Levéltári Közlemények, 63. (1992)

Levéltári Közlemények, 63. (1992) 1–2. - IRODALOM - Pálffy Géza: Unger Mátyás emlékkönyv. Emlékkönyv Unger Mátyás negyedszázados egyetemi történésztanári működése emlékére, és születésének hetvenedik évfordulója alkalmából. Szerkesztette: E. Kovács Péter, Kalmár János, V. Molnár László. Budapest, 1991 / 219–224. o.

222 Irodalom uralom ráfizetéses volt. (Igen hasznos volna egy hasonló összefoglalás a magyar végvárak hadianyag-ellátásról is.) Oborni Teréz Érsekújvár építéstörténetének rövid felvázolása után a vár egyes tisztségviselőinek érseki és királyi utasításait tárja az olvasó elé (99—108.). Wrathkowyth Pál 1574. évi instrukciójából megismerhetjük egy XVI. századi magyar végvár kapitányának számtalan feladatát a hadianyagok beszerzésétől kezdve az istenkáromlók, rablók megbüntetésén és a török katonai vezetőkkel való kapcsolatain át egészen a bányavárosi főkapitányhoz fűződő viszonyáig. A vár katonáinak ordinatioi alapján — akik fizetségként ún. officiolátus címén megkapták a vár körüli felvak haszonélvezeti jogát bizonyos kötelezettségek fejében — megismerhetők azok a jogok és feladatok, amelyeket az officiolátusként kapott felvakban gyakoroltak; illetve megállapítható, hogy a XVI. század vége felé Érsekújvár körzetében , ,kifejlett formában működött az officiolátussal történő javadalmazás rendszere, és állandósult az officiálisok falvakbeli tevékenységi köre". (Érdemes lenne mindezen kiváló forrásokat eredeti, latin nyelvükön is közzétenni.) V. Molnár László ,,A magyar Cid" című tanulmányában Thury György életpályáját vázolja fel (109—119.). Munkája azonban inkább tekinthető népszerűsítő összefoglalásnak, mint tudományos dolgozatnak. Új levéltári forrásokat nem tár fel, mindössze Takáts Sándor, Müller Veronika, Huszár Pál és saját kutatásait foglalja össze. (Holott a Magyar Országos Levéltár őrzi például Thury lévai és palotai, tudomásom szerint eddig kiadatlan utasításait is (Id. MOL. E 136. 2. köt. 67—68. és 222—226. ff.). Ezenkívül írása tárgyi tévedésektől sem mentes. Thury ugyanis nem kerülhetett 1554. október 17-e előtt Léváról Palotára, hiszen 1556. március 7-e és 1558. február 14-e között viselte az ottani kapitányi tisztséget (ld. ÖStA. HKA. Hoffinanz Ungarn. RN. Fase. 7. 1556. mára 6. és MOL. E 156. U. et C. Fasc. 76. No. 10., valamint Hadtörténelmi Közlemények. 1937. 261—262. pp.). (Ez természetesen nem zárja ki, hogy 1554-ben Palotán szolgált.) S Gregoróczy Vincét nem a Magyar Kancellária! , hanem az uralkodó nevében Miksa főherceg küldte ki Palota várának átvételére (ld. Podmaniczky-oklevéltár. V. köt. 110—112. pp.). Népszerűsítő összefoglalásokra természetesen szükség van, de nem egy tudományos tanulmánykötet keretein belül. A Batthyány-nagybirtokok XVI—XVII. századi rabtartását és rabkereskedelmét mutatja be Varga J. János családi levéltárak anyagának felhasználásával írott tanulmányában (121—133.). Megismerhetjük a rabtartással kapcsolatos legfontosabb irattípusokat (a rabvásárlásról készült adásvételi szerződéseket, a kezesek kötelező leveleit, a váltságdíjuk összegyűjtésére elbocsátott rabok kolduló- vagy sarcleveleit, a Batthyányak rabnyilvántartó könyvét stb.); a dominuszok rabelővételi jogát és katonáikkal kötött üzleteiket. Információkat szerezhetünk a sarc megállapításának körülményeiről, a kezesek és az őket a távollévő rabbal összekötő ún. , ,posták" szerepéről, valamint a váltságdíj megszerzésének lehetőségeiről is. Figyelemre méltó az az adat, miszerint 1589-ben a Batthyány Ferenc által kivetett sarc összege meghaladta a 45000 forintot. Batthyány ugyan nem kapta meg a teljes összeget, ennek ellenére kétségtelen, hogy a rabkereskedelem kitűnő pénzforrásnak számított. Domokos György a császári seregek várak ellen intézett 149 akcióját elemzi a török elleni visszafoglaló háborúban (135—143.). Különös figyelmet fordít a formális ostromokra, Buda és Belgrád kulcsszerepére, valamint a felszabadító háborúnak kedvező természetföldrajzi viszonyokra. Vizsgálatai során kitér a tíz kudarccal végződött vállalkozás okaira (zord időjárás, rossz előkészítés, ostromszerek és utánpótlás hiánya stb.); majd megállapítja, hogy a császári hadvezetés mindezek ellenére megfelelő módon elsajátította és a helyi viszonyokhoz alkalmazkodva hajtotta végre kora új ostromtechnikai módszereit. Végezetül leszögezi, hogy a várak szerepe az utánpótlás biztosításában és a hátország védelmében annak ellenére sem csökkent, hogy a felszabadító háború idején a mezei seregek ütközetei minden korábbinál nagyobb jelentőséggel bírtak.