Levéltári Közlemények, 65. (1994)

Levéltári Közlemények, 65. (1994) 1–2. - KRÓNIKA - Péter Katalin: Benda Kálmán (1913–1994) / 258–260. o.

258 Krónika Benda Kálmán (1913-1994) Benda Kálmán a Levéltári Közleményekben több tanulmányt jelentetett meg: „Ráday Pál politikai iratai, 1703—1711. (25. 1954. 141—151.), ,,A királyi Magyarország tiszti címtára, 1607—1608." (43/2. 1972. 265—325.); ,,Egy új forrástudomány: a pszichografológia." (44—45. 1974. 61—76.); ,,A magyar történeti forráskiadás múltja és mai helyzete." I. rész. (50/2. 1979. 163-173.), //. rész. (53/2. 1982. 201—205.). Indokolt, hogy a Levéltári Közlemények megemlékezést közöljön Benda Kálmánról, és nemcsak azért, mert Benda a szakmai rétegződés felett álló nagy történetírók közé tartozott, hanem azért is, mert a levéltáraknak és magának a levéltárügynek fontos helye volt az életében. Az ilyen kapcsolatok pedig rendszerint nem egyoldalúak. Benda Kálmán esetében is kölcsönös volt a hatás. A magyar levéltárügy sokat köszönhet neki. Ő maga 1953 és 1957 között dolgozott levéltárosként, a Dunamelléki Református Egyházkerület levéltárában. A kinevezéssel menedékhez jutott, mert akkor éppen sem munkahelye, sem rendszeres jövedelme nem volt. Megjelent viszont 1952-ben terjedelmes forráskiadványának, A magyar jakobinusok iratainak második és harmadik kötete, ami után joggal lehetett Bendát mint szakembert az akkor szervezett egyházi levéltár élére állítani. Benda Kálmán hosszú életpályáján a levéltárosi munka csak rövid epizód volt. Nyilvános nyilatkozataiban nem is beszélt róla sokat. Magánbeszélgetésekben azonban gyakran emlegette, mert mozgalmas, rengeteg jó és rossz élményt adó időszakra esett. Jó volt a sok régi és új barát, esetleg egyszerű ismerősök támogató jóindulatát éreznie, rossz minden, ami alatt az emberek többsége akkor szenvedett. Azokban az években szervezték meg az egyházak központi levéltárait, ami többek között azt is jelentette, hogy a gyülekezeteket járva kellett az anyagot begyűjteni. Egyes helyeken megértéssel találkoztak; a lelkészek vagy presbitériumok örültek, hogy az értékes dokumentumok őrzésének felelősségét átadhatják. Másutt, nagyon sok gyülekezetben súlyos sérelemként élték meg a kincsek elvesztését. Benda pedig közvetített, magyarázott. Nem egyszer személyes tekintélyével állt az új intézkedések mellé. Neki magának az volt a véleménye, hogy az '50-es évek zűrzavarában biztonságosabb az egyházi levéltárak központi őrzése, mint az, ha eredeti helyükön hagyják őket esetleg elkallódni. Emellett hatott a szakszerűség, a kutatás szempontja. A központi levéltárak hozzáférhetővé tették az értékes egyháztörténeti anyagot. Ugyanebben az időben alakult ki a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteményének voltaképpen máig fennálló szerkezete. Az eredetileg csak a teológus hallgatók könyvtáraként működő intézményt könyvtárra, kéziratárra és levéltárra tagolták. Különgyűjteményeket állítottak fel, katalógusokat, iratjegyzékeket szerkesztettek. Főként pedig megnyitották a gyűjteményt a közönség előtt. Ennek az együttesnek lett része az egyházkerületi levéltár és vezető munkatársa Benda Kálmán. Ö sokszor elmondta, hogy az átszervezés oroszlánrésze Pap Lászlóé, az akkori főigazgatóé volt. Másoktól lehet tudni azt, miszerint Benda szakértelme és nagyon nagy kedvvel végzett munkája nélkül aligha lett volna egyértelműen sikeres az átszervezés. Talán túlzás azt állítani, hogy ez a néhány évnyi levéltárosi munka tette Benda Kálmánt a levéltárügy problémái iránt különösen fogékonnyá, hiszen mindig is forrásokkal dolgozott, jóformán diákkora óta jól ismerte a levéltárak mibenlétét. Mégis feltűnően több figyelmet fordított a levéltárak dolgaira, mint más kívül álló történészek. 1964 és 1967 között rádiós sorozata volt például, amiben különböző vidéki és fővárosi levéltárakat mutatott be. Helyesebben, talán végiglátogatta valamennyit. Kikérdezte a levéltárosokat a munkájukról, az általuk őrzött legfontosabb iratokról, arról, hogy hogyan és mit lehet náluk ku-