Levéltári Közlemények, 63. (1992)

Levéltári Közlemények, 63. (1992) 1–2. - Szakály Ferenc: Javaslat a „Monumenta archivalia historiam regni Hungariae maedii aevi illustrantia” munkálatainak beindítására / 157–173. o.

SZAKALY FERENC JAVASLAT A „MONUMENTA ARCHIVALIA HISTÓRIÁM REGNI HUNGÁRIÁÉ MAEDIIAEVIILLUSTRANTIA" MUNKÁLATAINAK BEINDÍTÁSÁRA Pauler Gyula

1

, Györffy György

2

, Kristó Gyula

3

, Engel Pál

4 és mások munkái bebizonyították, hogy a középkori magyar eseménytörténet hiátusai — amelyek alapvetően krónikaírásunk közismert gyengeségeiből fakadnak — legalább részben kitölthetőek az okleveles anyag megfelelő részeinek módszeres feltárásával és értelmezésével. Mályusz Elemér külön kis kötetet szentelt e kérdésnek. Kimutatta, hogy a királyi kancellária narratió-készítési gyakorlata és a krónikaírás között szoros kapcsolat áll fenn, s hogy a narratiók alkalmanként és időnként jóval részletesebben tárgyalnak egyes hadi és diplomáciai eseményeket, mint a vélhetőleg a felhasználásukkal készült krónikák.

5 Az a közel félmillió, a történeti Magyarország területén kelt oklevél, amely eredetiben, átírásban, másolatban, kiadott formában, kivonatban vagy említésben őseinktől ránk maradt, a kelet-közép-európai és a balkáni térség történetírásának közös kincse. Nemcsak azért, mert az egykori Magyarország kétharmad része manapság az utódállamok területét gyarapítja, hanem azért is, mert a Magyar Királyság érdekszférája 1526 előtt minden irányban messze saját határain túlra terjedt, ami természetesen nyomot hagyott a forrásanyagban is. A nyugati-északnyugati relációban történteket az osztrák, német, cseh, lengyel stb. forrásanyagból is megismerhetjük; esetenként jobban, mint a magyarból. Nem így a Kárpátoktól, illetve az Al-Dunától keletre és délkeletre eső területeken, amelyeknek írásbelisége mindig is messze visszamaradottabb volt a magyarországinál, s ami készült, annak nagy része is elpusztult a török megszállás idején, vagy a történelem egyéb viharaiban.

6 így aztán előfordul, hogy fontos eseményekről is csupán egyetlen egy oklevél odavetett utalása tudósít.

7 Bár a területtel együtt a határokon kívülre került a magyar levéltári anyag jelentős része is, a maga közel 140 000 tételével a Magyar Országos Levéltár változatlanul a térség egyik leggazdagabb medievisztikai gyűjteménye.

8 Ehhez — főként Borsa Iván áldozatos munká1 A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt. I—II. Bp., 1893. Reprint: Bp. 1984. 2 Adatok a románok XDI. századi történetéhez és a román állam kezdeteihez. (Történelmi Szemle 7 [1964] 1-25. és 537-568.) 3 Az Árpád-kor háborúi. Bp., 1986. és az Anjou-kor háborúi. Bp., 1988. 4 Az ország újraegyesítése. I. Károly küzdelmei az oligarchák ellen (1310—1313). (Századok 122 [1988] 89-146.) 5 Királyi kancellária és krónikaírás a középkori Magyarországon. (Irodalomtörténeti füzetek 79.) Bp., 1973. 6 Vö. Nikolaj Gencsev: Balgarszkata kultúra XV—XTX. v. Sofia, 1988. 7 Vö. pl. Francisc Fali: De nouveau sur Paction de Iancu de Hunedoara en Valachine pendant l'année 1447. (Revue Roumaine d'Histoire [1976] 447—463.); Vö. Engel Fái: A szegedi eskü és a váradi béke (Adalék az 1444. év eseménytörténetéhez.) (Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok) [Mályusz Elemér emlékkönyv].Szerkesztette H. Balázs Éva, FUgedi Erik, Maksay Ferenc. Bp., 1984. 76.) 8 Vö. Mályusz Elemér: A magyar medievisztika forráskérdései (Medievisztika és oklevélkiadás). (Levéltári Közlemények 38 [1967] 3—29.)