Levéltári Közlemények, 68. (1997)

Levéltári Közlemények, 68. (1997) 1–2. - TANULMÁNYOK - Szende Katalin: Családszerkezet és örökösödési szokások a késő középkori Pozsonyban és Sopronban / 77–98. o.

78 Tanulmányok vezető kereskedői családi kapcsolatainak kimutatása volt. 3 Az utóbbi években megjelent feldolgozások már a családi életre, a családon belüli érzelmi kapcsolatoknak a végrende­letekben leszűrődő jelenségeire is kiterjedtek — mint ahogy meglepően nagy figyelmet szentelt ennek a témának több mint száz évvel ezelőtt a bécsújhelyi testamentumok elem­zője is. 4 Mivel a demográfiának a statisztikai reprezentativitás igényével kell a népesség vizs­gált csoportját bemutatnia, nem kerülhetjük meg azt a kérdést, hogy a középkori Po­zsonyból és Sopronból rendelkezésünkre álló végrendeletek a lakosságnak milyen ará­nyát képviselik. Ennek megállapításához röviden át kell tekintenünk a polgári végrende­letek keletkezésének jogi és társadalmi hátterét. A szabad végrendelkezés joga a települések kiváltságolásától kezdve a városi jog­rend és autonómia egyik sarkalatos pontjává vált. 5 Elméletileg szinte mindenkinek joga volt hátrahagyni végakaratát, kivéve a kiskorúakat és a gyengeelméjüeket. 6 A középkori lakosság többsége azonban — az íratlan szokásjog érvényesülése miatt vagy mert va­gyontalanok voltak, illetve hirtelen érte őket a halál — írásos végakarat hátrahagyása nélkül hunyt el. Mégis, amint azt az örökhagyók társadalmi helyzetének vizsgálatából látni fogjuk, nincs a középkori magánéletnek még egy forrástípusa, amely olyan sokféle társadalmi helyzetű emberről adna életközeli képet, bemutatva azt a kört, amelyen belül társadalmi és üzleti kapcsolatokat tartottak fenn és vagyonukat szétosztották. Ráadásul, mivel a végrendeletek igen nagy számban maradtak fenn — több száz, esetenként több ezer darab található belőlük Európa számos jelentős városában a késő középkorból és a korai újkorból — mennyiségi és összehasonlító vizsgálatra is lehetőség nyílhat. A jelen tanulmány 844, Pozsonyban 1420 és 1529 között írásba foglalt végrendelet, valamint 310, Sopronban 1393 és 1526 között keletkezett hasonló forrás családokra vo­natkozó adatait dolgozza fel. A pozsonyi testamentumok aProíocollum Testamentorum című városi könyvsorozat első kötetében találhatók, néhányuk ezenkívül különálló okle­vélen is fennmaradt a város levéltárában. A soproni végrendeletek részben két, vegyes tartalmú városi könyvben, részben különálló, többnyire a tanúk pecsétjével hitelesített magánokleveleken maradtak fenn. 7 3 BRANDT, AHASVER VON: Die Stadt des Spätmittelalters im hansischen Raum. Hansische Geschichtsblätter, 96.(1978) 1-14., itt: 12. skk. L. BAUR, PAUL: Testament und Bürgerschaft. Alltagsleben und Sachkultur im spätmittelalterlichen Konstanz. Sigmaringen. 1989. (Konstanzer Geschichts- und Rechtsquellen, 31.) 205-220. és az itt idézett további irodalom. Bécsújhelyre: STAUB, FRANZ: Die Bürgertestamente der Wiener-Neustädter Rathsprotocolle. Blätter des Vereins ftlr Landeskunde von Niederösterreich, N. F. 29. (1895) 463-531., a családról: 466-501. 5 L. például a Budai Jogkönyv öröklésre és végrendelkezésre vonatkozó cikkelyétűö5 Ofner Stadtrecht. Eine deutschsprachige Rechtssammlung des 15. Jahrhunderts. Hrsg.: KARLMOLLAY. Bp.-Weimar, 1959. 315. c. és a tárnoki jog rendelkezéseit: KOVACHICH, MARTINUS GEORG: Codex authenticus iuris tavernicalis. Buda, 1803. Cap. CXX1II., CXXIV., CXXXIII. 6 L. GÁL, ALEXANDER: Die summa legum brevis, levis et utilis des sogenannten Dr. Raymundus von Wiener Neustadt. Weimar, 1926. Ezt a magánjogi kompendiumot ugyan Bécsújhelyen állították össze, de a magyar határszél városaiban is közkedvelt volt. 7 A Protocollum Testamentorum (= PT) jelzete a Pozsonyi Városi Levéltárban: I. B. l,4n, fényképmásolata: Magyar Országos Levéltár (= MOL) Df 277 056, a külön oklevélen fennmaradt végrendeletekről I. Inventar stredovekych listín. listov a inych pribuznych pisomností. Ed.: D. LEHOTSKÁ-V. HORVÁTH et al. Praha, 1956. passim. A soproni végrendeleteket Házi Jenő kiadásából idézem: HÁZI JENŐ: Sopron szabad királyi város története. II/L, Sopron, 1930. és Ua. II/2., Sopron, 1931.

Next

/
Oldalképek
Tartalom