Levéltári Közlemények, 68. (1997)

Levéltári Közlemények, 68. (1997) 1–2. - IRODALOM - Dominkovits Péter: Molnár András: Batthyány Lajos a reformkorban. Zalaegerszeg, 1996. / 271–275. o.

Irodalom 273 viselt. Ezen a diétán Batthyány elsősorban oly politikai kérdésekkel foglalkozott (pl. nyilvánosság problémája), ami a legszélesebb körű ellenzéki összefogásnak adhatta elvi alapját. Természetes emögött nem csak politikai taktikát kell látni; az a Szerző elemzésé­ből kitűnik, hogy itt a politikai fejlődéstörténet egyik állomásához érkeztünk. Batthyány ekkor még effektíve nem vett részt a polgári társadalom és a gazdasági átalakulás jogi feltételeinek kialakításában, pl. nem volt ott az önkéntes örökváltság, a szabad gyáralapí­tás, a csődeljárás szabályozásával kapcsolatos munkálatokban. Ugyanakkor a publicitás jelentőségét felismerve, az elhangzó beszédek gyorsírókkal történő rögzítése, a Főrendi Napló megjelentetése kérdésében fölöttébb sokat tett. Batthyány Lajos országgyűlési be­szédei, szereplése — a Szerző óvatos fogalmazása ellenére is — vitathatatlanul Batthyá­ny politikai „fejlődésrajzának" nagyon fontos forrásai. A kortársak által (joggal) ered­ménytelennek ítélt 1843/44. évi országgyűlésen már nem csak a háttérből irányította a fő­rendi ellenzéket, akkor szinte valamennyi főrendi ülésben jelen volt, és bár valószínűleg nyelvtudásuk miatt is a főrendek legnagyobb ellenzéki beszédeit br. Eötvös József és gr. Teleki László tartották, a Főrendi Napló regisztrációja szerint ő maga mintegy 200 alka­lommal tett hozzászólást, beszédet. Ezekben korábbi törekvései folytatása mellett követ­kezetes liberális védelmezője lett a 19. századi országgyűlések során végighúzódó prob­lémának, a vallásügyi kérdésnek. Személyisége ellentmondásosságához ad adalékot az a tény, hogy mélyebb elméleti, gyakorlati ismeretek nélkül a büntetőjog megújításáért tevékenykedő választmány ülésé­ben — mely törvényelőkészítő tárgyalásaiban csak állandó látogatóként vett részt — alapvetően egyéni indulatok és presztízsokok miatt veszett össze az akkor alkancellári hivatalt viselő Apponyi Györggyel. Ugyanakkor az abszolutizmus és az alkotmányosság vitájaként megjelenő városi kérdésben (a belszerkezet átalakítása és a képviselői szava­zatszám összefüggése) a választókat, választottakat, követutasításokat befolyásoló főfel­ügyelői status ellen kelt ki. A később az alsótáblán elbukott közteherviselés körüli viták­ban szimpatizált a politikailag tőle akkor már távolálló Széchenyi földadó-tervével. A rendi ellenzék egyes tagjaival együttműködve kialakított, a háziadó elfogadására tett különjavaslata megbukott. Az országgyűlés exponált gazdaságpolitikai vitáiban a vasút­építési kérdésekben is felszólalt, a Vukovár-fiumei vaspálya ügyében Széchenyi szövet­ségese volt, és nagy szerepet játszott a két tábla ezügyben történt megegyezésében. A polgári átalakulás szempontjából nagyjelentőségű nem nemesi hivatalképesség ügyében is pártolólag szólalt fel. míg a nem nemesek birtokképessége ügyét a legfontosabbak egyikeként nyilvánította ki levelében. Az országgyűlést értékelő véleményében az elkö­vetkező diéta szempontjából is roppant fontos kormány kritikát tett, melyben — Széche­nyivel szemben, aki inkább az ország monarchiához történő igazodását kívánta —, al­kotmányosságot javasolt az osztrák örökös tartományoknak és a felelős miniszteri kor­mányzat szükségességét hangsúlyozta. A fenti összegzés is jelzi, hogy Molnár a reformkori politikai elképzelések, küzdel­mek viszonyrendszerébe helyezve vizsgálta Batthyány politikai pályáját, külön elemezte ambivalens viszonyát gr. Széchenyi Istvánhoz (pl. a Pesti Hírlap kapcsán 1841 második felében Kossuthot védelmezve ellene fordult, de a gyáralapítások terén Kossuthtal szem­ben is kihangsúlyozta Széchenyi személyének, nézeteinek fontosságát). Kossuthoz fűző­dő politikai kapcsolatát szintén a pragmatikus politikus cselekvéseinek rendszerében jel­lemezte: sohasem felhőtlen kapcsolatukat a közös cél, a kormány megbuktatása és a hata­lom megragadása tartotta össze.

Next

/
Oldalképek
Tartalom