Levéltári Közlemények, 68. (1997)
Levéltári Közlemények, 68. (1997) 1–2. - TANULMÁNYOK - Kenyeres István: Egy nagybirtok igazgatása és gazdálkodása a 16. században : a trencséni várbirtok 1543 és 1564 között / 99–142. o.
136 Tanulmányok az összkiadások 10,5%-a jutott. A második legjelentősebb kiadási költség & tizedek adminisztrációja során keletkezett költségek voltak: a tizedszedőknek, borszállításra, a korcsolyásoknak és hordók vásárlására, illetve javítására a kiadások 14,9%-át tették ki. A várbeli építkezésekre, a kút építésére, kőművesek fizetésére, épületfa vásárlására, valamint a városbeli ház építésére és más kisebb munkálatokra a kiadások 13,3%-a jutott. Meg kell jegyezni azonban, hogy a tényleges, nagy költséggel járó építkezéseket nem az udvarbíró intézte, hanem a kapitány, Christoph Görtschacher, és az erre kapott viszonylag jelentős összegekkel is neki kellett — volna — elszámolnia a kamarák felé. 142 Az udvarbíró csak a váron kívüli építkezéseket felügyelte, valamint a várbeli építkezésekhez szükséges anyagokat biztosította (pl. épületfa). A malmok építésére és karbantartására, valamint a halastavak, sörfőzde költségeire meglepően csekély kiadást fordítottak: 1,3%ot. A majorsági gazdálkodáshoz elengedhetetlenül szükséges dolgok beszerzésére, úgy mint juhok és kecskék, szarvasmarha, sertés vásárlása, valamint kocsi és kocsiszerszámok és a nyájakhoz szükséges egyéb dolgok beszerzésére a kiadásoknak csupán 2,8%-át fordították, csakúgy mint a különböző vasszerszámok és eszközök vásárlására (2%). Érdekes, hogy a Magyar Kamarától a számadáskönyv szerint mindössze egy évben, 1549-ben érkezett támogatás 285 forint 34 dénár, ami az összbevételnek mindössze 2,6%-a. Nagyjából ezek alkották a kiadások gerincét. Ami lényeges, a pénzbevételek döntően a provizor és tisztjeinek, valamint a béresek, kocsisok stb. fizetésére ment el, ami csaknem a kiadások 30%-át tette ki. A tizedek fontossága itt is látszódik, hiszen az itt felmerülő költségek az összkiadás kb. 15%-át vitték el. III. Kamarai szubvenció A vár egyéb külső bevételei között tulajdonképpen a Magyar és az Udvari Kamarától Trencsén várára kiutalt összegeket értem. Ezek a kifizetések lényegében három célra történtek, egyrészt a várbeli katonaság zsoldjára, másrészt a várban folyó építkezésekre, valamint a várhoz bérelt tizedek bérletére. Ez utóbbi — a tizedek jelentősége miatt — nagy segítséget jelentett a várnak, ám első pillantásra kérdéses, hogy vajon miképpen érintette a várbirtok gazdálkodását a zsoldfizetés, vagy az építkezések. A zsoldfizetés az uralkodó feladata volt, aki ezt pénzügyi szervei útján, a Magyar és az Udvari Kamarán keresztül hadi fizetőmesterek (magister solutionum bellicarum) útján intézte. A királyi kézben vagy kezelésben lévő végváraktóbbségében — ismereteim szerint — a birtokból befolyó pénzbevételből, mint ahogy Trencsénben is volt, nem fizettek a katonáknak zsoldot. 143 A katona az uralkodótól kapott zsoldjából élt meg, ezen vásárolta meg élelmét, kenyerét, borát, sörét, vagy a provizortól, vagy — mint Trencsénben — a kapitánytól, vagy az élésmestertől. Ezt az élelmet többségében a várbirtok szolgáltatta, tehát a zsold részben visszaáramlott a birtok bevételei közé, már amikor volt zsold. Előfordult, hogy a katonaság évekig nem kapott hópénzt akkor is el kellet tartaniuk magukat valahogyan, ha másból nem akkor portyából, kereskedésből vagy földművelésből. Ám 142 Görtschacher építkezéseire és az ezzel kapcsolatos visszaéléseire LILLÉSY J.: i. m. 80-83; KENYERES, 1995.31-32. 13 Egerben a birtok bevételeinek egyharmadát — az uralkodó és az egri püspök egyezsége szerint — elvben a zsoldfizetésre kellett fordítani. SUGÁR, 1983. 148.; SUGÁR, 1993-94., 67-69. Azt, hogy a várak saját bevételeikből valójában fizettek-e zsoldot vagy sem, azt a legjelentősebb végvárak számadáskönyveinek feldolgozása alapján lehet megállapítani.
