegyék. A kiskorú gyermekeket pedig azért volt fontos megemlíteni, hogy gyámról, eltartóról gondoskodjanak számukra, illetve az örökhagyó utasítja feleségét, hogy viseljen gondot anyósáról, de ha „nem szenvedhetik egymást", a feleség eltartási kötelezettségét megválthatja egy szölö átadásával az anyósnak. 41 OPITZ, CLAUDIA: Mutterschaft und Vaterschaft im 14. und 15. Jahrhundert. Frauengeschichte-Geschlechtergeschichte. Ed.: KARÍN HAUSEN-HEIDE WUNDER. Frankfurt/Main-New York, 1992. 137-153., itt: 139. 42 PT 194r-196v, vö. KUBINYI, 1966. 244,