Levéltári Közlemények, 63. (1992)
Levéltári Közlemények, 63. (1992) 1–2. - Engel Pál: Salgai Miklós / 15–26. o.
ENGEL PAL SALGAI MIKLÓS Eberhard Windecke mainzi polgár 1 , akinek emlékirataiból a legtöbbet tudunk Luxemburgi Zsigmond uralkodásának utolsó három évtizedéről, általában nem érdeklődött a magyar belügyek iránt. A császárról kívánt írni, nem a királyról, és noha egy darabig Pozsonyban élt és ott házat is szerzett, Magyarország főleg abban az összefüggésben merült fel a számára, mint Zsigmond egyik országa és leggyakoribb tartózkodási helye. Nem szól bővebben még olyan személyekről, például Garai Miklós nádorról, a Palóci-testvérekről vagy a népes Rozgonyi-rokonság tagjairól sem, akik pedig az uralkodó legszűkebb környezetét alkották és hosszú időn át legbefolyásosabb tanácsadói voltak nemcsak hazai, hanem gyakran német ügyekben is. Ezért legalábbis meglepő, hogy munkájába fontosnak tartotta beleszőni, ha nem is túl részletesen, egy viszonylag kevéssé ismert magyar úr, Salgai Miklós történetét. Művét olvasva mindenképpen az a benyomásunk támad, hogy az elbeszélt epizód a maga korában afféle szenzációszámba ment. Ha más nem, már ez is indokolja, hogy a kérdéses személyről megpróbáljunk a lehető legtöbbet megtudni. Az említett helyen Windecke a következőket írja:, ,Ábban az időben, amikor 1424-et írtak, volt egy főúr Magyarországon, akit Schallaga Miklósnak hívtak. Ez egy hatalmas főúr volt, a nádorispánnak anyai részről unokaöccse, Frank [testvérének], Simonnak a fia. Volt nyolc jó vára, nagy vagyona, és kétezer lóval tartozott a királynak szolgálni. Mármost ez a Salgai Miklós megölette apai unokatestvérét, Kónyafi Frank fiát, emellett fosztogatott, az emberektói elvette, ami az övék, és sok gonoszságot művelt a magyarországi törvények ellen, úgyhogy egyre-másra érkeztek ellene a panaszok a római királyhoz. A király erre törvény elé idéztette és el is ítéltette. Nem állhatta ugyanis, ha országában bárki bármit elvesz mástól. (...). Salgait tehát fej- és jószágvesztésre ítélték, ő pedig elmenekült az országból, hátrahagyva várait, földjeit és népeit. A király ekkor megfosztotta őt valamennyi várától és birtokától, és az egyik várát lerombolta. Ez királyi vár volt, és egymás fölött tizenhat terem (gewelbe) volt benne. így űzték el tehát Salgait. A király ugyanebben az időben társaskáptalant alapított Buda városában, a Zsidó utcai új kápolnában Isten és Szent Zsigmond tiszteletére, és nagyobbrészt neki adta Salgai javait." 2 Windecke tudósítása a magyar történészek közül először Wertner Mór érdeklődését keltette fel, „Schallaga" kilétét ő állapította meg. 3 Később a Szent Zsigmond-prépostság alapítása kapcsán Gárdonyi Albert és az ő nyomán Kumorovitz Bernát foglalkozott vele, de a személyről oly keveset lehetett akkor tudni, hogy mindketten kétségbe vonták Windecke 1424-es dátumának helyességét, mert Salgainak csak egy 1435. évi peréről volt tudomásuk. 4 1 Mályusz Elemér: Zsigmond király uralma Magyarországon. Bp., 1984. 177—179. 2 Eberhart Windeckes Denkwürdigkeiten zur Geschichte des Zeitalters Kaiser Sigmunds. Hrsg. Wilh. Altmann. Berlin, 1893. 178. 3 Wertner Mór: Családtörténelmi kalászát. (Turul 31. (1913) 75—76.); németül: Eberhard Windecke und die ungarischen Namen. (Ungarische Rundschau 2 (1913) 380.) 4 Gárdonyi Albert: Középkori prépostságok a fíüváros területén. (Történetírás 2 (1938) 182.); Kumorovitz L Bernát: A budai várkápolna és a Szt. Zsigmond-prépostság történetéhez. (Tanulmányok Budapest múltjából XV. (1963) 110.)
