Levéltári Közlemények, 64. (1993)

Levéltári Közlemények, 64. (1993) 1–2. - Csapó Mária: A nyomdaipar irányítása és államosítása, 1949–1952 / 77–105. o.

84 Csapó Mária A nyomdaipar átszervezése az új középirányító szervek létrehozásával sem fejeződött be. A következő hónapokban a nyomdák jelentős részét megszüntették, egyes nyomdák más főhatóságokhoz kerültek. (A Budapest nyomda pl. 1952 elejétől az MTA irányítása alá tartozott, új neve Akadémia Nyomda lett.) 1951 októberében — a vállalatok nagymértékű csökkenésére hivatkozva — a Budapest és Környéke Nyomdaipari Egyesülést beolvasztot­ták az Irodanyomtatvány Nyomdaipari Egyesülésbe. 19 1951 végén a hét nyomdaipari egyesülés hatáskörébe már csak 84 nyomda tartozott; 33 a Minőségi és az Irodanyomtat­vány Nyomdaipari Egyesüléshez, 12-12 az Északdunántúli, ül. a Délmagyarországi, 11 az Északmagyarországi, nyolc-nyolc a Déldunántúli, ill a Keletmagyarországi Nyomdaipari Egyesüléshez. A Papírfeldolgozó Központ és Egyesülés 14 papírfeldolgozó üzem működé­sét irányította. A Nyomdaipari Központ is jóval kevesebb vállalatot irányított, mint koráb­ban (az Egyetemi, a Glóbus, a Hungária Hírlap-, a Közlekedési, az Offset, a Pátria, a Plakát, Címke és Zenemű-, a Révai Nyomdát, valamint a Játékkártyagyár és Nyomdát). A Nyomda- és papírfeldolgozóipari főosztályhoz tartozott hét vállalat: az Állami, az Athenaeum, a Franklin, a Budapesti Szikra, a Szikra Lapnyomda, a Nyomdagépjavító, a Nyomdafestékgyár. 20 1951 novemberétől ismét nagyarányú átszervezés kezdődött a nyomdaiparban. Novemberben a főosztály vezetői és a Helyi Ipar Igazgatósága képviselői arról tárgyaltak, hogy a kisebb nyomdák többségét átadják a tanácsoknak és az egyesüléseket megszüntetik. Klenk Frigyes ellenezte az átszervezést: szerinte a nyomdaipari egyesülések jól végzik irá­nyító tevékenységüket; nem látta biztosítottnak az átadásra kerülő vállalatok helyes irányí­tását, jelenlegi eredményeik megtartását; bizonytalanná válna a munkával és a papírral való ellátás. 21 Az átszervezés azonban mégis megtörtént. 1952. január l-jén — a Helyi Ipar Igazgató­ságajogutódaként — megalakult a Helyi Ipari Minisztériuma. Az új minisztérium ügyköré­ről szóló határozat szerint a Könnyűipari Minisztériumtól idekerülnek — többek között — a nyomdaipar körébe tartozó helyi vállalatok. 22 Földi László miniszterhelyettes — 1952. február 21-én kelt feljegyzésében —javasolta, hogy a határozat végrehajtásaként március fo­lyamán adjanak át a Helyi Ipar Minisztériumának 76 nyomdaipari és három papírfeldolgo­zóipari üzemet. 23 Az átadás következtében az egyesülések lényegében megszűntek volna, hiszen a nyomdaipari egyesülések vállalatai közül csak nyolc maradt volna a Könnyűipari Minisztérium irányítása alatt. Az átadás még nem valósult meg, amikor 1952. március 20-án megjelent a Könnyűipari Minisztérium átszervezéséről szóló határozat, amely ki­mondta, hogy a vezetést nehézkessé, bürokratikussá tevő lépcsőzetesség csökkentése érde­kében az ipari központokat, egyesüléseket meg kell szüntetni, az iparági főosztályok helyett iparigazgatóságokat kell szervezni, s a vállalatok közvetlenül ezekhez kerülnek. A Könnyű­ipari Minisztérium adjon át a Helyi Ipar Minisztériumának, ill. a tanácsoknak mintegy 110 kisebb helyi jellegű vállalatot. 24 A nyomdaipar vezető szerveinek az átalakítását úgy hajtották végre, hogy az Iroda­nyomtatvány Nyomdaipari Egyesüléstől két nyomdát az illetékes tanácsoknak adtak át. 19 Uo., 10 doboz, 25. tétel, Nyomda- és papírfeldolgozóipari főosztály feljegyzése az Állami Ellenőrzési Központ részére, 1951. október 17, 381/19/1951. NT sz. hat.; NT HT, 1951. október 18., 19. sz. 20 MOL, Könnyűipari Minisztérium 1949—1980, Nyomdaipari Igazgatóság iratai, (a továbbiakban: XIX— F—tt) 3. doboz, 13. tétel. A Könnyűipari Minisztérium Nyomda- és papírfeldolgozóipari főosztály irányítása alá tartozó központok, egyesülések és vállalatok névsora, 1952. január 1. 21 MOL, XIX—F—7— rr, 12. doboz, 29. tétel. Klenk Frigyes feljegyzései: a) A Tanácsnak 1952. január l-jével átadandó vállalatok névsora, 1951. november 15. b) A nyomdaipari egyesülések szervezetének további fenn­tartása, 1951. december 10. 22 HT, 1952. I. 29. 3. sz. 2009/3/1952. MT sz. határozat. 23 MOL, XIX-F-tt, 3. doboz, 13. tétel, Földi László feljegyzése, 1952. II. 21. 24 HT, 1952. Hl. 20. 9. sz. 2030/9/1952. MT sz. határozat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom