Levéltári Közlemények, 67. (1996)

Levéltári Közlemények, 67. (1996) 1–2. - Borsa Iván: A Magyar Országos Levéltár és a Zsigmondkori oklevéltár / 9–20. o.

A Magyar Országos Levéltár és a Zsigmondkori oklevéltár 11 menybe leendő felvétele ez elmondott szempontok valamelyikével indokolható legyen". Fejérpataky elfogadta a bizottság utasítását. Mint Mályusz feltételezte „talán a jóbarátnak, Thallóczynak magatartása győzte meg, hogy nemcsak az idősebb generáció értetlensége akadályozza átfogó tervezetének elfogadását, hanem többről van szó: az egész társadalmi rendszernek a moderntől idegenkedése nyilvánul meg a követelésben, hogy az oklevelek teljes szövegükben váljanak ismeretesekké, a főúri családok pedig a politikai élet egyedüli irányítóiul tűnjenek fel."

3 Fejérpataky László nagy lendülettel fogott az anyaggyűjtéshez és a kiválasztott oklevelek lemásolásához. A nyomtatásban már megjelent szövegekről rövid regesztákat készített, a közlésre kiválasztottakat saját kezűleg másolta. Közel 80 levéltárban — Graz-tól a Percnyiek akkor Nagyszőlősön őrzött levéltáráig — végezte munkáját. Másolatainak száma 1896 novemberében meghaladta a háromezret, és úgy jelezte, hogy a következő év második felében bemutatja ,,a gyűjtemény sajtókész első kötetét."

4 Erre azonban nem került sor. Másoló tollát letette. Fejérpataky László 1895-ben a budapesti egyetemen a történeti segédttudományok tanszékének professzora lett, de továbbra is vezette a Nemzeti Múzeum levéltári osztályát, majd a Nemzeti Múzeum igazgatója lett. Az 1910-es évek második felében volt tanítványa Mályusz Elemér, aki említett tanulmányában csak részben gondolt arra, hogy Fejérpataky László munkáját egyéb elfoglaltságai miatt szüntette meg, valószínűbbnek tartotta, hogy ,,a megalkuvás, amelyre kényszerült, bosszulta meg magát érdeklődése ellanyhulásával."

5 Fejérpataky László nem dolgozott többet oklevéltárán. 1923-ban halt meg. Kéziratait, amelyeket állandóan az Akadémia épületében őrzött, professzortársa, Aldásy Antal vette át, majd az ő halála (1932) után Lukinich Imre egyetemi tanár, a bizottság előadója vette azokat gondjaiba, és ő már engedélyezte az abban történő kutatást, ami a hagyatékban veszteségeket okozott. * * * Az 1898-ban született Mályusz Elemér 1942-ben ismerkedett meg Fejérpataky másolataival, amikor Lukinich Imre — az Akadémia megörökölvén a Vigyázó-hagyatékot — a megkezdett munkák befejezését és kiadását vette tervbe. Mályusz vállalta a Zsigmond-kori kéziratok kiegészítését és sajtó alá rendezését. Még a háború alatt Körmenden a Batthyány család levéltárában és Kolozsváron az Erdélyi Múzeum levéltárában gyűjtött újabb anyagot. Fejérpataky és Mályusz kéziratainak egy része Budapest ostromakor az Akadémia pincéjében elpusztult.

6 Mályusz Elemért 1945-ben az igazolóbizottság nyugdíjazta. Ezt követően az evangélikus egyház levéltárában kapott munkát, és emelett az Országos Levéltárban végezte — mai viszonyokat véve figyelembe — igen mostoha feltételek mellett az oklevéltár anyaggyűjtését. Világossá vált előtte, hogy munkája nem lehet tovább egy kézirat kiegészítése és sajtó alá rendezése, hanem a gyűjtést új alapokra kell helyeznie. Munkáját az 1934-ben az Országos Levéltár által átvett Nemzeti Múzeumi Levéltár anyagával kezdte, s átnézte az évrendezett állagok 1350 és 1437 közt íródott anyagát. (Elég lett volna az utolsó évszám alapján rendezett anyagban az átnézést 1387-nél kezdenie, de ő „kíváncsiságból" 1350-től nézte át az okleveleket.) E munka során füzetben feljegyezte az általa közlésre alkalmasnak talált szövegek legfontosabb adatait, hogy a darab visszakereshető legyen, mert akkor ezeknek 3 Uo. 929. 4 Uo. 931. 5 Uo. 932. 6 Uo. 935.