Levéltári Közlemények, 67. (1996)

Levéltári Közlemények, 67. (1996) 1–2. - IRODALOM - Molnár Gizella, T.: Szeged története. 4. k. 1919–1944. Szerk.: Serfőző Lajos. Szeged, 1994. / 159–161. o.

Irodalom 159 A színház és mozi világának bemutatása (Kovácsné Nagy—Mihály Ágnes) mellett, sok újdonsággal szolgálnak az ilyen részletességgel és módszerességgel eddig még fel nem dolgozott részek a zenei életről (Berényi Bogáta) és képzőművészetről (Szelesi Zoltán). A kötet végén igazi „csemegét" kínál a szegedi sporttörténet megírása (Gaál Endre), hisz ez a téma szintén „terra incognita" volt a történetírás számára, és a monográfia sport fejezete az első komoly kísérlet e terület tudományos feldolgozására. Összegzésképpen azt mondhatjuk, hogy a Szeged története monográfia már nagyon aktuális volt. A viszonylag gazdag historiográfiai előzmények ellenére egy régóta létező tudományos űrt tölt be a város történetének sokoldalú, széleskörű alapkutatások új eredményeire támaszkodó ábrázolásával. Teszi ezt tárgyszerű tudományossággal, de az érdeklődő, elsősorban szegedi olvasók számára is valódi megismerést nyújtva. Marjanucz László SZEGED TÖRTÉNETE 4. kötet - 1919-1944 Szerkesztette: SERFŐZŐ LAJOS Szeged, Somogyi Könyvtár, 1994. 798 p. Közel két évtized komoly munkája zárult le, amikor 1994-ben megjelent a Szeged története negyedik, befejező kötete. Nemcsak a tudományos élet képviselői, hanem a szegedi lokálpatrióták is érdeklődéssel várták időről időre a monográfia köteteinek megjelenését, és figyelemmel kísérték azok születésének körülményeit. Az első három kötet és a praktikus, igen jól használhataó kronológia közel egy évtized alatt (1983—1992 között) került a nyilvánosság elé, igen jó szakmai visszhangot keltve. A monumentális vállalkozás záró darabjának kézbevételekor örömmel nyugtázhattuk: az ország vidéki nagyvárosai közül elsőként Szeged büszkélkedhet kész monográfiával. Csak a tisztelet hangján szólhatunk a sorozatszerkesztő Kristó Gyula, illetve az egyes kötetek szerkesztői és szerzői által végzett munkáról, hiszen teljesítményük — a kész monográfia — elismerésre méltó. A Szeged története 4. kötete 1919-től 1944-ig dolgozza fel népes és tekintélyes szerzőgárdával Szeged város történetét, és itt mindjárt feltehetjük a kérdést: indokolt volt-e ennek az alig több mint két évtizednek külön kötetet szentelni. Ha azonban Szeged Trianon utáni helyzetét, a korábbi központi szerep helyett az ország perifériájára kerülését, a város arculatának alapvető átrendeződését, illetve bizonyos tekintetben Szeged kivételezett szerepét tekintjük, egyet kell értenünk az elvvel, amelynek alapján külön kötet tartalmazza ezeknek az évtizedeknek a történéseit. Kár, hogy mindez kevéssé tükröződik a tartalomban és főként a szellemiségben. Igen nehéz dolga volt néhai Serfőző Lajosnak, aki a kötet szerkesztői feladatát látta el. Nemcsak azért, mert egészen a közelmúltig kényesnek számító korszakra vonatkozó dolgozatok szerkesztését vállalta, hanem azért is, mert eltérő színvonalú és gyakran eltérő felfogású tanulmányokból kellett egységes egészet alkotnia. Emellett látnunk kell azt is, hogy a Horthy-korszak még mindig nem nyert megfelelő távlatokat a történetttudomány számára, értékelése — az üdvözlendő törekvések ellenére — még mindig nem zárult le, s főleg igaz volt ez a megállapítás a tanulmányok megírásának idején, a nyolcvanas évek derekán. Telitalálat ugyanakkor a szerkesztői előszó és a bevezető tanulmány, amely mintegy keretet ad a kötetben szereplő munkáknak, és örömünkre szolgálhat, hogy áttekinti és összefoglalja azokat a lényeges változásokat, melyek ezekben az években városunkat érintették, és melyekkel némely szerzők írásaikban adósak maradtak. Nem feledkezhetünk meg