Levéltári Közlemények, 66. (1995)
Levéltári Közlemények, 66. (1995) 1–2. - SASHEGYI OSZKÁR EMLÉKÉRE - Pajkossy Gábor: A reformkori Országgyűlési Tudósítások / 121–136. o.
136 Pajkossy Gábor: A reformkori Országgyűlési Tudósítások A végül is utolsónak bizonyuló rendi országgyűlés előtt a kormányzat ismét enyhített az országgyűlési tudósításokkal kapcsolatos cenzúrarendelkezéseken. Lehetővé vált a szólók nevének a feltüntetése, miközben továbbra is előírták, hogy a beszédekből törölni kell ,,a felbízgató vagy lázas és a kormányt vagy személyeket sértő illetlen kifejezéseket", és továbbra is tiltották az országgyűlési szónokokat vagy beszédüket bíráló cikkek felvételét. A rendelkezés értelmében a cenzor számos esetben csonkította meg az ellenzéki szónokok beszédeit. Erre a körülményre (meg arra, hogy a magyar politikai hírlapokat — a Budapesti Híradót leszámítva, amelynek szerkesztősége a diéta helyszínére költözött — Pesten és nem Pozsonyban adták ki) alapozta vállalkozását ifj. Friebeisz István (1822—1890, az Ellenzéki Kör tagja, utóbb honvéd őrnagy, majd író, az első színházi ügynökség megalapítója), aki 1847 november elején indította meg kéziratos tudósításait. 1848 februárjában új előfizetést nyitott, és kétnaponta szétküldendő lapját immár 15 Ft-tal olcsóbban, negyedévente 45 Ft-ért kínálta. ígérte, „minden lapot megelőzve" tudósít Pozsonyból, hozza a felszólalásoknak a cenzorok által törölt részeit, ,,a politikába vágó komolyabb tárgyak vázlatát", , ,társaséleti mozgalmakat, ötleteket, élczeket", híreket, végül a két tábla „tökéletes rajzát". 37 E tudósítás létezéséről csak az előfizetési felhívásból tudunk, a lapból magából a kutatás során átvizsgált kézirattárak, gyűjtemények egyike sem őriz még töredéket sem, holott egyébként a tárgyalt tudósítások mindegyikének legalább egy nagyobb töredéke fennmaradt, a széles körben olvasott tudósításoknak pedig több teljes, vagy csaknem teljes példányát ismerjük. A hiány valószínűleg nem véletlen, s Friebeisz tudósításaira csak nagyon szűk körben fizethettek elő. Már Záborszky lapjának esetében láthattuk, hogy a részletesebb hírlapi tudósítások, legyenek mégoly kezdetlegesek, mert szigorúan cenzúrázottak is, nehezen leküzdhető versenytársat jelentettek a kéziratos tudósításoknak. E tudósítások egy állandó bővülő nyilvánosság alapjait teremtették meg, és ha közvetett módon is, hozzájárultak ahhoz, hogy a cenzúra ellenőrzése alatt tartott terület határai fokozatosan összezsugorodjanak. Ez a folyamat 1847-re ért el abba a szakaszba, amelyben maguk a kéziratos tudósítások váltak szükségtelenné. Az 1847—1848-as országgyűlésről megjelenő hírlapi tudósításokat még mindig cenzúrázták ugyan, de a cenzúraelőírások és a cenzori gyakorlat már lehetővé tették, hogy a sajtóban többé-kevésbé visszatükröződjenek az országgyűlésen képviselt konfliktusok, s a tudósítók, a szerkesztők — politikai elveikhez képest — megjelenítsék az eltérő érdekeket, az azoknak hangot adó csoportokat és személyeket. Ilyen körülmények között a kéziratos tudósítások, bár létük elvileg igazolható maradt ugyan, az őket eltartó olvasóközönség szemében már elvesztették létjogosultságukat. 37 MKanc. ált. 1847:17.013 (a Helytartótanácsnak küldött dekrétum, Zsedényi Ede fogalmazványa, 1847. október 28.; a rendelet alapjául szolgáló Apponyi-előterjesztést és az azt jóváhagyó rezolúciót nem találtam meg annak valószínű helyén /MKanc. eln. 1847:631., 632./); KLÖM XI. 296. (a Központi Könyvbíráló Hivatalnak a dekrétum nyomán kibocsájtott utasítása, november 12.); KLÖM XI. 311—329., 378., 406—407. stb. (az országgyűlési szónoklatok cenzúrázása); MTAKKt. Tört. ívrét 86. III. (Friebeisz 1848. február 1. kelt felhívásának Lónyay Gáborhoz, a sátoraljaújhelyi kaszinó elnökéhez intézett példánya). Freibeiszt egy besúgójelentés az Ellenzéki Kör tudósítójaként említi (KLÖM XI. 240.), felhívását a Körben közzétették ugyan („Országgyűlési levelezőt tárgyazó ív kitétele megengedtetik"), de a Kör nem fizetett elő a lapra (MOL Az 1526 utáni gyűjtemény. Ellenzéki Kör. /R 151/. 1. cs. 45., 51—52.)
