Levéltári Közlemények, 63. (1992)
Levéltári Közlemények, 63. (1992) 1–2. - Engel Pál: Salgai Miklós / 15–26. o.
16 Engel Pál „Schallaga" a magyar forrásokban Szécsényi Miklós és Salgói Miklós néven szerepel. Családjának legtöbb tagja megérdemelne egy-egy kisebb tanulmányt, kezdve alapítóján, a Kacsics nemzetségből származó Farkas ispán fián, Tamáson, aki jól ismert személye a magyar történelemnek mint erdélyi vajda (1321—42), országbíró (1349—54) és az Anjou-ház egyik fő támasza. Köztudott, hogy a Károly-kori konszolidáció idején gátlástalan mohósággal az ország egyik legnagyobb főúri vagyonát sikerült megalapítania. Egyik fia, Kónya, aki fiúsított felesége, Haschendorfer Erzsébet kezével maga is jelentős jószágokat szerzett (1347), horvát bánként halt meg 1367-ben, a másik, Mihály (t 1377) váci, majd egri püspök lett. 5 A családi vagyont Kónya bán fiai, Frank és Simon örökölték, majd a századvég hatalmi harcaiban sikerült jelentősen megnövelniük. Frank még Lajos alatt kezdte meg karrierjét mint vasi és soproni ispán (1374—79), az Anjou-ház kihalását követő zavarokban a Garaipárttal működött együtt, öccse, Simon éppenséggel a nádor egyik leányát vette nőül. Frank tagja volt a Zsigmondot trónra emelő bárói ligának, és a szétkapkodott királyi birtokállományból többek közt a terjedelmes tapolcsányi (Nyitra m.) váruradalmat hasította ki magának, míg Simon 1388-ban a börzsönyi Salgó királyi várat és 8 faluból álló tartozékait vásárolta meg. Számos fontos ispáni tiszt betöltése után Frank kincstartó (1392—93), erdélyi vajda (1393—95) és végül haláláig országbíró (1397—1408) volt, Simon pedig rövid időre székely ispán (1390—91) és szintén országbíró (1395). 1401-ben vezető szerepet játszott Zsigmond letartóztatásában, és a királyi tanács őt tette meg erdélyi vajdának a leváltott Stibor helyett. Ezután azonban bölcsen köpönyeget fordított, és helyesen mérve fel az erőviszonyokat, a király pártjához csatlakozott. Jutalmul 1402 elején ajtónállómester (udvarmester) lett, és a következő év nyarán már nagy buzgalommal vett részt a bárók felkelésének elfojtásában. Jutalma abban állt, hogy korábbi botlására fátylat borítottak, sőt Zsigmond 1408-ban érdemesnek találta arra is, hogy a Sárkányos Társaság alapító tagjai közé fogadja. Udvarmesteri tisztségétől nyomban ezután meg kellett válnia, de mint volt báró továbbra is, haláláig tagja maradt a királyi tanácsnak. 6 A két Szécsényi-fivér, amennyire megítélhető, a legteljesebb egyetértésben igazgatta az örökölt családi vagyont, de Simon, közeledni érezvén halálát, szükségesnek látta, hogy a békés jövő érdekében megosztozzék unokaöccsével, Lászlóval, Frank egyetlen fiával és örökösével. Az esemény súlyát mutatja, hogy lebonyolítására Rozgonyi Simon országbíró személyesen szállt ki a közelbe, a Damásd királyi várhoz tartozó Hont megyei Letkésre. 7 1411. december 9-én itt foglalták írásba a megállapodást, amely szerint a birtokokat lényegében megfelezték. 8 Kimondták, hogy a család hat vára közül Salgó, amelyet Simon szerzett, egyedül őt és örököseit illeti, Tapolcsány, Frank vajda öröksége pedig egyedül Lászlót. A többi négyből a Gömör megyei Ajnácskő Simonnak, a nógrádi Hollókő Lászlónak jutott, ezek azonban olyképpen, hogy tartozékaikat megfelezték. A szintén nógrádi Somoskőt és a Gyöngyös melletti Bene várat közös birtoknak hagyták, kikötve, hogy mindkét fél köteles várnagyot tartani bennük. Testvériesen megállapodtak egyéb magyarországi birtokaik (Pata azaz Gyöngyöspata, a Hont megyei Prencsfalu és Zsibritfalva) sorsáról is. Terjedelmes erdélyi javaikról (Sárpatak, Teke, Nagysajó, Zsidve, Bolkács tartozékaikkal) ekkor nem intézkedtek, de későbbi adatokból kitűnik, hogy azokat is két egyenlő részre osztották. A Szécsényi-vagyon, mint a felsorolásból is kitűnik, egyike volt a legtekintélyesebbeknek az akkori Magyarországon, és ha a távoli erdélyi jószágokat nem tekintjük, meglehető5 Bertényi Iván: Az országbírói intézmény története a XIV. században. Bp., 1976. 108—110; a családról Kis Bálint: Erdély régi családai. (Turul 29. (1911) 95—103.) 6 Engel Pál: Királyi hatalom és arisztokrácia viszonya a Zsigmond-korban. Bp., 1977. 33, 43, 146, 160; Mályusz: i. m. 49—51. 7 Damásd, legalább is 1403/05-ben, Simon szolgálati birtoka volt (Zsigmondkori oklevéltár. Összeáll. Mályusz Elemér. Bp., 1951—58. (továbbiakban: Zs.) II. 2706., 3776. sz. 8 Magyar Országos Levéltár, Mohács előtti gyűjtemény (továbbiakban: Dl.) 9845.
