Levéltári Közlemények, 68. (1997)
Levéltári Közlemények, 68. (1997) 1–2. - TANULMÁNYOK - Kenyeres István: Egy nagybirtok igazgatása és gazdálkodása a 16. században : a trencséni várbirtok 1543 és 1564 között / 99–142. o.
Kenyeres István: Egy nagybirtok igazgatása és gazdálkodása a 16. században 137 voltak olyan várak, ahol ezekre nemigen volt lehetőség. Ebben a helyzetben volt létfontosságú a várbirtokból befolyt jövedelem, a katonának akkor is ennie, innia kellett, lovát el kellett látni, ha nem volt miből. Ilyenkor általában hitelben osztottak ki mindent és a zsoldfizetéskor a katonaság visszafizette tartozását, vagy a kiosztott élelem értékét beszámították a zsoldösszegbe. 144 • Trencsén várában szolgálatot teljesítő 88 fő német gyalogos és 6 magyar lovas évi zsoldköltsége az 1554. évi várjegyzék szerint 5166 rénes forint, azaz 4132 magyar forint és 80 dénár volt. Ez az összeg a trencséni várbirtok átlagos évi bevételének 170%-át tette volna ki, tehát a várbirtok összes pénzbevétele sem lett volna elegendő a katonák fizetésére (mint ahogy az a Thurzó-birtoklás idejében is volt). Az 1557. évi várjegyzék szerint már 109 német gyalogos szolgált Trencsénben, ebből 20 gyalogot 1556 februárjában vezényeltek a várba. A korábban itt tartózkodó katonák 1552 március 22-től, míg az újak érkeztük óta nem kaptak zsoldot, tehát 89 gyalogos ekkor már öt éve nem kapott fizetséget, a zsoldhátralék pedig 18 996 rénes forint (15 196 magyar forint) volt. 145 Ezek alapján már érthető, hogy miért nem folyt be 1552-től a kapitánytól a katonaságnak kiosztott élelem után semmiféle pénzösszeg. Ugyanakkor a várbirtok bevételeiből ezekben az években is gondoskodtak a katonaság ellátásáról. A várbeli katonaság számára tett élelemkiadások ellenértékét tehát csak elméletileg számíthatjuk a bevételek közé. A Magyar Kamarától közvetlenül befolyt jövedelmekről már többet tudunk, elsősorban a kamara számadáskönyvei alapján. Az alábbi táblázat tartalmazza a Magyar Kamarától Trencsén vár költségeire kiutalt összegeket 1549 és 1559 között: A Magyar Kamara pénzkiutalásai Trencsén vára számára 1549 1551 1555 1556 1557 1558 1559 Tizedek bérletére az esztergomi érseknek 1100 666 500 500 A vár építésére 1000 1000 . — 263 A várbeli német zsoldosok fizetésére 100 100 A vár egyéb költségeire 285 fl 34 den - . 377 fl 13 den Összesen 1285 fl 34 den 1000 1100 666 500 863 477 fl 13 den 4 Mint ahogy az Murányban is megtörtént, ahol a katonaság számára kiutalt élelem értékét egyszerűen „jóváírták", ilyenkor a vár is hozzájárult a zsoldfizetéshez, de nem készpénzzel, hanem élelemmel „fizetett". MOL MKA E 554 Városi és kam. ir. Fol. Lat. 1275. Sarussi Kiss Béla szíves közlése. ' Az 1554. évi jegyzék; MOL E 211 series II. t. 26., fol 42-51.; az 1557. évi jegyzék: HL TGy 1557/3. Pálffy Géza szíves közlése. Görtschacher kapitány is többször panaszkodott a zsoldfizetés elmaradásáért: 1557. jan. 15-én panaszolja Miksa főhercegnek, hogy csak 500 rénes forintot kapott az Udvari Kamarától zsoldfizetésre, holott öt éve nem fizetett zsoldot a katonaságnak. Wiewol IchfiinfJaren Nie ausgezallt ..." ÖStA HKA HFU RN 6 1557. jan. fol. 82. Ugyanilyen értelemben írt 1557 áprilisában a Prandorffer provizor elleni „feljelentésében" is, megemlíti, hogy daruber auch jede Zaitt aufs Khriegsfolkh auf gebracht fürgestreckht. das warlich sonnst diese besazung dieweil ich mm bej fünf Jaren nie ausgezaltt worden... " MOL MKA E 554 Városi és kam. ir. Fol. Germ. 843. fol. 7r. Vö,: KENYERES, 1997. ; 129-131. ( ' A táblázat készítéséhez a Magyar Kamara különböző számadásait használtam fel. Az 1555-1559 évek számadásai: MOL MKA E 554 Városi és kam. ir. Szalay gyütemény 1728. tsz.; illetve egy 1544-1574 közötti összesített elszámolás „Camera Hungáriáé. Status erogationum" címmel: Uo. 1725. tsz. fol 407. Az 1549. évi egyéb bevételek között szereplő adat forrása a trencséni számadáskönyv: MOL MKA E 554 Városi és kam. ir. Fol. Lat. 1368/11.