Levéltári Közlemények, 67. (1996)

Levéltári Közlemények, 67. (1996) 1–2. - IRODALOM - G. Vass István: Die Bestände des Sächsischen Hauptstaatsarchivs und seiner Außenstellen Bautzen, Chemnitz und Freiberg. Band 1.: Die Bestände des Sächsischen Hauptstaatsarchivs. Bearbeitet von Bärbel Förster, Reiner Groß und Michael Merchel. Leipzig, 1994. / 164–168. o.

Irodalom 167 A levéltári gyűjtemények osztályában (IX.) találhatjuk a pecsétgyűjtemény, a genealógiai gyűjtemény, a mandátumok, a térkép-, rajz-, terv- és képgyűjtemény, a „Saxonica", azaz a Szászországra más levéltárakban található forrásokról készített másolatok, és végül a kortárs gyűjtemény adatait. Érdekes, hogy a térkép- és tervgyűjtemény kivételével ezekről a fondokról nem olvashatunk fondtörténeti, illetve tartalmi ismertetést. Az is feltűnő, hogy a levéltár teljes mikrofilm-állománya — a Sxonica fondon belül — mindössze 5320 felvételt tesz ki. A levéltári anyag tagolásának és ismertetésének alapegysége a fond (Bestand). Ennél kisebb egységeket, tehát például állagokat a jegyzék nem tartalmaz. Az egyes fondokat abba az osztályba sorolják, amelybe működésének nagyobb, vagy legfontosabb időszaka esik, de a fond egységét az osztályok által kifejezett korszakhatároknál nem bontják meg, hanem egy helyen ismertetik a teljes iratanyagot, még ha annak időbeli kiterjedése évtizedekkel (esetenként több mint egy évszázaddal) el is tér az osztály nyitó, illetve záró dátumától. Néhány példával érzékeltetve: az 1485—1831 közötti kormányzati szervek közé sorolt Főudvarnagyi Hivatal levéltári anyagának évköre 1564—1920, miután a királyság intézménye és a hozzá kapcsolódó hivatalok csak a köztársaság 1919-ben történt kikiáltása után szűntek meg. Sőt az ugyanezen osztályba sorolt Kabinetek és Galériák iratanyagának évköre 1561—1945. Ugyanez vonatkozik a rendi (lovagi) kerületekre is, amelyek a XV. században keletkeztek, s bár valójában csak 1820-ig működtek, ezt követően feladataik egy részét alapítvány formájában továbbra is ellátták, így egyik-másik kerület iratanyaga csak az 1920-as években zárult le. Ugyanez fordítva is gyakori: az 1831—1945 között működött szerveket magába foglaló III. osztályban az egyházfelügyeleti szervek, alapítványok, postahivatalok stb. között több olyan szerv található, mely működését jóval 1831 előtt kezdte meg, s iratanyaga is fennmaradt. Az egyes fondokról viszont — jónéhány más külföldi levéltár gyakorlatához hasonlóan — a drezdai levéltár fondjegyzéke lényegesen több információt közöl, mint nálunk szokásos. Az egyes fondok leírása tartalmazza a fond jelzetét, a fond címét (megnevezését), a fondképző (vagy a fond) rövid történetét, a levéltári anyag időhatárait és terjedelmét (még a XIX—XX. századi fondoknál is külön feltüntetve az oklevelek, térképek tervrajzok számát), a kutatási segédleteket, végül a fond tartalmi ismertetése következik. A jelzet egy pontokkal elválasztott — általában három—hat tagú számcsoport, amely a számítógépes feldolgozást is segítete. A bevezető szerint a szerkesztők nem tekintik véglegesnek, s ezért ajánlják, hogy a kutatók hivatkozásaik során a fond címét is adják meg. A hivataltörténeti rész általában még több évszázadon át működött kormányzati szervek esetében sem haladja meg a 8—10 sort, viszont rendkívül adatgazdag és a tartalmi ismertetéssel együtt még a szász történelemben kevéssé járatos olvasó számára is világos, egyértelmű eligazítást ad. Az évkor mindig az iratanyag tényleges időbeli kiterjedését és nem a fondképző működésének időhatárait tükrözi. Tanulságos az iratanyag mennyiségére vonatkozó adatok közlésével kapcsolatos gyakorlat, amely azt a közismert eltérést tükrözi, hogy a német levéltárosok különösen nagy súlyt helyeznek az egyedi iratoknak (oklevelek, térképek, tervrajzok) az akta-jellegű (beleértve természetesen a köteteket is) iratanyagtól elkülönített nyilvántartására és közlésére. Tehát nem csupán a középkori okleveleket tartják egyedileg nyilván, hanem a XIX—XX. században keletkezetteket is. Ugyanígy az egyes akta-jellgű fondokban található térképeket, tervrajzokat, vázlatokat is kimutatják, nem csupán az ezek őrzésére kialakított külön gyűjteménybe soroltakat. A legnagyobb érdeklődésre természetesen a fondok tartalmi ismertetése tarthat számot. A

I. és II. osztályba sorolt fondoknál — ahol gyakran a múlt században készült segédleteket tüntetik fel, mint ma is használható kutatói segédeszközt — a tartalmi leírás különösen részletes, a betűrendbe szedett tárgykörök felsorolása olykor két-három oldalt is megtölt. A magyar olvasó természetesen örömmel fedezi fel a Régi oklevelek (948—1806),