Levéltári Közlemények, 64. (1993)
Levéltári Közlemények, 64. (1993) 1–2. - Balázs Péter: A levéltárügy rendezéséről szóló 1947. évi XXI. tc. útja Sopron vármegye 1935. évi kezdeményezésétől az 1947. évi kihirdetésig / 39–75. o.
72 Balázs Péter tisztviselőket a levéltárak országos főfelügyelőjének meghallgatásával a belügyminiszter nevezi ki (tehát nincs már szó pályázat kiírásáról). 48 Jánossy Dénes 1947. január 21-én a Magyar Nemzeti Múzeum elnökeként küldte meg a tervezetet véleményezésre Kővágó Józsefnek, Budapest főváros főpolgármesterének. Már 1944. január 17-én Kovács Lajos levéltárnok — az 1943. végén szétküldött tervezet véleményezéseként — arra kérte az alpolgármestert, hogy a tervezetet olyan szempontból kísérje figyelemmel, miszerint a főváros jogai és és érdekei sérelmet ne szenvedjenek, valamint a vidéki törvényhatóságoknál lényegesen fejlettebb levéltár ügyét meg lehessen védeni. 49 A főpolgármesternek írt levél vétele után a VKM (Nagydiósi Géza), az Országos Levéltár (Jánossy Dénes, Kossányi Béla és Sinkovics István) és a Fővárosi Levéltár (Kovács Lajos és Baraczka István) megbízottai a Magyar Nemzeti Múzeum elnökségén megbeszélést tartottak, ahol ugyancsak a Fővárosi Levéltár és alkalmazottai kivételes helyzetének megtartása volt a téma. A megbeszélés során — a már 1943-ban szétküldött tervezet 23. § 3. bekezdésén (a törvényhatósági fogalmazási levéltári tisztviselők kinevezésére és fizetésére vonatkozó szakaszok a székesfővárosra nem vonatkoznak) túlmenően — a fővárosi levéltárosok kérésére egy új szakasz (21. §.2. bek.) közbeiktatását is elhatározták arról, hogy Budapest székesfőváros levéltári szabályzatát szabályrendelettel készíti el, amelyet a belügyminiszter a vallás- és közoktatásügyi miniszterrel egyetértésben hagy jóvá. Ennek alapján a főpolgármester 128/1947. sz. alatti levelében 1947. február 6-án válaszolt az Országos Levéltárnak: örömmel vette tudomásul, hogy a kérdésekben a főváros képviselőjét is meghallgatták és észrevételeit figyelembe vették; a törvényjavaslat egyéb rendelkezéseit a levéltárügy rendezése céljából helyeseknek és célszerűeknek tartja, s a maga részéről azokat mindenképpen támogatni fogja; kívánatosnak tartaná, ha az Országos Levéltárügyi Tanács kinevezendő tagjai között a főváros főlevéltárnoka is ott lenne. 50 A törvényjavaslat nemzetgyűlési tárgyalása A nemzetgyűlés 1947. február 11-i ülésén Keresztúry Dezső vallás- és közoktatásügyi miniszter benyújtotta a levéltárügy rendezéséről szóló törvényjavaslatot, és kérte annak kinyomtatását, a nemzetgyűlés tagjai között való szétosztását, valamint előzetes tárgyalás és jelentéstétel céljából a közoktatási bizottsághoz való utasítását. 51 Varga Béla elnök ennek megfelelő intézkedéseket helyezett kilátásba, s egyúttal közölte, hogy a napirendre tűzésről később fog a nemzetgyűlésnek javaslatot tenni. 52 A nemzetgyűlés közoktatásügyi bizottsága csak 1947. június 24-i ülésén foglalkozott a levéltárügy rendezéséről szóló törvényjavaslattal. Az ülésen Kéthly Anna elnökölt, a törvényjavaslat előadója Eckhardt Sándor egyetemi tanár (Demokrata Néppárt) volt, aki rámutatott, hogy az illetékes körök már régóta fáradoznak egy levéltári törvény előkészítésén, és tudományos oldalról már évtizedek óta hangoztatták ennek szükségességét. A törvényjavaslatot még az előző vallás- és közoktatásügyi miniszter nyújtotta be, ami azt jelenti, hogy az illetékes szervek a törvényjavaslaton az ő minisztersége alatt fejezték be munkájukat. 53 A jelenlegi miniszter ezeket az elgondolásokat magáévá tette, s a törvényjavaslatot változatlan formában terjeszti a nemzetgyűlés elé. Feleslegesnek tartotta magyarázni, hogy mi a levéltárügy és milyen közérdek fűződik hozzá. Csak két indítóokra kívánta felhívni a figyelmet. 48 Aláírás nélküli jegyzőkönyv. 27.425/1946. II. 1. BM. sz.; MOL, Y 7, 232. doboz. 49 Budapest Főváros Levéltára ügyviteli iratai, Biz. 2/1944. 50 MOL, Y 7., 232. doboz. 51 Uo., 64/1947. 52 Az 1945. évi november hő 29-ére összehívott nemzetgyűlés naplója. Hiteles kiadás. Bp. 1952. (a továbbiakban: Nemzetgyűlési napló) V. köt. 93. ülés, 1947. febr. 11. 53 Keresztúry Dezsőt Ortutay Gyula 1947. mára 17-én váltotta fel a kultuszminiszteri székben.