Levéltári Közlemények, 65. (1994)
Levéltári Közlemények, 65. (1994) 1–2. - EMBER GYŐZŐ EMLÉKÉRE - Szádeczky-Kardoss Irma: A Báthory Erzsébet elleni koncepciós eljárás egyes történeti forrásainak értelmezése / 65–87. o.
68 Szádeczky-Kardoss Irma omlott. Az is előfordult, hogy az elhunytat kétségbeesetten szólongatta s rázta volna vissza az életbe, és heves szemrehányást tett neki, amiért „itthagyta" őt. Utóbb erős megbánás és félelem kerítette hatalmába. Az adatokból az is érzékelhető, hogy tettének következményeit is csak utólag mérte fel, akkor hatolt el a tudatáig, hogy mit cselekedett. Ilyen körülmények között több szolgálója halt meg. Az a nemes rendű „vénasszonya" is, akinek a halála miatt végül per indult ellene. 5 Ezen kívül két olyan esetről is beszéltek a tanúk, amelyek talán még megrázóbbak is, mert csecsemőéletek kioltásáról szólnak. Liszthy Anna Rozina kétszer ment férjhez. Előbb a Nádasdynét börtönre vető Thurzó György rokonához, Thurzó Szaniszlóhoz, aki György nádor halála után maga is ült néhány évig a nádori székben. 1625-ben halt meg. Özvegye rövidesen újra férjhez ment Poghrányi Istvánhoz, ez a házassága azonban aligha sikerült, mert 1627-ben már különváltan éltek. Előbb azonban leányát, Thurzó Évát összeházasította második férjének ugyancsak István nevű fiával. Thurzó Éva 1627-ben anyja házánál betegedett le, de belehalt a szülésbe, még mielőtt a gyermek világra jöhetett volna. Az egyik tanú tíz évvel később így idézte fel, s adta elő az esetet: „A gyermek, üdős lévén, az asszonnak méhében hánkódott két egész óráig", de a nagyanya nem engedte, hogy a csecsemőt a halott nő hasának felmetszésével mentsék meg, mondván, ,,nem akarom, hogy kivegyék belőle, hanem hadd haljon meg benne, ne maradjon hóhér kurvafiának az én véremből maradékja". Lehet, hogy a lánya halála fölötti bánat, a keserű fájdalom váltotta ki belőle ezt a gyilkos reflexet, de az indokolás a férjjel szembeni indulatokat s azok keménységét fejezi ki. És azt is, hogy Liszthy Anna Rozina ebben az esetben sem volt képes arányosítani: a férj gyűlöletéért cserébe unokájának magzat-élete!... Persze a szituáció — és a kérdés is — ennél jóval bonyolultabb, de bonyolultságában is jól jelzi Liszthy Anna Rozina reflexeinek defektusait. A másik eset jóval régebben volt. Ott az asszony ingerültsége azért fordult egy szolgálója ellen, mert annak — úgy látszik, a munkavégzés közben is a közelben lévő — csecsemője hosszasan sírt. Talán rémületében is, mert az úrnő kergetni kezdte a gyermeket menekítő anyát, majd elérve őket, olyan erővel ütötte meg a rívó babát, hogy az szörnyethalt belé!... Talán ennek a borzalomnak is érzelmi indítéka van, mert adat van a perben arra is, hogy Liszthy Anna Rozina körülbelül abban az időben, vagy még korábban, több vajákos asszonnyal arról jósoltatott magának, hogy lesznek-e s életben maradnak-e a gyerekei. Más adat szerint a férjét, Thurzó Szariszlót, két korábban elhalt gyermekével együtt temették el a lőcsei Szent Jakab-templomban, 6 a Thurzó család fő temetkezési helyén. Lehet, hogy a gyermekeit elveszített nő kicsinyei után sóvárgó anyai fájdalmáról vall ez a történet, de annak abnormis, beteges megnyilvánulásáról is árulkodik. És ez az a témakör, amelyben — noha különbözik egymástól a két eset, éppen azért, mert Nádasdynénál hiányzott a gyanúsítása szerinti kegyetlenségi-gyilkos hajlam — a valamikori Thurzó Szaniszlóné kegyetlenségi hajlama és gyilkos természete feltehetően szerepet kapott a Nádasdyné elleni koncepcióban. Ez a szerep a háttérben rejtőzött mindaddig, míg a két ügy iratainak tüzetes összehasonlítása fel nem fedte a jeleit és jelentőségét. Báthory Erzsébet — az ellene folytatott nyomozás adatainak egybevetése, bizonyítéki értékelésének eredménye szerint — a vérontó kegyetlenség és a tömeges gyilkosság vádjában ártatlan. Hamis vádaskodás, konstruált „bizonyítékok" alapján hurcolták meg, s eb5 A korabeli jog szerint nemes embert csak másik nemes ember megölése esetén terhelte büntetőjogi felelősség. 6 Lásd az adatot közlő Lőcsei Krónikát. (Hain Gáspár. Szepességi avagy lőcsei krónika a kedves utókor számára. Bp., 1988. Magyar Hírmondó. Szerk.: Véber Károly.)
