Levéltári Közlemények, 67. (1996)

Levéltári Közlemények, 67. (1996) 1–2. - FORRÁSKÖZLÉS - Lakos János: Ismeretlen dokumentumok az Országos Levéltár 1956 novemberi égéséről / 135–153. o.

Ismeretlen dokumentumok az Országos Levéltár 1956. novemberi égéséről 147 gránátfejet is talált, sem pedig első, sem második, délutáni, „bunkerből" való feljövetelük alkalmával nem találkoztak az épületben egyetlen idegennel sem. II. Dr. Bojár Iván, aki a november 6-i délutáni, levéltári eseményekről Ember Győző főigazgató jelenlétében 1957. január 23-án lediktált írásos feljegyzését az alulírottak előtt 1957. február 1-én megerősítette, egy-két adattal szóban kiegészítette, s a legépelt feljegyzést aláírta, a kritikus nap délutánján, kb. 3 óra előtt, lakása (Úri utca 52.) udvarán észrevette, hogy az Országos Levéltár felől a szél iratpernyét sodor arra felé. Azonnal oda sietett feleségével együtt. Mivel azonban a Bécsikapu téren szovjet tankok erősen tüzeltek, a Nándor utcában mintegy 20 percig meghúzódott, míg a harci zaj elcsendesedett. E közben észrevette, hogy a levéltár nyugati raktárszárnyának IV. emeletéről iratkötegeket dobálnak ki. Mihelyt a tankok elvonultak, feleségét hátrahagyván, egy, az Országház utca felől érkezett fiatalemberrel a levéltár nyitva, de nem feltörve talált kapuján keesztül előbb az ugyancsak nyitott portásfülkébe ment. Miután ott ismételten hiába kísérletezett a telefonnal, a főlépcsőn felszaladt a III. emeletre. Ott kb. 15—20 fegyvertelen fiatalemberrel találkozott, akik éppen indulóban voltak, mert — mint mondották — hasztalan próbálkoztak tűzoltással, a tömlőkben víz nem volt. Bojár felment a IV. emeleti raktárba is. Ott egy-két fiatalembert talált, aki az egyik ablaknyíláson át fasciculusokat dobált ki a III. emeleti tűz által már erősen veszélyeztetett raktárból. Minthogy talpuk alatt erősen tüzesedett a betonpadozat, jobbnak látták sietve elhagyni a raktárát. Valamennyien együtt távoztak el, a melléklépcsőn és a nyugati szárny alatti óvóhelyen, ill. annak nyitva talált vészkijáratán át az épületből 1/2 5 óra tájban. Bojár szerint a fiatalemberek az ő érkezése előtt mintegy fél órával mentek be, s vele együtt még fél óráig maradtak ott, azaz kb. egy órát töltöttek az Országos Levéltárban. Bojár úgy emlékezik, hogy ott jártukkor a folyosóról nyíló szobaajtók épek voltak. Sem odamenet, sem távozásakor nem látta, és nem is kereste az épületben lakókat. Hazaérve kétízben is beszélt telefonon Borsa Ivánnal, s beszámolt neki a levéltári tűzkatasztrófával kapcsolatos észleleteiről. III. A fentebb előadottakból az derül ki, hogy a Magyar Országos Levéltár tragikus óráiban az épületben két, egymástól független vonalon zajlott az élet. Egyfelől a keleti szárnyon, ill. a keleti szárny alatt, a „bunkerben" és az alagsorban a bent lakóké, másfelől a nyugati szárnyon a bent lakók tudta nélkül a levéltárba bejutott fiatalembereké. A rendelkezésünkre álló adatok szerint a bent lakók közül utolsóként a „bunkerbe" érkező Betlendi János még d.u. 3 óra előtt ment le a harmadik emeletről, a fiatalemberek pedig csak d.u. 3 óra után mentek fel oda. A dolgoknak ez a sajátos alakulása végzetesen befolyásolta az események további menetét. Ha u. i. a két csoport egymás jelenlétéről kölcsönösen tudomást szerez, összefogva esetleg megakadályozhatta volna a IV. emeleti raktár kigyulladását, vagy legalábbis onnan nagyobb mennyiségű iratanyagot menthetett volna meg. Ha a fiatalemberek távozásuk előtt szólnak a „bunkerben" tartózkodó levéltáriaknak, akkor a csapokat jóval korábban nyitották volna meg, s ez nyilvánvalóan akadályozta volna a tűz rohamos terjedését. De a tárgyi óvóhely „süketsége" sem kis mértékben oka annak, hogy az események a kritikus órákban két, egymástól független szálon bonyolódtak. Azt, hogy az idegenek miképpen juthattak be a levéltárba, pontosan tisztázni nem tudtuk. Bojár előadása alapján kétségtelennek látszik, hogy az Országos Levéltár főkapuja november 6-án d.u. 4 óra tájban nyitva volt. Az is valószínű, hogy az óvóhelyi vészkijárat