Levéltári Közlemények, 67. (1996)

Levéltári Közlemények, 67. (1996) 1–2. - Borsa Iván: A Magyar Országos Levéltár és a Zsigmondkori oklevéltár / 9–20. o.

10 Borsa Iván be javaslatot a Magyar Tudományos Akadémia történettudományi bizottságának. A tervet Thaly Kálmán azzal opponálta, hogy mindezt Kassa város levéltárának anyagára kellene megvalósítani. Az ügyet a jogtörténész Hajnik Imrének adták ki megvizsgálásra. Közben a 77 éves Wenzel Gusztáv bejelentette, hogy sajtó alá rendezi a Zsigmondkori Diplomáciai Emlékeket. Ezt az alkalmat ragadta meg Fejérpataky László, hogy egy Zsigmondkori oklevéltár gondolatát felvesse. 1889. március 9-én nyújtotta be erre vonatkozó javaslatát. A nyomtatott mintapéldákkal illusztrált javaslat ugyan nem maradt ránk, de töredékes hivatkozásokból rekonstruálva Mályusz Elemér előtt a javaslatról a következő kép alakult ki: ,,A szokásos kiadványoktól, amilyen az Anjoukori Okmánytár vagy a Zichy codex volt, megkülönböztette, hogy a szerkesztő nem egyszerű oklevélhalmazt látott anyagában, amelyet majd reménybeli kutatók értékesítenek, hanem egy korszak lényegének megismerésére ösztönző, a megértést mintegy kikényszerítő forrást."

1 Amíg valami véletlen folytán elő nem kerül Fejérpataky nyomtatott javaslatának egy példánya, nehéz eldönteni, hogy ,,a töredékes hivatkozásokból rekonstruált" kép milyen mértékben volt Fejérpataky László eredeti elgondolása és mennyiben jelentette Mályusz Elemér koncepcióját. 0 ugyanis ezt az elgondolást teljesen magáévá tette, és a közlendő forrásanyag kiválogatásánál számtalanszor hivatkozott Fejérpataky László elgondolására és élete végéig harcolt ,,a levéltárosi" elgondolás ellen, amely valamennyi szöveg legalább „egy soros" közlését látta volna célszerűnek. Tanulmányában — mint tanácsot — a következőket olvashatjuk: „Az egy soros utalások lehetnek minimálisak, de a lényegen nem változtatnak. Azon, hogy a tudományos kutatás elvei összekeverednek a levéltári lajstrom gyakorlati hasznával. Az egy-egy sorokkal hasznavehetetlen sivár tömeg árasztaná el az oklevéltárat, s hiába határozná el a kutató, hogy ügyet sem vet a selejtre, a név- és tárgymutatóba csak fel kellene venni az oklevélkiállítók neveit. Elképzelhető, egy-egy történeti szereplőre keresve felvilágosítást, hányszor csalná meg az index utalása a kutatót." (Zárójelben kell megjegyezni, hogy Mályusz Elemér ama ritka kutatók egyike volt, aki ha egy oklevéltárat kezébe vett, azt végigolvasta „ügyet sem vetve a selejtre".) Fejérpataky László elgondolásában minél szélesebb forrásbázisra kívánt támaszkodni, szélesebbre, mint pl. az akkor nagy tekintélyre szert tett Anjou-kori okmánytár, de bizonyos szelekciót szükségesnek tartott. Tekintettel a korszakból fennmaradt nagyszámú iratra, oklevélre, nem gondolt teljes szövegek közlésére, ezért közlési módnak két más módszer mellett a latin nyelvű kivonatot javasolta. Előnyét abban látta, hogy a „formai részek, címzések stb. elhagyásával, az oklevél mondatszerkezetéhez ragaszkodva, annak lényeges tartalmára, jellemző részeire szorítkozva, a terjedelem az eredeti harmadára szorítható." A javaslat nem nyerte el a Fraknói Vilmos által elnökölt bizottság tetszését. Hajnik Imre jogtörténész jogtörténeti részletek elveszésétől félt a szokatlan megoldás alkalmazása esetén, ezért „a bizottság méltányolván Hajnik Imre aggodalmát, felkéri Fejérpataky urat, hogy az előadott nézetek értelmében új tervrajzot mutasson be, amelyben a rövidítések s csonkítások csak a legszükségesebbre legyenek szorítva."

2 Fejérpataky László újabb tervezetét a bizottság április 13-i ülésén nem fogadta el, és abban állapodott meg, „hogy az oklevéltárban az oklevelek egész terjedelemökben közöltessenek; csakhogy a kiadandó oklevelek megválasztása nagy körültekintéssel történjék és egyedül az ország általános politikai, művelődési és egyházi történetét érdeklő oklevelek vétessenek föl", „kiváló figyelmet fordítva a donatiokra, azon korban előkelő szerepet vitt, az ország történetére döntő hatással bíró családok múltjára és általában arra, hogy minden egyes oklevélnek a gyűjte1 Mályusz Elemér: A Zsigmondkori oklevéltárról. In: Századok 116 (1982) 923—958. {A továbiakban: Századok 1982.) 925. 2 Uo. 928.