Levéltári Közlemények, 65. (1994)

Levéltári Közlemények, 65. (1994) 1–2. - EMBER GYŐZŐ EMLÉKÉRE - Borsa Iván: Ember Győző, a levéltáros / 5–15. o.

6 Borsa Iván végrehajthatatlansága miatt' nem sokkal később Németországban kifulladt, s Pauler ilyen irányú tervei is megfeneklettek. Egyetlen maradandó eredménye a Magyar Országos Diplomatikai Levéltár lett, amely a Levéltárban levő valamennyi, 1526. augusztus 29-ig keletkezett oklevelet és iratot, eredetit, átírást és másolatot magába fogadott. Ennek létrehozása Óváry Lipótnak és váltakozó munkatársainak érdeme volt. Pauler Gyula sokat tett annak érdekében, hogy intézményét új, e célra tervezett épülethezjuttassa, hogy a Várban több épületben elhelyezett iratanyag egy fedél alá kerüljön. A 90-es évek végén megcsillant a pénzügyi fedezet reménye, s ekkor (1899) az új épület szakmai tervét ő dolgozta ki az építész Pecz Samu műegyetemi tanárral együtt. Amikor a pénzügyi lehetőség 1911 legelején egy átfogó, középületek építését előirányozó kormányprogram keretében megnyílt, harmadik utódjának, Csánki Dezsőnek azt csak elő kellett vennie, minimális kiegészítések végrehajtása után az utódé lett az új épület felépítésének dicsősége. Amikor a belügyminiszter kinevezte Pauler Gyulát országos levéltárnoknak, beosztottjai között az erdélyi kormányszéki levéltárral a fővárosba került Jakab Elek volt az egyetlen magasabb végzettségű, irattári és levéltári gyakorlattal is rendelkező szakember, aki 1876-ban az Akadémia levelező tagja lett. A Paulernél 21 évvel idősebb, szabadságharcot járt, ezért börtönt viselt férfi Mikó Imre támogatásával került az erdélyi kormányszékhez és annak iratanyagával a régi Országos Levéltárba. Feltehetően számított a megüresedett országos levéltárnokságra, mert a levéltár irattárában számos olyan irat maradt, amely Paulerral való állandó szembenállását mutatja. Pauler az iratanyaggal két segédhivatali aligazgatót is örökölt. A magyar és az erdélyi kancelláriai levéltárral Raaperger Lipótot, a hely tartótanácsival pedig Suhajdy Györgyöt. Mindkettő komoly irattári gyakorlat és iratanyag-ismeret birtokában hasznos segítséget nyújtott az új országos levéltárnoknak. Első, általa választott munkatársa Óváry Lipót volt. A nála nyolc évvel idősebb, de a szabadságharcban igen fiatalon részt vett, majd Garibaldi alatt szolgált férfiú Itáliában ismerte meg a levéltárakat. Mint középkori latin paleográfiában és diplomatikában jártas pályázó allevéltárosként 1876-ban került a Levéltárba. Neki köszönhetjük a Diplomatikai Levéltár alapjait, aki később az Akadémia tagja, majd Pauler halála után utódja lett. Mint Ember Győző említett tanulmányából tudjuk, Pauler következetes személyzeti politikával elérte, hogy a Levéltár egyetemi végzettséggel rendelkező beosztottjainak létszáma egyre növekedett és 1899-ben vele együtt a Magyar Tudományos Akadémiának hét tagja (Pauler, Óváry, Nagy Gyula, Csánki Dezső, Barabás Samu, Komáromy András és Tagányi Károly) dolgozott a Levéltárban. Meg kell említeni, hogy ő alkalmazta Thallóczy Lajost is, aki később Bécsbe került és a Hofkammerarchiv igazgatója lett. Ma már — talán — nehéz eldönteni, hogy mennyiben volt mindez Pauler személyi politikájának eredménye, s mennyiben annak a lehetőségnek, amelyet az újonnan megszervezett intézmény főleg a budapesti egyetem történeti érdeklődésű kiváló jogász és történész diplomásainak kínált, megnyitva előttük a levéltári anyagban való közvetlen kutatás előnyeit a múlt eseményeinek feltárásában. Közülük Paulernek feltehetően csak válogatnia kellett. Ez a színvonalemelkedés minden bizonnyal jobban segítette a kutatók támogatását, egyszersmind azzal a következménnyel is járt, hogy kurrens feladataik elvégzése után minden idejüket történészi elgondolásaik megvalósítására fordíthatták. Ugyanakkor megváltozott az egyetemet végzettek és a kezelő, kisegítő személyzet aránya, s megszűnt a Raaperger, Suhajdy képviselte, német és latin nyelvtudással rendelkező középkategória. (Tudni kell azt is, hogy utóbbiak a II. világháború végéig hosszabb munkaidővel dolgoztak, mint a levéltárosok, korábban kezdték a munkát, s ekkor helyiségeket takarítottak, majd végezték raktári munkájukat, amely nagyrészt a kutatók kiszolgálásából állt.) E helyzet kialakulásában feltehetően közrejátszott az a körülmény is, hogy a Pauler-féle nagy át-