Levéltári Közlemények, 65. (1994)
Levéltári Közlemények, 65. (1994) 1–2. - FORRÁSKÖZLÉS - G. Vass István: Bakach-Bessenyei György tárgyalásai az Egyesült Államok megbízottaival Bernben, 1943. augusztus 28. és 1944. március 19. között : a Kállay-kormány béketapogatózásainak újabb dokumentumai / 153–205. o.
194 G. Vass István Teljesen kétségtelennek látszik, hogy az 1944. esztendő — legalábbis Európa számára — a nagy döntések esztendeje lesz. Mindazok a problémák és nehézségek, melyek elintézését a m[agyar] ki[rályi] kormánynak eddig — nem csekély ügyességgel, bátorsággal és szerencsével — sikerült elodáznia, ennek az évnek folyamán meg fognak érni a döntésre és részünkről állásfoglalást fognak kívánni. A frontok akár Oroszország felől, akár a Balkán felől (esetleg mindkét irányból) olyan közel fognak jutni határainkhoz, hogy teljes biztonsággal kell számolnunk azzal, hogy a németek minket közös és együttes védelemre szólítanak fel, mely törekvésükben a magyar vezérkar és a közvélemény jórészének támogatására is fognak találni. Az a döntés, melyre a magyar kormány ebben a pillanatban magát elhatározza, fogja hosszú időre a magyar nemzet sorsát is megszabni és ezért Nagyméltóságod szíves elnézését kérem, ha ezzel kapcsolatban előadom néhány észrevételemet, melyek annak idején adalékul szolgálhatnak a magyar kormány elhatározásához. 1/ A legnagyobb veszedelemnek az ország szempontjából annak a szovjet hadsereg által való tartós és ellenséges megszállását tartom. 2/ Az orosz hadsereget saját erőinkkel az ország megszállásában megakadályozni nem tudjuk. 3/ A németek saját országukat sem lesznek képesek az oroszokkal szemben megvédeni, még sokkal kevésbé tudják tehát Magyarországot megoltalmazni. 4/ Az oroszok eddig hivatalosan nem foglaltak állást a magyar kérdés tekintetében, legalábbis Svájcban hol pedig a világ minden részéből jövő híreket nyilvántartják, erre vonatkozólag semmi adat nem fordult elő. Egyelőre tehát elképzelhető, hogy az oroszok egyrészt egyenesen nyugatra Németország felé, másrészt pedig délre Románián át a Balkán felé fordulnak és nem fognak hozzá a Kárpátok ostromához, különösen ha sem propagandisztikusan sem katonailag nem viselkedünk provokálóan. Utóvégre még az oroszok ereje sem kimeríthetetlen és esetleg nekik is kapóra jön, ha néhány diviziójukat máshol használhatják fel. 5/ Ha a németekkel együtt akarjuk a Kárpátmedence védelmét megszervezni, biztosra vehető, hogy az oroszokat ezzel magunk ellen is fordíthatjuk, még akkor is ha csak a légvédelem terén kooperálunk a németekkel. Amennyiben tehát a most előadottak alapján szabad nézetet nyilvánítanom, azt hiszem, hogy abban az esetben ha a front már veszedelmesen közel jár határainkhoz, senki nem veheti tőlünk rossz néven, ha lehetőleg csendben és publicisztikai provokáció nélkül (esetleg egy mindig fennálló román támadás veszélyére való hivatkozással) mozgósítunk, határainkat megszálljuk és a lehetőséghez képest megerősítjük. Ennyit végeredményképpen még a semleges országok is (Svájc) meg szoktak tenni olyankor, ha a harcoló csapatok túl közel kerülnek határaikhoz. Német részről természetesen mindent meg fognak tenni arra, hogy a védelmet együttesen lássuk el, mivel messzemenően bizalmatlanok velünk szemben és saját flankéjukat 159 és hadtápvonalaikat csak abban az esetben fogják biztosítva látni ha annak fedezésében saját csapataik is részt vesznek. Szerény nézetem szerint ezt a kérést feltétlenül vissza kell utasítani és az időt alkudozással és ígéretekkel addig húzni, ameddig csak lehet. Ha azonban a németek türelmének vége szakad, akkor bevonulásukat fegyveresen is meg kellene akadályozni. Ennek az eljárásnak előnyei — ha ilyen szomorú eseménnyel kapcsolatban lehet ezt a szót használni — a következők volnának: Ha sikerül az időt kihúzni addig, amig az orosz csapatok már közel vannak, akkor a német megszállás (mely ellenállásunk esetén rövid harc után biztosan bekövetkeznék) viszonylag rövid ideig tartana és így annak súlyos és joggal félt következményei is kevésbé érvényesülhetnének. 159 Saját flankéjukat — hadállásaik oldalát.
