Levéltári Közlemények, 64. (1993)

Levéltári Közlemények, 64. (1993) 1–2. - Buzási János: A Levéltári Közlemények hetven éve / 11–26. o.

22 Buzási János nyék megszűnése és a Levéltári Híradó megindítása közt számos ellentmondás van. Dokumentumokkal bizonyítható, hogy a Levéltári Közleményeket Ember Győző felkínálta mindazokra a feladatokra, amelyeket a Levéltári Híradó programja tartalmaz. (Egyébként aligha vitatható, hogy a Levéltári Közlemények alapításától kezdve az egész magyar levéltárügyet szolgálta.) Az sem kétséges, hogy hiánya egyre nagyobb gondokat okozott. De ha már — mindegy, milyen okból — ilyen űr keletkezett, miért kellett egy már kész laptervet félredobva, az űr áthidalását a Levéltári Közlemények helyett egy láthatólag sebtében összeállított új folyóirattal megkísérelni? Bevallom, nem tudok erre a kérdésre válaszolni, de gyanítom, hogy itt a gyökere a két folyóirat között később időnként jelentkező ellentmondásos viszonynak. Ember Győző 1950 után is a rá jellemző szívóssággal munkálkodott a Levéltári Közlemények újraélesztésén. Ebben a levéltárosok, különösen pedig a fővárosiak rokonszenve kísérte. Abban azonban, hogy a folyóirat újraindításának esélyei megnövekedtek, döntő szerepe tekintélyének és befolyásának volt. Mint a Magyar Tudományos Akadémia osztálytitkára, ki tudta eszközölni, hogy az Akadémia az általa kiadott folyóiratok sorába fölvette a Levéltári Közleményeket,

26 s nem törődött bele abba, hogy ez a lehetőség veszendőbe menjen. Már a siker reményében jelentette be az Országos Levéltár 1952. első negyedévi termelési értekezletén, hogy hamarosan újra indulhat a Levéltári Közlemények.

27 A folyóirat újraindításának eszméjét lassacskán a Közoktatásügyi Minisztérium is magáévá tette, s kellő nyomatékkal képviselte. A Levéltárak Országos Központjának Tudományos Osztályán 1952. április 1—7. között végrehajtott minisztériumi vizsgálatról szóló jelentésben erről ez áll: ,,Erős lemaradás van az ugyancsak az elvi problémákat tisztázó különböző kiadványok, mindenekelőtt a Levéltári Közlemények, vagy az azt helyettesítő hasonló időszaki kiadvány megindítása terén is. A tudományos osztály ezen a területen is csak későn és különböző oldalakról jövő sürgetések után indította meg a Levéltári Híradót. A Bizottság, jóllehet tisztában volt azzal, hogy a Levéltári Közlemények megindításának késése nem csupán a Központ hibájafolytán állt elő, mégis úgy találta, hogy a döntés és e nagy hiányt pótló kiadvány megjelentése ma már a Központ egyik legsürgősebb, elodázhatatlan feladatai közé tartozik."

2

* A magyar levéltárügynek négy éven át egyáltalán nem volt orgánuma, most pedig ott állt mindjárt kettővel: a hosszú hercehurcából végül is megerősödött tekintéllyel kikerült Levéltári Közleményekkel és az éppen hogy megindult, szegényes kivitelű Levéltári Híradóval, amelynek funkcióját az új helyzetben újra kellett fogalmazni.

29 A két folyóirat közötti funkcióelhatárolást a mai napig sem sikerült tökéletesen megoldani. A kezdeti feszültség igen lassan oldódott, aminek legszembeszökőbb jele, hogy amikor a Levéltári Közlemények 1954-es évfolyama valóban megjelent, az örvendetes eseményt a Levéltári Híradó nemcsak hogy nem üdvözölte, de egyáltalán meg sem említette. Az ilyen figyelmességek terén egyébként később is nagy önmegtartóztatást tanúsított. A Levéltári Közlemények ezzel szemben szerkesztőségi cikkben köszöntötte a Levéltári Szemlét, igaz, meglehetős kritikával illetve az elődfolyóiratot, a Levéltári Híradót.

30 Most, amikor a Levéltári Szemle megszakítás nélkül a 43. évfolyamába lépett, szükségtelen mással is bizonyítani, hogy a magyar levéltárügy elbír két időszakos kiadványt. 1954-ben tehát hosszú harc után megjelent a Levéltári Közlemények 25. évfolyama, évfolyamok összevonása nélkül, tudomásul véve a hét év kényszerű szünetet. Az 1947— 1949-es összevont évfolyamok tervezett tartalomjegyzékének ebben már nyoma sincs, s nem 26 Borsa Iván szíves közlése. 27 Levéltári Híradó H. (1952. ápr.—jón.) 46. 28 Uo., 7. 29 Lásd a Levéltári Híradó 1952. október—decemberi számának szerkesztőségi cikkét. 30 Levéltári Közlemények 33. (1962) 2. szám, 303—304.